A spanyol élvonalból igazolt támadót az Ajax – HIVATALOS

A holland labdarúgó-bajnokságban (Eredivisie) szereplő Ajax a spanyol élvonalat (La Liga) erősítő Villarrealtól igazolt szélsőt.

Az Ajax hivatalos csatornáin keresztül jelentette be, hogy leigazolták a Villarreal támadóját, Bertrand Traorét. A Burkina Fasó-i játékos szerződéséből ugyan még volt egy év hátra, azonban a spanyolok ingyen elengedték, mert egyáltalán nem számoltak vele. A 28 éves szélső és az amszterdami alakulat egy rövid távú 2026-ig szóló kontraktust kötöttek meg egymással.

Traoré az Auxere csapatában nevelkedett, majd innen került a Chelsea-hez. A londoni együttesnél azonban túl sok lehetőséget nem kapott, kétszer is kölcsönadták őt, egyszer pedig pont az Ajaxnak. Az angolokat 2017-ban hagyta ott a Lyon kedvéért, ahonnan három idény elteltével távozott és az Aston Villa játékosa lett. Az “Oroszlánoknál” még eleinte meg is kapta a lehetőséget, majd kölcsönbe egy teljes szezonra a Basaksehirhez került, a visszatérése után pedig még egy évet lehúzott a klubnál, de nem jutott szóhoz. A birminghami csapat végül ingyen elengedte a hátunk mögött hagyott szezon téli átigazolási időszakában a Villarrealhoz. A spanyol klubnál a fél szezonja alatt 11 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 1 gólt szerzett.

Borítókép: Omar Arnau/Quality Sport Images/Getty Images

fociclub

A A spanyol élvonalból igazolt támadót az Ajax – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.