Köztudomasú, hogy a röplabdazas Magyarorszagon súlyos anyagi gondokkal küzd. Raadasul mivel tavaly nem került be a tarsasagi adókból (TAO) részesülő, úgynevezett latvanysportagak közé, súlyos versenyhatranyba is került. A sportag katasztrofalis helyzetére a női valogatott tagjai Budaörsön úgy próbaltak felhívni a figyelmet, hogy Eb-selejtező torna mindharom napjan fekete pólóban jelentek meg a parketten, amelyen ez allt: „A röplabda élt, él …és élni akar.”
A röplabdasok mellett alltak ki a Sportos Elmék is. Ez a jelenleg 13 főt szamlaló közösség a Magyar Sporttudomanyi Tarsasag kezdeményezésére jött létre, és céljai között szerepel, hogy a tagok személyén keresztül ravilagítson a sport melletti tanulas fontossagara, és megvaltoztassa a sportolókról e tekintetben kialakult negatív képet. A Sportos Elmék valamennyien diplomakkal és nyelvtudassal rendelkező, jelenleg is aktív, vagy palyafutasukat nemrég befejezett élsportolók, akik közül négyen Londonban is indultak. A tarsasagból az olimpian remeklő asztaliteniszező, Zwickl Daniel, Virag Lajos, vilagbajnoki ezüstérmes birkózó és S. Kovacs Adam, vb-ezüstérmes, Vilagjatékok győztes karate versenyző latogatott ki Budaörsre, és egyetértésük jeléül ugyanolyan pólót öltött, mint a röpis lanyok.
„Sokan közülünk, mint példaul én is, folyamatosan problémakkal küzdő sportagból jöttünk – nyilatkozta S. Kovacs Adam -, és valamennyien szembesültünk azzal, hogy mennyire fontos és nélkülözhetetlen a megfelelő anyagi hattér. Ezért is csatlakoztunk a röplabdasok kezdeményezéséhez. Óriasi dolog, hogy a magyar sport a tarsasagi adó révén újabb jelentős forrashoz jutott, ugyanakkor ez aranytalansagokat okoz a sportagak között. Mi úgy gondoljuk, hogy jócskan vannak még olyan sportagak, amelyek a korabbi öt kivalasztotthoz hasonlóan megérdemelnék a TAO-tamogatast. Ilyenek példaul a nemrég Londonban bizonyított sportagak, de említhetem az olimpiai részvételért küzdő karatét is. es ide tartozik szerintünk a röplabda is, mint ízig-vérig latvanysport, és mint költségigényes csapatsport.”
A vízilabda valogatottal Londonban jart Szivós Marton is kilatogatott az Eb-selejtezőre, és a magyar lanyok mérkőzése előtt elmondta:
„Logikus lenne szélesíteni a TAO-sportagak körét. Persze, tudom, hogy ez sok mindenen múlik, de szerintem megéri a sportot tamogatni egy tarsadalomban. A tarsasagi adóból szarmazó segítség óriasi lökést adott a vízilabdanak, és biztos vagy abban, hogy az ebben részesülő a sportagak hosszútavon sokat tudnak profitalni. A röplabdat is latvanysportnak tartom, barki űzheti, vilagszinten népszerű, és én, mint a labdajatékok szerelmese, úgy gondolom, hogy megérdemli, hogy bekerüljön a TAO-sportagak közé”.