A távozó Kassai kemény kritikát kapott az orosz vezetőtől: „Nem értette meg, mivel kell foglalkoznia”

a tavozo kassai kemeny kritikat kapott az orosz vezetotol nem ertette meg mivel kell foglalkoznia

Múlt hét elején vált hivatalossá, hogy már nem Kassai Viktor az Orosz Labdarúgó Szövetség (RFSZ) játékvezetői bizottságának szakmai főnöke – a személyi változást az RFSZ szervezeti átalakítással indokolta. Az akkori közleményben Asot Hacsaturjanc, a bizottság elnöke dicsérte és megköszönte a korábbi magyar játékvezető munkáját, de nem mindenki volt azonban jó véleménnyel Kassai tevékenységéről.

– Kassainak problémái voltak, nem értette meg, hogy hová jött és mivel kell foglalkoznia. Véleményem szerint a játékvezetés minősége nem javult vele. Sajnos a hazai szakemberek között nincs olyan bíró, akit lehetőségünk lett volna kinevezni az ő helyére. Hogy mi miért neveztük ki korábban Kassait? Ez az UEFA Játékvezetői Bizottságának ajánlása alapján történt. Láttak benne valamit – idézi a business-gazeta.ru az Orosz Labdarúgó Szövetség ügyvezető igazgatóját, Szergej Chebant.

Az Orosz Játékvezetői Bizottság elnöke, Alexander Djukov a TASZSZ orosz hírügynökségnek azt is elárulta, hogy Kassai a távozását követően nem kapott végkielégítést.

Sajtóhír: Megvan Kassai Viktor utódja Oroszországban