A továbbjutáson kívül nincs ok az örömre

kosarlabda_1.jpg

Bejutott a legjobb négy közé a MiZo Pécs 2010 a Magyar Kupában, miután a pécsi 36 pontos győzelmét követően 14 ponttal, 65-51-re kapott ki Győrött a SEAT Lami-véd Győr gárdájától. A MiZo Pécs 2010 együtteséből Nagy-Bujdosó Nóra 16/6 pontot ért el, rajta kívül mindenki messze 10 pont alatt maradt.

A biztos továbbjutáson és azon kívül, hogy senki nem sérült meg a győri Magyar Kupa negyeddöntőn, nem sok örömünk telt a hétfői visszavágóban. Aki először látta ezen az összecsapáson a MiZo Pécs 2010 csapatát, egészen biztosan nem szerette meg, hiszen az együttes a mérkőzés jelentős részében tűz, akarat és elszántság nélkül, minden mindegy alapon kosárlabdázott. Mondhatnánk, hogy a biztos előnyünk, a Pécsett 90-54-re megnyert első mérkőzés járt az agyakban, de ez a mentalitás – ami egyébként a pécsi női kosárcsapatra nem volt jellemző – rendkívül rossz játékot, és gyenge mérkőzést jelentett a kilátogató szurkolóknak, köztük a maroknyi, Pécsről érkező kosárlabda barátnak.

Az első negyedben egyik csapat sem tudott jobb lenni a másiknál, meggyőződés nélküli, amolyan kötelező jellegű kosárlabdázás folyt a pályán. Az ötödik percre már a február 10. óta bokasérüléssel küszködő Vajda és a kisebb combhúzódása miatt edzéseket kihagyó Mazzante is pályára került a pécsi gárdában, amely az amerikai centerét, Nicole Ohlde-t nem nevezte a visszavágóra. Pocsék játék után 13-13-al zárult az első felvonás, majd amikor Quigley után Mazzante is nemtörődöm-védekezést mutatott be, Fűzy Ákos időt kért. Egyedül Nagy-Bujdosó Nóra mutatott szép dolgokat pécsi oldalon, ahol Iványi Dalma tőle megszokott lelkes játékán túl be is fejezhetjük a jó produkciók felsorolását. Ez elsősorban amiatt baj, mert az eddig rendkívül keveset mutató három idegenlégiós, Krnjic, Mazzante és Quigley a hétfői visszavágón küzdhetett volna meg a helyéért a következő periódusra, ebből pedig arra következtettünk, hogy legalább küzdeni fognak.

A lelátóról úgy látszott, nem tették. A pécsi gyengélkedésre ráérzett a Győr, és a külső sorának gólerősebb játékával 14 pontos előnyre tettek szert a nagyszünetre. Közben a játékvezetők ítéletei miatt háborgott mindkét fél, de inkább a vendég tábor, egy Fegyverneky ellen elkövetett látványos és nyilvánvalónak látszó személyi elmaradása után Rózsa Gábor kelt ki magából, mire Valovics játékvezető megnézette a komisszárral, hogy a pálya szélén tartózkodó ügyvezető hivatalos személy-e a mérkőzésen, de mivel nem szerepelt a csapatlistán, nem adott technikait a MiZo ellen…A második játékrész elején védekezésben és támadásban elképesztő dolgokat mutatott be a MiZo, főleg Sara Krnjic halmozott hibát hibára, amelyet kihasznált a Győr, és 37-23 után 46-23-ra húzott el. Huszonhárom pontos hátrányban már-már a továbbjutás biztonsága is veszélybe került, de Fűzy Ákos időkérése hatott, mert 11-0-s sorozattal „elviselhetővé” vált a hátrányunk. Védekezésben ekkor jobban muzsikált a csapat, amely ha jobban koncentrál, még a meccsbe is visszajöhetett volna. Azonban a győriek villantak, így biztossá vált, hogy megnyerik a mérkőzést, de nem olyan nagy különbséggel, hogy a továbbjutás elérhető közelségbe kerüljön számukra.

Mazzante a 33. percben dobta első kosarát, tripláján és két büntetőjén kívül nem tudtunk sok pozitívumot észrevenni akaratszegénynek tűnő játékán, de ezt a hétfőt nem csak a légiósok, hanem több magyar játékos sem fogja a legszebb produkciója közé sorolni. A záró tíz percben viszont a pécsiek akarata jutott érvényre, így a két mérkőzés alapján megérdemelten jutott a MiZo Pécs 2010 a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé, a hétfői teljesítménye viszont sok kívánnivalót hagyott maga után…A legjobb négy mezőnyének kialakulása után március 9-én előbb sorsolják a párosítást, majd a helyszínt illető licitre kerül sor a Kosárlabda Szövetségben.

 

XLsport –
Forrás: www.hunbasket.hu

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.