Ha van igazán peches sportoló, hát a szabadfogású birkózó, Hatos Gábor mindenképpen ezek közé tartozik. eveken át visszatérően gondja volt a fülével, ami a lehető legrosszabbkor gyulladt be. Olyannyira, hogy ,,gazdája” hatalmas turbánnal a fején jelenhetett csak meg Pekingben, ahol azután végül szőnyegre sem tudott lépni.
,,Korábban már sokszor volt sebes a fülem, de éppen ott és akkor valamiért elfertőződött. Arra gondoltam, egy hét alatt minden rendben lesz, de nem így történt, én pedig lemaradtam az olimpiáról. Pedig a kínai orvosok is mindent elkövettek értem.”
– Ekkor már több mint egy évtizedes, eredményes birkózó múlt volt a háta mögött.
,,Egészen pontosan 1995-ben kezdődött a pályafutásom, amikor érdekes módon egy más sportágbeli kiválóság, a szombathelyiek egykori válogatott labdarúgója, Halmosi Zoltán ajánlotta agrármérnök édesapámnak, hogy majd a birkózás levezeti az energiáimat. Előzőleg ugyanis a Szombathelytől tíz kilométernyire lévő Vépen rengeteget pingpongoztam, úsztam, karatéztam és a néptánc csoportban is nyakig benne voltam, mégsem volt elég.”
– Ezek szerint az idősebbik Halmosinak lett igaza, hiszen a Szombathelyi Haladásban megtalálta a helyét.