A Vasasban folytatja a Haladástól távozó fiatal támadó – HIVATALOS

Tovább alakította játékoskeretét az NB II-ben szereplő Vasas a következő idényre…

 

A Vasas hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette a legutóbb a Szombathelyi Haladást erősítő fiatal támadót, Pintér Filipet.

Pintér Attila egykori szövetségi kapitány és magyar bajnok edző 18 éves fia az elmúlt években osztrák korosztályos csapatokban, többek között a Sportunion Mauerben, a TWL Elektrában, valamint a Rapid Wienben futballozott. Utóbbi együttes színeiben összesen 62 mérkőzésen 22 gólt szerzett, ezalatt az U16-osokkal a 2021-2022-es idényben bajnokságot nyert, míg az U18-asokkal két ezüstérmet szerzett.

Hazatérését követően az előző idényben a Szombathelyi Haladás színeiben 22 mérkőzésen öt gólt szerzett az NB II-ben.

“Három-négy hete hallottam először a Vasas érdeklődéséről. Volt több megkeresésem is, a Vasas mellett döntött, hogy komoly múlttal rendelkező nagy klub és motiváló a cél is, a feljutás kiharcolása. Édesapám is azt javasolta, hogy válasszam a Vasast. Először ő is centerként kezdte a pályafutását, később lett védő, én nem tartom valószínűnek, hogy valamikor védőként játszom majd. Nem szeretek előre ígérgetni, legfeljebb annyit, hogy minél jobban szeretnék szerepelni és hozzájárulni ahhoz, hogy a Vasas elérje a céljait. A csapattársakkal hétfőn találkozom először, Doktorics Áront jól ismerem a szombathelyi időszakból, Rab Boldizsárt pedig a válogatottból” – jegyezte meg az új szerzemény.

fociclub

A A Vasasban folytatja a Haladástól távozó fiatal támadó – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.