A versenyzőknek elegük van az aszfaltozott bukóterekből

F1

2016. június 21. kedd, 18:43

Az Európa Nagydíj talán nem hozott különösebb izgalmakat, de a pilótáknak mégis jobban tetszett a bakui pálya, mint az F1-ben utóbb bemutatkozó helyszínek többsége. Danyiil Kvjat elmondja, mi teszi ezt.

Azerbajdzsántól ugyan eleinte egyesek ódzkodtak, amikor kiderült, hogy a kaukázusi ország is a Formula-1 házigazdája lesz, végül azonban látványos, számos különféle kihívást tartogató pályát rakott össze Hermann Tilke csapata a főváros utcáin. Az eltérő stílusú szakaszok mellett a legfőbb nehézséget a falak közelsége jelentette, ami nem tette lehetővé a hibázást a mezőny számára. A Toro Rossónál vezető Danyiil Kvjat szerint ez tette igazán különlegessé a bakui helyszínt.

Dppi_00116008_347

„Az ilyen pályákon tényleg bátornak kell lennünk és szükség van a tökeinkre. Jó, hogy lehet még látni ilyeneket. Olyan pálya ez, ahol tényleg támadószellemben kell a határon vezetnünk, miközben egy hibára nagyon könnyen ráfizethetünk” – mondta az orosz a Motorsportnak. „Az összes modern pálya közül azt hiszem, ezen versenyeznénk a legszívesebben. De persze nem is kell mindig utcai pályának lennie, vegyük csak például Zandvoortot, Mugellót vagy Imolát, amelyek némelyikén még én is vezethettem, az ilyen aszfaltozott bukótér nélküli helyszíneket akarnánk látni.”

„Abu Dhabi például nem a bátorságról szól, az inkább olyan, mintha egy robotot vezetnénk. Ha későn fékezünk, blokkolnak a kerekek és mérgesek vagyunk miatta, mert elveszítettünk egy kört. De nincs rajtunk nyomás amiatt, hogy kicsúszunk és összetörjük az autót.”

Kvjatot másfajta veszély is fenyegette a futam során, hiszen autójában műszaki meghibásodás jelét észlelte a Toro Rosso, így talán nem sokon múlt, hogy önhibáján kívül is a falban végezze. Szerinte azonban ettől sem kellene rettegni az F1-ben, hiszen a balesetek mindig is a technikai sportok velejárói voltak.

„Felfüggesztéshibák ma már nem történnek túl gyakran. Persze nem örültem volna, ha a falban végzem, emiatt is álltunk ki a versenyből. De ez egy veszélyes extrémsport, és az egésznek ez is része. Ha eltört volna a felfüggesztésem, tényleg nagyot csattanhattam volna. De amikor aláírtam a szerződésem, tisztában voltam vele, hogy ez is a játék része.”

Forrás: www.formula.hu – RSS