A Veszprém házigazdaként 35-28-ra legyőzte Rosta Miklós csapatát, a román Dinamo Bucuresti-et a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 12. fordulójában, szerdán.

A magyar bajnoki címvédő keretéből Bjarki Már Elísson hiányzott. Az izlandi balszélső múlt csütörtökön a lengyel Kielce elleni BL-meccsen sérült meg, a sípcsontfejben csontzúzódás keletkezett, várhatóan négy hetet kell kihagynia. Az már korábban eldőlt, hogy a Veszprémnek pályára kell majd lépnie a rájátszás első fordulójában – a negyeddöntőbe jutásért -, a román csapat viszont nem juthat tovább a csoportkörből.
Branko Vujovic révén az első három gólt a Dinamo dobta, után viszont egy 7-1-es sorozattal fordított a házigazda. Az olimpiai bajnok francia duó – Nedim Remili és Hugo Descat – találatait követően már öt gól volt a különbség, és mivel az első félidő utolsó három találatát is a bakonyiak dobták, megnyugtató, 18-12-es vezetéssel mehettek a szünetre. A Veszprém remek védekezését bizonyítja, hogy héttel több kapura lövése volt, mint ellenfelének.
A második felvonásból még öt perc sem telt el, amikor a bukarestiek időt kértek, mert tovább nőtt a hátrányuk. A meccs háromnegyedénél már nyolc volt közte, a 35-28-as végeredmény pedig éppen Rosta találatával alakult ki.
A húsz lövést rontó hazaiaknál Hugo Descat kilenc góllal vette ki a részét a sikerből, négyen négy találattal zártak, Mikael Appelgrennek pedig 14 védése volt. A túloldalon Branko Vujovic öt, Calin Dedu és Rosta Miklós négy-négy gólt dobott, a volt veszprémi Vladimir Cupara pedig 11 lövést védett.
A két csapat tizedik egymás elleni tétmérkőzésén egy román siker és egy döntetlen mellett nyolcadszor győztek a bakonyiak.
Xavi Pascual, a One Veszprém vezetőedzője
„A két pont volt a legfontosabb, mert így továbbra is a mi kezünkben van a harmadik hely sorsa. Boldog vagyok, hogy pár srác visszatért, Nedim jól ment, Ali Zeinnek is jutott tizenöt perc. Mindig fontos, ha felépülnek emberek, különösen, ha az idény fontos része még előttünk áll. A Bajnokok Ligájában nem egyszerű ekkora különbséggel nyerni, nekünk most összejött, ami önbizalmat adhat nekünk a folytatásra.
Paulo Pereira, a Dinamo Bucuresti vezetőedzője
„Nem lehetek elégedett, ha kikapunk, de azért voltak a meccsnek akadtak olyan részletei, amelyekkel elégedett vagyok. Feladhattuk volna az egészet, de küzdöttünk, ráadásul több fiatalt is bevetettünk. Nekik nagyon fontosak lehetnek az itt szerzett tapasztalatok. Fejlődhetnek, rutint szerezhetnek, különösen a nehéz pillanatokból tanulhatnak sokat. Sajnos sok könnyű gólt kaptunk, Appelgren jól védett, a mostani meccsben ennyi volt benne.”
Mikael Appelgren, a One Veszprém kapusa
„A Kielce elleni mérkőzés után nagyon fontos volt, hogy talpra álljunk. Csapatként megmutattuk, mennyire akarjuk ezt a két pontot. A Dinamo sohasem könnyű ellenfél, több szoros meccse is volt, örülök, hogy ott nem volt kétséges, melyik csapat nyer.”
Rosta Miklós, a Dinamo Bucuresti beállósa
„Sportolói szempontból nagyon nehéz tét nélküli találkozón pályára lépni. Próbáltunk hajtani, nem akartuk ellazázni a meccset, inkább igyekeztünk formába lendülni a szezon hátralévő részére, hiszen Romániában még két trófea kiadó, és azokat meg akarjuk szerezni. Szegediként mindig pikáns itt játszani, de legalább ennyire jó is itt kézilabdázni. Köszönöm szépen a szurkolóknak a fogadtatást, örültem a tapsnak. Jó érzés magyarként itt játszani!”
A hat sikerrel és hat vereséggel álló Veszprém jövő csütörtökön a francia HBC Nantes otthonában folytatja szereplését a BL csoportkörében.
EHF férfi kézilabda Bajnokok Ligája
12. forduló
A csoport:
One Veszprém HC – Dinamo Bucuresti (román) 35-28 (18-12)
Veszprém: Appelgren, Corrales (kapusok), Cindric 1, Descat 9 (1), Adel 4, Ali Zein 2, Dodic, Elderaa 2, Hesham 4, Lenne 3, Ligetvári, Marguc 2, Martinovic 4, Pechmalbec, Remili 4, Tiagus Petrus.
Bukarest: Bellahcene, Cupara (kapusok), Akimenko 3 (1), Buzle 2, Dedu 4, Langaro 1, Lumbroso 2, Militaru 1, Negru, Nistor 1 (1), Pascual, Pelayo 3 (2), Rosta 4, Stanciuc 2, Valdés, Vujovics 5.
Február 25., szerda
20:45, Kolstad Handball (norvég)– HBC Nantes (francia)
Február 26., csütörtök
18:45 Füchse Berlin (német) – Industria Kielce (lengyel)
20:45 Sporting CP (portugál) – Aalborg Handbold (dán)
Forrás: MTI / handballveszprem.hu
Írta a JochaPress







