Éllő Vivien a brémai asztalitenisz Európa bajnokságon arany-, a pozsonyi kontinensviadalon csapatban ezüstérmet szerzett. Klubjában, a Statisztikában többek között részese volt a Steinhagen ellen kivívott Bajnokcsapatok Európa Kupája győzelemnek.
Éllő Vivien (fotó: M4 Sport)
A válogatottbeli szereplését követően közel egy évtizeden át a cseh Breclávban játszott. Huszonöt év után, immár idegenlégiósként visszatért ezüstös sikere városába, a pozsonyi csapattal tavaly bajnoki címet szerzett. Éllő Viviennel telefonon beszéltünk miközben munkahelyéről egyik lányához sietett.
– Tavaly október óta a mindennapi életet élem, a COVID-vírusra való tekintettel nem edzek – emlékszik vissza Éllő Vivien Európa-bajnok. – Két gyerek édesanyja vagyok, sőt már unokám is van. A nagyobbik lányom 23 éves, tavaly szült, a kisebbik gyerekem 12 éves. Nagyon régen civil állásom is van, pénzügyes vagyok az államigazgatásban.
– A pályafutása kezdetén a magyar pingpong aranycsapata hagyományainak folytatását várta korosztályától a közvélemény. Lotaller Henriette, Kisházi Beatrix és társnőik sikersorozatának folytatására számítottak. Mekkora terhet jelentett ez?
– Inkább azt mondanám, hogy fokozta a motivációt. Azoknak a sikereknek a szellemében neveltek minket a Statisztikában. Lotaller, Kisházi (és még jóval több nevet is említhetnék) példaképeink voltak és el is várták tőlünk, fiatalabbaktól, hogy tiszteljük őket. Soha nem éreztem tehernek, hogy nekem személy szerint meg kellene ismételnem a teljesítményüket. Ez egyéniben nem is sikerült. Csapatszinten talán igen. Én mindig is szerettem a csapatnak a része lenni. A csapatban nyújtott egyéni teljesítményem mindig jobb volt, mint amit az egyéni versenyeken fel tudtam mutatni.
– A későbbiekben hogyan alakult a pályafutása?
– Miután kilenc évet pingpongoztam Csehországban, Breclavban, két szezonra Szlovákiába igazoltam. Tavaly a szlovákoknál a pozsonyi csapattal bajnokok lettünk, jelenleg is kétéves, élő szerződéssel rendelkezem. A COVID-helyzet miatt azonban nem tudunk utazni, a bizonytalanra pedig nem reszkíroztam az edzéseket. Ezért pillanatnyilag se pingpongozni, se kondizni nem járok.
– Miben másabb a szlovák asztalitenisz, mint a magyar?
– Jóval gyengébb a szlovák bajnokság a mienknél. Nagyon fiatal csapattársaim vannak. Tavalyelőtt a nyolc csapatos bajnokságban már a negyedik helyen végeztek. Akkor azt szerették volna, hogy két év alatt bajnokok legyenek. Ekkor kerültem oda idegenlégiósnak. Nagy szerencsénkre a bajnokságot már tavaly sikerült is megnyernünk.
– Lehetséges, hogy immár nagymamaként megvédi szlovák bajnoki címét?
– Bár a 2020/21-es bajnokság végéig szól a szerződésem az STC SKST Bratislavához, de most úgy néz ki, hogy a vírushelyzet miatt nincs második évünk. Ha ez így történik, akkor már a külső körülmények miatt sem sikerülhet a címvédés. A Szlovák bajnokság alapszakaszát ugyanis még el sem kezdtük, pedig májusban már az Extra Ligának kellene majd zajlania. Lassan az egész szezont törlik, nem is tartom elképzelhetőnek, hogy idén bajnokot avassanak. A koromat tekintve ajándéknak tekintem ezt az utolsó két évet. Amíg normális keretek között folyt a bajnokság, a munka, meg a gyerekek mellett, már így is erőn felüli feladat volt megoldani az edzésre járást. Eredetileg úgy terveztem, hogy ez az utolsó két év, amit versenyzőként vállalok. De lehet, hogy a COVID be is fejezi az asztaliteniszezői pályafutásomat.
(Kassai János)
