Fernando Alonso (Fotó:Batchelor / XPB Images)
A McLaren első embere, Ron Dennis már abban a pillanatban a régi közös sikerek megismétlését tűzte ki célul, amikor bejelentette, csapatuk újraegyesíti erőit a Hondával. Noha a wokingiak idénye nehézkesen alakul, s a japánok pedig az erőforrás terén igencsak el vannak maradva riválisaiktól, a cég ügyvezető igazgatója ezen célkitűzését továbbra is tartja.
Más kérdés, hogy miközben a Honda a jelek szerint akár évekig is hajlandó lenne várni a győzelmekre, a McLaren mindeközben egyre égetőbbnek érzi a sikeressé válást. Éric Boullier versenyigazgató például már az előző hetekben kijelentette, ha nem térnek vissza a győztesek útjára, azzal istállójuk komoly károkat szenvedhet marketing- és kereskedelmi szempontból is. A britek emiatt próbálják cselekvésre ösztönözni partnerüket: az elmúlt időszakban szemléletmódjuk megváltoztatásáról, valamint a külső segítség (egy riválistól igazolt szakember formájában) igénybevételének előnyeiről egyaránt nyilatkoztak már.
A McLaren volt versenyzője, Stefan Johansson, aki 1987-ben teljesített egy szezont a csapattal (még Porsche-motorral) ugyanakkor figyelmeztetett, talán a Honda hozzáállása a racionálisabb, egy ilyen projekt sikerre viteléhez ugyanis időre van szükség – ahogy az első Honda-korszak dominanciája előtt is volt. „Mindenki csak a McLaren-Honda aranykoráról beszél, amikor éveken át Alain Prost és Ayrton Senna mindenkit lemosott a pályáról. Az emberek azt viszont hajlamosan elfelejteni, hogy ez a kapcsolat is csak azután vette kezdetét, hogy a Honda előtte öt évet már az F1-ben töltött, fejlesztette a motorját – olyanná, amilyen a végén lett” – idézte az ESPN a svéd exversenyzőt.
Johansson testközelből szemlélhette végig a japánok akkori felemelkedését. Amikor a Honda az 1960-as évek után visszatért a Forma–1-be, első évében, 1983-ban azt a Spirit-csapatot látta el erőforrásokkal, amelynek ő volt az egyik versenyzője. Az alakulat első évében pont nélkül zárt a gyártók bajnokságának 16. helyén. A motorgyártó év végén aztán a Williamsszel is megállapodást kötött, s 1987-ig az ő motorpartnerük voltak. A sikereikhez azonban nem kellett öt évnek eltelnie: 1984-ben, 5.-ek, 1985-ben 3.-ak lettek, majd negyedik és ötödik szezonjukban, 1986-ban és 1987-ben egyaránt megnyerték a világbajnokságot. A McLaren csak ezt követően csapott le rájuk – egy immáron kiforrott és győztes motorra befizetve.
„Az első évek nem hoztak sétagaloppot. Nagyon jól emlékszem, amikor először vezettem a motorjukat 1983-ban a Spiritnél. Az akkori helyzet egyáltalán nem különbözött a mostanitól” – meséli Johansson. „Gyakran viccelődtem azzal, hogy leálltam a hét közbeni fizikai edzésekkel, mert többet edzettem a hétvégéken, amikor is minden edzésen elfüstölt a motorunk, és nekem úgy kellett visszafutnom a boxba a tartalékautómért, hogy be tudjam fejezni a gyakorlást… Persze később megoldották a problémát, aztán pedig dominálni kezdtek, mielőtt úgy döntöttek, továbbállnak.”
A pályafutása során összesen 79 nagydíjon rajtoló, 12 dobogós helyezést szerző Johanssonnak 1987 után végül éppen a Honda, valamint az általa pártfogolt Ayrton Senna érkezése miatt kellett távoznia a McLarentől. A Honda aztán 1988 és 1991 között négy egyéni és csapatbajnoki címet szerzett motorgyártóként.
