Adrian Mutu megint fennakadt a doppingteszten

adrian_mutu1.jpg

Fennakadt egy korábbi doppingvizsgálaton Adrian Mutu, a Fiorentina labdarúgócsapatának román válogatott csatára – jelentette be az Olasz Olimpiai Bizottság csütörtökön.

    A testület közleménye szerint a támadó a január 10-i, Bari elleni mérkőzést követő ellenőrzésen bukott meg, a szibutramin nevű étvágycsökkentő szerrel.

    A 31 esztendős futballistának nem ez az első ilyen ügye, a Chelsea ugyanis 2004 októberében azért bontotta fel a vele kötött megállapodást, mert kiderült, hogy kokaint fogyasztott. A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) ebben az ügyben szerződésszegés miatt tavaly júliusban 17,2 millió eurós pénzbüntetés megfizetésére kötelezte Mutut, aki fellebbezett a határozat ellen. A svájci legfelsőbb bíróság október elején elhalasztotta a végső ítélet meghozatalát, s úgy döntött, hogy a játékosnak addig nem kell kifizetnie a büntetést.

        A csatár 2004-es menesztése egyben azt is jelentette a Chelsea-nek, hogy elvesztett 15 millió fontot, 2003-ban ugyanis ennyiért szerezte meg a futballistát az AC Parmától. A támadót az ominózus eset után hét hónapra eltiltották, büntetését követően pedig aláírt a Juventushoz, majd 2006-ban a Fiorentinához szerződött.