Nagyon izgalmas versenyt hozott az indianapolisi 500 mérföldes centenáriuma, ahol az utolsó körig nyílt csata zajlott a pilóták között a diadalért – végül az újonc amerikai húzta be a diadalt.
Még el sem kezdődött a centenáriumi Indy 500-as, a húsz évvel ezelőtti győztes Buddy Lazier már a pitben várta szerelőit, hogy aztán hosszú körökig ki se dugja orrát a pályára. A pole-ból induló James Hinchliffe a zöld zászló után meg tudta tartani a vezetést, de aztán körökön keresztül egymást szórakoztatták Ryan Hunter-Reay-jel, hiszen az egyik körben a kanadai, a következőben pedig a 2014-es győztes hajtott az élen.
A mezőny simán eljött a rajttól (igaz, Gabby Chaves és Alex Tagliani majdnem összeakadt), és a verseny kezdő szakaszát kisebb-nagyobb helycserék jellemezték. A kiállások első sorozata a 28. körben kezdődött el: Hunter-Reay és Hinchliffe együtt jött a pitbe, de a kanadai cseréje üzemanyagtöltő-cső miatt túl sokáig tartott, így amikor letisztult a kép, a hatodik helyre esett vissza. A vezető helyen haladó amerikai így lélegzetvételnyi előnyhöz jutott Townsend Bell és Josef Newgarden előtt – Indy-mértékkel mérve a másfél másodperc itt pontosan ezt jelenti.
Negyven kör után Bell akcióba lendült, és átvette a vezetést, miközben a bajnokság vezetője, Simon Pagenaud szépen fellopakodott a 4. helyre. Az Indy 500 első sárga zászlós szakasza a 47. körben jött el egy pályán heverő alkatrész miatt, ami alkalmat adott a mezőny számára a második cseresorozat végrehajtására. Hunter-Reay átvette a vezetést, Pagenaud pedig fel tudott ugrani mögé, ahogyan Hinchcliffe is előrelépett egy pozíciót Carlos Munoz kárára.
A pitről kifelé hajtva Will Power megpróbálta leszorítani Tony Kannant, és a falhoz lökte a brazilt – manőverét el is kezdte vizsgálni a versenybíróság. Az eredmény már a pace car mögött megszületett: a széria 2014-es bajnokát a mezőny végére száműzték. A Penske úgy döntött, hogy ha már lúd, legyen kövér, ezért ismét kihívták az ausztrált, hogy csurig töltve hajthasson a többiek után.
Pagenaud második helye egészen a restartig tartott (54. kör), hiszen az egyes kanyarban Bell és Newgarden is elment mellette – kívülről és belülről előzve a franciát! A bajnoki éllovas megingását többen is kihasználták, aki két körön belül egészen a kilencedik pozícióig esett vissza. Az adok-kapokkal Hinchcliffe nyerte a legnagyobbat, hiszen a 60. körre már átvette a vezetést Hunter-Reaytől.
A 64. körben megtörtént a verseny első balesete, viszont attól, akitől a legkevésbé vártuk volna: az Indy 500 tavalyi győztese, Juan Pablo Montoya a pálya kettes kanyarjában vágta oda autóját, amely úgy megsérült, hogy nem tudta folytatni a jubileumi viadalt. A sárga alatt a korábban feltankolt Will Power nem adta kiállásra a fejét, így átvette a vezetést, mögé pedig Hinchliffe, Hunter-Reay, Helio Castroneves és Townsend Bell zárkózott fel.
A mezőny a 71. körben megkapta az újraindítást jelző zöld zászlót, de a versenybíróság azonnal visszarántotta a pilótákat, ugyanis arra számítottak, hogy a Brickyard felett tornyosuló esőfelhők beleszólhatnak a verseny alakulásába. Ami a visszarántást illeti: ez különösen Simon Pagenaud-t érintette fájón, akit visszaesett a mezőny végére, mert pit lane-en áthajtásos büntetést kapott veszélyes kiengedés miatt. A 76. körben végre valóban útnak eredhettek pilóták, Will Poweer pedig nem tudta sokáig tartani éllovas pozícióját – az első négy helyre rögvest felzárkózott a versenyen addig brillírozó Hinchcliffe, Hunter-Reay, Bell és Newgarden alkotta kvartett.
A 90. körre a kiállások alatt nagyot nyerő Helio Castroneves vette át a vezetést, először a verseny során – a háromszoros Indy-győztes aztán oda-vissza játszmába kezdett Hinchcliffe-fel, egészen addig, amíg az egyes kanyarban Sage Karam óriási tempóval vágódott a falnak. Az amerikai Townsend Bell-lel viaskodott, miután mindketten megelőzték Newgardent, és minimális kontaktjuk éppen elég volt ahhoz, hogy a lendületből kiesett Karam odavágja – autója a kettes kanyar után állt meg teljesen, de szerencsére saját lábán szállt ki az autóból.
A baleset természetesen életbe léptette a sárga zászlót, mely alatt újból cserélt a mezőny – ideiglenesen Bryan Clauson vette át a vezetést (Az a Clauson, aki több mint 200 versenyen akar indulni idén, terveiről pedig mi is beszámoltunk korábban a Formula.hu-n). Időközben féltávhoz érkezett a verseny, a 105. körben pedig a mezőny újból megkapta a zöld zászlót. Ekkor már új arcok is megjelentek az élbolyban, többek között Tony Kannan és Marco Andretti személyében.
A brazil annak rendje és módja szerint a vezetést is átvette egy ideig, majd ugyanebben a tempóban esett vissza. Az élen zajló csatát – amelyben ismét Hunter-Reay villogott leginkább -, Mihail Aljosin és Conor Daly balesete szakította félbe: az orosz pilóta az egyes kanyarban veszítette el az irányítást autója felett, amerikai társa pedig tőle függetlenül, mögötte csúszott meg, és koccant össze vele. Amíg az orosz a helyszínen feladta a versenyt, Daly vissza tudott vánszorogni csapatáig, hogy egy szerviz után újból csatlakozhasson a többiek után.
Az Indy 500 eddigi legnagyobb drámáját azonban nem ez, hanem a végső győzelemre is esélyes Hunter-Reay és Bell ütközése volt a pit lane-en: a kigyorsító Castroneves Bell útjába lökte az Andretti-pilótát, akik ketten majdnem elsodorták James Hinchcliffe szerelőit. Az egymással koccanó pilóták visszatértek a pályára, majd a csapatukhoz szárnycserére, de 25-26. pozíciójuk komolyan meghatározta győzelmi reményeiket, 80 körrel a leintés előtt.
A restartot követően a két Alex, Rossi és Tagliani vette át a vezetést – kettejük közül az amerikai maradt kint tovább, mögötte a két brazillal, Castronevesszel és Kanaannal. Egészen hosszú nyugalmas szakaszba lépett ekkor az Indy 500, Rossi kiállása után a háromszoros győztes magabiztosan vezetett honfitársa előtt – a csend egészen a 150. körig tartott, amikor a verseny elejét a pitben töltő Buddy Lazier bal első kereke önálló életre kelt egy csere után, a veterán pedig nem is próbálkozott azzal, hogy visszavigye autóját a pitbe.
A restartból Kanaan jött ki a legjobban, aki kapásból átvette a vezetést, Hinchcliffel és Newgardennel a nyomában. Az élboly mögött közvetlenül Ryan Hunter-Reay is feltűnt, a helyzet szomorú vonulata viszont az volt, hogy az amerikai körhátrányban hajtott. A száguldás nem tartott sokáig, a 163. körben Takuma Sato súrolta le az utolsó kanyar falát, a mezőny pedig újból a pit felé vette az irányt. Castroneves győzelmi reményei komoly csorbát szenvedtek, amikor hátsó szárnyelemet kellett cserélnie nála, miután JR Hildebrand kicsit megtolta őt a célegyenesben.
30 körrel a vége előtt úgy tűnt, hogy a Kanaan-Newgarden-Hinchcliffe hármas fog megküzdeni a győzelemért, és ahogyan teltek a körök, a brazil-amerikai páros picit el tudott lógni a pole-ból induló kanadai előtt. Aztán Kanaan lemaradt, és Munoz zárkózott fel a második helyre, a 191. körben pedig át is vette a vezetést! Az utolsó kiállássorozatból a semmiből feljövő Alexander Rossi jött ki a legjobban, aki újoncként néhány kört töltött az élen, és második IndyCar-oválversenyén diadalmaskodva, elhódította a Borg Warner-trófeát!
