Állítják: A 4-szeres EL-győztes csapat kiszemelte magának Szalai Attilát – sajtóhír

A Fichajes azt írja, a spanyol élvonalban szereplő Sevilla nyári átigazolási tervei között szerepel egy középső védő szerződtetése, mivel Julen Lopetegui vezetőedző szeretné megerősítené a hátsó alakzatát abban az esetben, ha Diego Carlos vagy Jules Koundé távozna.

A brazil és a francia játékos is közel állt ahhoz, hogy az andalúz klubtól távozzon a szezonban, ám jelen állás szerint mindketten maradtak. Még úgy is, hogy mindkettejük iránt jelentős érdeklődés mutatkozott az elmúlt időszakban. Ha pedig mégis a távozás mellett döntenek, értelemszerűen pótolni kell őket. Ennek megfelelően a Fichajes két nevet is bedobott, akik pótolhatják Carlost vagy Koundét a négyszeres Európa Liga-győztesnél.

Az egyik ilyen kiszemelt Szalai Attila, a Fenerbahce magyar válogatott hátvédje lehet, aki már régóta szerepel Monchi sportigazgató kívánságlistáján. A 24 éves védő egyike azoknak, aki a fiatal kora ellenére remek teljesítményt nyújt a pályán.

A másik pedig Dakonam Djené, a Getafe togói bekkje, aki már negyedik szezonját tölti a spanyol bajnokságban. Ugyanakkor a lap megjegyzi, érdekes választás lehet a Sevilla számára, mivel egy nagyon masszív játékosról van szó, aki emellett gyors és taktikailag is felkészült.