Alonso szerint lesz még erős a Ferrari

F1

2016. augusztus 13. szombat, 15:57

Szerző: Czinege Ádám, fotó: dppi

Fernando Alonso, a McLaren F1-es pilótája úgy gondolja, hogy egykori csapata ismét erős lehet, főleg úgy, hogy 2017-től teljesen más autót kell mindenkinek építenie, mint az utóbbi két és fél évben.

A spanyol 2014 végén hagyta el a maranellói alakulatot, az olaszok pedig azóta sem tudtak bajnoki címet nyerni, és megdönteni a Mercedes 2014-es szezon eleje óta tartó dominanciáját. A 2005-ös és 2006-os világelső távozása óta a Ferrari csupán három győzelmet mutathatott fel Sebastian Vettel révén.

Alonso elmondása szerint nem bánta meg, hogy otthagyta a Ferrarit: „Bajnoki címekért küzdöttünk együtt – nagyon erős és boldog csapatot ismertem meg. De úgy érzem, hogy jókor jöttem el, mert 2015-ben és 2016-ban – a náluk töltött hatodik és hetedik évemben – is csak a Mercedes mögött lehettem volna velük. Jól akartam magam érezni, nem pedig szenvedni, ezért döntöttem így.”

A kétszeres világbajnok spanyol úgy véli, hogy a Ferrari jelenlegi pilótái sem érezhetik rosszul magukat az olasz istállónál: „Most már ott van nekik Kimi és Sebastian, velük együtt dolgoznak, és biztos vagyok benne, hogy ők is élvezik a munkát, annak ellenére, hogy nem a bajnoki címért harcolnak. Azt gondolom, hogy jövőre erősebbek lehetnek.”

 Alonso_08.13.

A spanyol pilótát Allison távozásáról is megkérdezték, ő azonban kitérő választ adott: „Sohasem könnyű kívülállóként beszélni. Azt hiszem, idén is jobbak és sokkal versenyképesebbek, mint tavaly. 2015-ben is ott voltak a dobogón, de már 150 pontra vannak a Mercedestől, ami nem túl biztató számukra.”

Alonso így folytatta és zárta gondolatmenetét: „De mindenkinek nagyon nehéz versenyre kelni a Mercedesszel, nemcsak a Ferrarinak probléma ez. A németeknek hatalmas előnye van a szabályváltozások óta, tehát talán jövőre amikor újra változások lesznek, a dolgok ismét megkavarodhatnak. Biztos vagyok benne, hogy a Ferrari ismét erős lesz.” 

Forrás: www.formula.hu – RSS