Amerikai foci: Győzött a túlerő

amerikaifoci.jpg

Kiegyenlített, izgalmas mérkőzésen maradt alul az Eger Heroes csapata a Dunaújváros Gorillaz ellen. A 24 főt nevezett hazai csapat fizikailag nem bírta a mérkőzést.

Nem voltak elegen az egriek egy támadó és egy védőcsapat kialakításához. Volt, aki oda-vissza játszott, többször nem is megfelelő létszámban voltak a pályán a kapkodásban. Az újonc Gorillaz nem kegyelmezett, sikeres szélső futásokkal és kiváló védelemmel érkeztek.

Eger Heroes – Dunaújváros Gorillaz
2008. március 29, 15:00
Eger, Városi Sportpálya
6-13 (6-3)

Korábban kezdte átmozgató edzését a Gorillaz, és többet is mozogtak a játékosok. Az Eger tartalékolta energiáit, mindössze huszonnégy játékost neveztek ugyanis a találkozóra. Ebből egy le is sérült még a mérkőzés előtt.

Minden jel arra utalt, hogy remek találkozó várható szombaton. Kellemes tavaszi nap volt, 15 °C fokos hőmérséklettel. A támadást ugyan a hazaiak kezdték, ám pontokat mégis a Gorillák szereztek. Field goallal, három nullára vezettek alig tíz perccel a mérkőzés kezdete után.

Az első félidő rengeteg szabálytalanságot, lassú játékmenetet tartogatott. Nagy volt a feszültség, amit legjobban az bizonyít, hogy egy kétes szituációnál végül a dunaújvárosi játékos belerúgott egy egribe. Végül mindkettőjüket kizárták túlzott agresszió miatt.

Háromszor is indíthatta támadását a redzone-ból a hazai csapat, azonban csak egyszer sikerült ezekből a driveokból pontokat szerezniük.

A második negyedben végül megtörik a jég, Bata András elkapásával fordít a Heroes. Bár az extra pontot trükkösen próbálják megoldani, pont emiatt nem is sikerül, a fake rúgást jól olvassa a védelem, az oda-vissza játszó (összesen öt play-t pihenő) Herke Zsombort a földre küldik.

A rengeteg szabálytalansággal sokat mozog a labda mind a két csapat célterülete felé. A Gorillák újra és újra megpróbálkoznak a belső futásokkal, de ezek sorra sikertelenek maradnak. A külső futások, illetve egy-egy passzjáték azonban hajtja őket.

Interceptionből sem volt hiány a meccsen, mind a két csapat irányítója dobott, fumble-re viszont csak a dunaújvárosiaknál, sack-re pedig csak a Hősöknél került sor.

A második félidőben már jóval kevesebb szabálytalanság történt, helyette magukra találtak a Gorillaz játékosai, és elfáradtak az egriek.

A második játékrész elején kiváló összjátékkal megszerezte első touchdownját a Dunaújváros, Bachrathy Kornél elkapásával. Az extra pont is sikeres volt, fordított tehát a Gorillaz, előnyét pedig nem is engedte többet a karmai közül.

Hiába próbálkozott az egri offense, a vendégek összeszedett, erős védelmével nem tudtak mit kezdeni. MI több, a negyedik negyedben Fridrich Tamás (az első field goal szerzője) dupláz, másodszor is három pontot szerez csapatának. Ez végeredmény is, hiszen az utolsó pillanatban kínálkozó lehetőséggel már nem tud élni az Eger, így második győzelmét könyvelheti el az újonc Dunaújváros Gorillaz.

Úgy tűnik, a Gorillák kedvenc száma a 13; pontosan ennyit adtak ugyanis múlthéten az Újpest Bulldogsnak is. Két mérkőzés után tehát veretlenül, csoportelsőként állnak.

"Kevesen voltunk, na. Nem bírtuk fizikailag, én magam mindössze 5 playt pihentem, végig a pályán voltam. Ha többen vagyunk, biztos, hogy szorosabb mérkőzést játszottunk volna" – elmélkedett pár perccel a mérkőzés után Herke Zsombor.

www.sportmedia.hu