Andriy Shevchenko, a Milan korábbi klasszisa elárulta, hogy az első szerződésének aláírásakor rá sem nézett a benne szereplő fizetésére, valamint beszélt a távozásának körülményeiről és a 2003-as BL-fináléról is.
Sheva 1999 nyarán csatlakozott a Milanhoz a Dinamo Kijev együttesétől és összesen nyolc szezont töltött a piros-feketéknél. Az Aranylabdás ukrán klasszis 322 tétmeccsen 175 gólt szerzett, ezzel ő a Milan történetének második legeredményesebb játékosa.
A KEZDETEKRŐL
“Nem egyszer gondoltam arra, hogy feladom az egészet. Éhes voltam a győzelemre és sikeres akartam lenni abban, amit imádok csinálni. Amikor aláírtam a Milannál az első igazi szerződésemet, rá sem néztem, hogy mekkora fizetés szerepel benne.”
A MILANRÓL
“Köszönettel tartozom Ariedo Braidának, a klub akkori sportigazgatójának. Látott bennem valamit, amiről azt sem tudtam, hogy megvan-e bennem. Katasztrofális mérkőzést játszottam, amikor Gallianival együtt Ukrajnába jött megnézni engem, de ő mégis megvédett. Aztán eljött a házunkba meggyőzni arról, hogy írjak alá a Milanhoz és átadott egy Rossoneri mezt, amin ott volt a nevem, majd azt mondta: »Ebben a mezben velünk meg fogod nyerni az Aranylabdát.« Az édesapámmal együtt mosolyogtunk, de igaza lett. A sikerünk nem a tehetségnek, hanem annak volt köszönhető, hogy a csapatunk intelligens és emberileg értékes játékosokból állt. Végül majdnem mindannyian edzők vagy igazgatók lettünk.”
A 2003-AS BL-DÖNTŐRŐL
“A büntetőknél mindig is voltak kétségeim, de sohasem féltem. Amíg a kezdőkörből a büntetőpontig sétáltam, lepörgött előttem az egész életem. A gyerekkorom, Csernobil, az elhunyt barátaim, minden… Miután eldöntöttem, hogy hová lövöm a labdát, nem számított, hogy Buffon mit csinál. Nem számított semmi, csak az, hogy nem változtathatsz a döntésen. A játékvezetőre néztem, mert a közönség zaja mindent elnyomott és nem hallottam a sípszót. Majd intett és én elindultam a labda felé. A lövés pillanatát követően – amikor a labda a levegőben volt és Buffon a másik oldalra vetődött – tudatosult bennem, hogy mi történik. Ez a pillanat örökre megmarad bennem. Dida volt az első, akit átöleltem. Mindenki azt gondolja, hogy így fejeztem ki a köszönetemet a mindent eldöntő védéseiért, de nem így történt. Valójában észre sem vettem, hogy ő volt az, csak futottam és ott állt előttem.”
INZAGHIRÓL
“Pippo megszállottja volt a futballnak. A manchesteri finálé reggelén korán felébredtem és felhúztam a redőnyt. Egy szállodában voltunk a golfpályára való kilátással. Kinéztem és egy ember egyedül futkározott, imitálva a támadásokat. Pippo volt az.”
A 2005-ÖS ISZTAMBULI VERESÉGRŐL
“A seb még mindig vérzik. Az emberek azt mondják, hogy a félidőben elengedtük a meccset és ünnepelni kezdtünk, de ez hazugság. Éppen ellenkezőleg: az öltözőben Maldini elsőként mondta, hogy nagyon óvatosnak kell lennünk, mert a Liverpool nem adja fel, még háromgólos hátrányban sem. A szörnyű vereség után három hónapig felriadtam éjszakánként és elkezdtem gondolkodni rajta. A mai napig gondolok rá, pedig eltelt 16 év. Sok csapattársam soha többé nem akarta látni ezt a mérkőzést. Akkoriban mi voltunk a legjobb csapat. Most, hogy edző vagyok úgy vélem, talán meg kellett volna szakítanunk azt az átkozott 6 percet. Megállítani a játékot, cserélni… de ez nem kritika Carlo Ancelottival szemben. Ő nagyon jól felkészített minket.”
A TÁVOZÁSÁRÓL
“Galliani és Berlusconi minden tekintetben megpróbált megtartani engem. A Milan volt az otthonom és még ma is az. Nagyon erős kötelék fűz a városhoz, még akkor is, ha messze lakom. Roman Abramovich három évig környékezett és hoztam egy döntést. Harminc éves voltam és az volt a megfelelő pillanat, hogy új tapasztalatokat szerezzek. A Chelsea-ben nem ment jól a játék és túl sok problémám volt fizikálisan, de nem tartom hibának, hogy Londonba mentem.”
