A korábbi világbajnok, Mario Andretti szerint nagyon fontos az F1 számára a terjeszkedés, így a két amerikai nagydíj is, de ugyanakkor a Formula-1-nek az európai gyökereiről sem szabad megfeledkeznie.
A 72 éves Andretti szerint, ha az F1 növelni akarja nézettségét a globális „piacon”, akkor bizony az amerikai futamok elengedhetetlenek a száguldó cirkusz számára.
„A Formula-1-nek erős háttérre van szüksége az USA-ban, míg az USA-nak szüksége van az F1-es versenyekre” – nyilatkozta Andretti a CNBC-nek. – „Austinnal és a 2013-ra tervezett New Jersey-i futammal Amerikában először lesz két Formula-1-es nagydíj, ami nagyon izgalmas. Jelenleg ugyanis nagyobb a Formula-1 iránti kereslet, mint a kínálat. A világ minden részéről vannak kormányok, akik F1-es pályákba fektetnek, és ebbe a nehéz versenybe néha még a privát szektor is beszáll. A Formula-1 mindig is nagyon kiemelkedő volt, mert az egész világot átfogta, de az elmúlt 10-15 évben igazán egy másik dimenzióba lépett.”
A Formula-1 az elmúlt években valóban erős pozíciókat épített ki a Közel-Keleten és Ázsiában, most pedig a két Amerikai Nagydíjjal az USA meghódítására készül, ez azonban azt jelenti, hogy csak 8 európai futam van már az F1 versenynaptárában, ami 2013-ra 7-re is csökkenhet. Andretti szerint azonban ezzel vigyázni kell, mert a Formula-1 gyökerei mégis csak Európában vannak. „Sohasem szabad elszakadni a Formula-1 alapjaitól, amik bizony Európában vannak. Természetesen abban semmi rossz sincs, ha olyan területek és országok irányában terjeszkedsz, mint Ázsia, Kína, Malajzia. De csak remélni tudom, hogy azért Bernie Ecclestone azt is figyelembe veszi, hogy a Formula-1 hagyományai azért Európában találhatóak.”