Asztalitenisz olimpiai selejtező: Lovas is kikapott

lovas_petra.jpg

Póta Georgina után Lovas Petra is vereséget szenvedett az asztaliteniszezők Nantes-ban zajló európai olimpiai selejtezőjén.

A rájátszás nyolc győztese – köztük a két magyar –  vasárnap a 16-os progresszív kiesésben folytatta, ahol minimum három mérkőzést kellett nyerni a kvótaszerzéshez.
   
A viadal honlapja szerint Lovas a spanyol Galia Dvorak 4-1-es legyőzése után, a negyeddöntőben szintén 4-1-re kapott ki az olasz Wenling Tan Monfardinitól. A magyar versenyző az 5. helyért a cseh Renata Strbikovával száll szembe 16:30 órakor.
   
A zárónapi eredmények egyben azt jelentik, hogy az öt magyar – Lovas Petra, Póta Georgina, Jakab János, Zwickl Dániel és Zombori Dávid – közül senkinek sem sikerült a kvótaszerzés Nantes-ban. Az utolsó kvalifikációs lehetőség a budapesti világselejtező lesz, amelyre május 8. és 11. között kerül sor. Eddig csak Tóth Krisztina biztosította be részvételét pályafutása negyedik olimpiáján, méghozzá világranglistás helyezése alapján.

MTI