Átadták az idei Papp László Díjakat

image

Immár hetedik alkalommal adták át az öt legjobb utánpótláskorú bokszolónak a Papp László Díjat. Ezúttal a Nemzeti Erőforrás Minisztériumban vehette át ezt az elsősorban erkölcsi elismerést a 2011-es kimagasló eredményeiért Herczeg Norbert (54 kg – Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes), Hámori Ádám (75 kg – Európa-bajnok, világbajnoki 5.), Komor László (+80 kg – Eb-bronzérmes, világbajnoki 5.), Bársony Bernárd (57 kg – Eb-bronzérmes) és Sinkó Krisztián (63 kg – Eb-bronzérmes).
 
A legendás ökölvívó fia, ifjabb Papp László azt reméli, hogy ez a díj motivációt jelent a fiatal reménységek számára. Az elismerés életre hívója, Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke szerint ezzel az elismeréssel is adózik a boksztársadalom a háromszoros olimpiai bajnok emléke előtt.
 
Papp László születésének 86. évfordulóján, hetedik alkalommal adták át a legendás ökölvívóról elnevezett díjat az öt legeredményesebb utánpótláskorú versenyzőknek. Most különösen nehéz volt a szakmai zsűri döntése, ugyanis fiataljaink tavaly ragyogó eredményeket értek el a különféle világversenyeken, illetve a nemzetközi tornákon. Ezek közül is kimagaslott a Keszthelyen rendezett junior Európa-bajnokság, ahol versenyzőink öt érmet, köztük két aranyat nyertek. Nem véletlen, hogy az idei díjazottak éppen ők lettek:
 
– Herczeg Norbert (54 kg): Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes, edző: Konkoly István
– Hámori Ádám (75 kg): Európa-bajnok, világbajnoki 5., edző: Varsányi Áron
– Komor László (+80 kg): Eb-bronzérmes, világbajnoki 5., edző: Salánki László
– Bársony Bernárd (57 kg): Eb-bronzérmes, edző: Badari Tibor
– Sinkó Krisztián (63 kg): Eb-bronzérmes, edző: Nagy Zoltán
 
Az öt tehetséges fiatal a Papp László Díjat a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Tükörtermében dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztertől, és Czene Attilától, a sportpolitikáért felelős államtitkártól vette át.
 
Az elismerés ötletgazdája, Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke úgy véli, ez a díj a legkevesebb, hogy a magyar ökölvívás legendájának emlékét megőrizzük az utókor számára.
 
„Ezzel is hozzájárulunk ahhoz, hogy soha ne merüljön feledésbe Papp László neve. Külön öröm, hogy a mindenkori magyar kormány is támogatja a háromszoros olimpiai bajnokról elnevezett díj kiosztását. Bízom abban, hogy azok a fiatalok, akik ebben az elismerésben részesülhetnek, méltóak lesznek rá a későbbiekben is. Nagyon komoly eredményeket ért el a mostani öt fiatal, és minden esélyünk megvan arra, hogy ugyanazt az utat járják be, mint a két évvel ezelőtt díjazott Harcsa Zoltán, aki a londoni olimpiára készül, és az év elején világbajnokot verve döntőzött a Bocskai Emlékversenyen” – fogalmazott Csötönyi Sándor.
 
A legendás bokszoló fia, ifjabb Papp László édesanyjával, nagynénjével és a család más tagjaival mindig jelen van az elismerés átadásakor. Teljesen egyetért a mostani díjazottak kiválasztásával, és azt reméli, hogy ez a díj motivációt jelent a fiatal reménységek számára.
 
„Nagyon megtisztelő a családra nézve, hogy nem feledkeznek meg édesapámról, és többek között ezzel a kitüntetéssel is ápolják az emlékét. Az utánpótlással való törődés az alapja a jövő sikereinek, és bízom abban, hogy ez az öt tehetséges fiatal számára külön motivációt jelent ez az elismerés” – jelentette ki ifjabb Papp László.
 
A díjazottak közül a tavalyi esztendő legeredményesebb fiatal ökölvívója, Herczeg Norbert hatalmas megtiszteltetésnek tartja, hogy egy olyan díjat ítéltek neki, melyet a magyar ökölvívás legnagyobb alakjáról, a háromszoros olimpiai bajnok Papp Lászlóról neveztek el.
 
„Ez az elismerés arra sarkal, hogy idén még jobb teljesítményt nyújtsak. Bebizonyosodott immár többszörösen is a számomra, hogy érdemes keményen dolgozni, hisz az Európa-bajnoki címem és a világbajnoki ezüstöm mellé a Papp László díjat is átvehetem” – közölte Herczeg Norbert.