Atlético Madrid: Törökországba szerződik a hátvéd! – hivatalos

A török bajnokságban szereplő Besiktas együttese bejelentette, hogy már a szerződés részleteiről tárgyalnak Gabriel Paulistával.

A 33 esztendős rutinos hátvéd január végén került az Atlético-hoz, hét év után elhagyva a Valencia együttesét, azonban mindössze öt tétmérkőzésen jutott szóhoz a “matracosoknál”.

A hazájából a Vitória együtteséből induló, Európában a Villarreal és az Arsenal együttesiben is futballozó középhátvéd szerződése csupán rövid távra, június 30-ig szólt a spanyol fővárosban, a fentiek tükrében pedig érthető, hogy nem hosszabbítják meg a kontraktust a felek.

A Besiktas így szabadon igazolható játékosként szerzi meg Gabriel Paulistát, aki a törökök új vezetőedzőjének, Giovanni van Bronckhorsnak az első igazolása lesz Isztambulban.

fociclub

A Atlético Madrid: Törökországba szerződik a hátvéd! – hivatalos bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.