Atlétika: az Eb-érmesek is indulnak az ob-n

image

Mindhárom barcelonai Eb-bronzérmes atléta indul a hétvégi 115. magyar bajnokságon Debrecenben – hangzott el az esemény szerdai sajtótájékoztatóján.

    Gyulai Miklós, a magyar szövetség (MASZ) elnöke elmondta, a MASZ célja, hogy az atlétikai ob-t visszaemelje a legrangosabb hazai sportesemények közé.

    "Ehhez többek között megfelelő feltételek kellenek és méltó környezet, mindez adott Debrecenben. Éppen ezért terveink szerint a következő két-három évben a cívisváros lesz a verseny házigazdája" – tette hozzá.

    Az ob rangját emeli, hogy a vasárnap befejeződött Eb-n egyformán harmadik kalapácsvető Pars Krisztián, diszkoszvető Fazekas Róbert és – sérülése ellenére – a 110 gátas Kiss Dániel is jelezte részvételét. Utóbbi, aki a katalán fővárosban szerzett bronzérme után Barcelona-mezben ünnepelt, egy Loki-mezt kapott ajándékba Orendi Mihálytól, a házigazda Debreceni Sportcentrum ügyvezető igazgatójától.

    Közel 100 versenybíró és mintegy 60 önkéntes működik majd közre a hétvégi versenyen, amely szombaton és vasárnap is délután háromtól este nyolcig tart a Gyulai István Atlétikai Stadionban. A belépés ingyenes.