Atlétika Eb: bronzérmet nyert Pars Krisztián

image

Pars Krisztián bronzérmet szerzett kalapácsvetésben a barcelonai atlétikai Európa-bajnokság szerdai versenynapján, de kérte a csapatvezetést, hogy óvjanak a szlovák Libor Charfreitag ellen, aki győztes dobásánál feltehetően kilépett. Németh Kristóf kilencedik helyen végzett.

    Pars – aki a selejtezőben 76,48 méterrel a második legjobb eredményt érte el – jól kezdett, 77,34 méterrel vezetett az első sorozat után. A két éve junior vb-második, s első felnőtt Eb-jén szereplő Németh Kristóf 72,66-tal mutatkozott be.

    A pekingi olimpiai ezüstjére váró Pars a folytatásban 79,06 méterrel tudatta, hogy mindenképpen érmet szeretne. Azonban a világranglista-vezető szlovák Libor Charfreitag ezt is túldobta, s elsőként került a 80 méteres lélektani határ fölé (80,02 m) – Pars elmondása szerint Charfreitag a dobásnál kilépett. Németh is javított, 73,93-mal feljött a hetedik helyre.

    A harmadik sorozat nem sikerült jól a két magyarnak, Pars 77,36-ot dobott, Németh pedig a hálóba vágta a kalapácsot. Innentől a legjobb nyolc folytathatta, s Németh búcsúzni kényszerült, kilencedik lett, mivel ketten is megelőzték.

    Pars negyedikre úgy tűnt, a 80 métert jelző szalagot találta el, a kijelzőn azonban csak 78,94 m jelent meg, ötödikre pedig rontott. Az utolsó sorozatban sem tudott javítani – 77,87 m-rel zárt – viszont az olasz Nicola Vizzoni, aki éppen előtte dobott, hat centiméterrel elé került.

    "Jól kezdtem, másodikra sikerült is 79 métert elérnem, de abban a dobásban több volt, csak az edzéshiány miatt sajnos hiányzott az erőm" – mondta csalódottan Pars. "Megvallom őszintén, nem számoltam azzal, hogy Vizzoni megelőzhet, az ezüstnek jobban örültem volna. Javasoltam edzőmnek, Németh Zsoltnak, hogy óvjuk, mivel Charfreitag győztes dobásánál tisztán kilépett."

    A szombathelyi nehézatléta először szerzett érmet nagy világversenyen – mivel pekingi olimpiai ezüstjének a sorsa még nem dőlt el -, s teljesítményének értékét növeli, hogy egész évben sérülésekkel és betegségekkel küszködött.