Aucklandi tenisztorna – Arn nagy bravúrja: legyőzte Sarapovát

image

Arn Gréta két játszmában legyőzte az első helyen kiemelt, korábbi világelső orosz Marija Sarapovát a 220 ezer dollár összdíjazású aucklandi keménypályás tenisztorna csütörtöki negyeddöntőjében.

    A nagy szélben lejátszott találkozón a 31 éves magyar kétszer is elvette riválisa adogatását az első szettben, majd a másodikban elvesztett szerváját követően sem remegett meg, s végül 1 óra 31 perc alatt győzte le Sarapovát, aki összesen 30 rontott ütést mutatott be.
    "Amikor meglett a meccslabda, csak remegtem – mondta Arn, aki előzőleg 0/15-ös mérleggel rendelkezett a top 20-as játékosok ellen. – A mérkőzésen nem izgultam, de utána arra gondoltam: +úristen, én meg tudom verni Sarapovát!+ Amikor idejöttem, úgy kerültem csak főtáblára, hogy néhányan visszaléptek, így most nagyon örülök, hogy már a négy között vagyok."
    A világranglistán 88. Arn ötödik WTA-elődöntőjére készülhet a negyedik helyen kiemelt német Julia Görges (40.) ellen, aki az ukrán Katerina Bondarenkót búcsúztatta. A magyar játékos az eddigi négy elődöntőjéből hármat elvesztett, egyszer viszont – a 2007-es estorili versenyen – a finálét is megnyerte.
    "Lassan lendültem bele, és a két brék után ellenfelem hatalmas önbizalommal játszott – nyilatkozta a 22 esztendős orosz, aki 18. a rangsorban. – A második szettben megvoltak a lehetőségeim, de nem tudtam megfelelő szinten ütni. Gréta nagyszerű formában volt, minden elismerésem az övé, mert engem mindig nehéz legyőzni, függetlenül attól, hogy első vagy huszadik vagyok a világranglistán. Szerettem volna megnyerni ezt a tornát, de ez van, készülök a következő meccsre."
    Az először Új-Zélandra látogató Sarapova három hónapos kényszerpihenő után tért vissza. A három Grand Slam-trófeával büszkélkedő sztárjátékos utoljára októberben, a pekingi versenyen szerepelt, azóta pihentette sérült vállát.
    Eredmények, negyeddöntő:
    ———————–
Görges (német, 4.)-K. Bondarenko (ukrán) 5:7, 6:2, 6:2
    korábban:
ARN GRÉTA-Sarapova (orosz, 1.) 6:2, 7:5
Wickmayer (belga, 2.)-Halep (román) 6:0, 6:2
Suaj (Shuai, kínai)-Watson (brit) 6:4, 7:5
    
    Az elődöntő párosítása:
Arn-Görges, Wickmayer-Suaj

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.