Mégis marad a spanyol szponzor a Toro Rossónál
Amint kiderült, hogy Carlos Sainz lesz a Toro Rosso második versenyzője 2015-ben, a Cepsa, amely elhagyni készült az F1-et, szintén…
Amint kiderült, hogy Carlos Sainz lesz a Toro Rosso második versenyzője 2015-ben, a Cepsa, amely elhagyni készült az F1-et, szintén…
Két versenyt rendeztek a Monza Rally Show hétvégéje során, Robert Kubica pedig kettőből kettőt húzott be, hiszen a Marco Simoncelli…
Kedden két mérkőzést is megmutatunk Önöknek a Premier League 14. fordulójából. A Manchester United-Stoke City eLŐben, míg a Leicester-Liverpool felvételről…
A Real Madrid az első mérkőzésen 4-1-es győzelmet aratott a Cornellá ellen a Spanyol Kupa negyedik fordulójában. A visszavágót eLŐben…
Lezajlott immáron harmadik alkalommal a Szegedi Küzdősport Gála, ahol klubunk kempokái Global Grappling szabályrendszer szerinti Gi és NoGi küzdelmekben méretették…
Sajtóhírek szerint a McLaren egy csütörtöki megbeszélésen dönt második F1-es versenyzőjének személyéről, a vezetőség azonban megosztott, ki legyen Fernando Alonso…
Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) vizsgálatot indított Mario Balotelli, az FC Liverpool olasz válogatott csatára ellen, mert a futballista rasszista…
Szakértők szerint a legtöbb ember életében jóval több olyan ember van, akit egyszerre szeret és utál, mint azt gondolná, és…
Hétközi fordulót rendeznek Franciaországban, ahol a Monaco a kiesőjelölt Lens együttesét fogadja. A mérkőzést 22 órakor megmutatjuk felvételről a DIGI…
A női úszóknál Hosszú Katinkát választotta a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) az év legjobbjának – az ezért járó elismerést a…
A Red Bull jövő évi felállása a korábbi szezonokhoz képest veszélyesen fiatalnak és tapasztalatlannak tűnik, Christian Horner azonban nem aggódik…
idei évben harmadszor látogatott Horvátországba a Maricsek Racing Team. A november 29. és 30.-a között megrendezett Santa Domenica Rally Show-n…
Egy ellentmondásos új kutatás szerint a gyilkosságról álmodó emberek ébren is agresszívabbak lehetnek. A cikk folytatódik..! kattintson ide!
Az Olasz Kupa negyedik fordulójának nyitányán a Lazio a másodosztályban is csak szenvedő Varesét fogadja. A mérkőzést eLŐben közvetíti a…
Tavalyhoz és tavalyelőtthöz képest is nőtt az idén az AIDS okozta halálozások száma Magyarországon – közölte az Országos Epidemiológiai Központ…
A ’72-es müncheni olimpia díjugrató versenyének résztvevője, Széplaki Pál lehet az egyik vendége a várhatóan hamarosan megjelenő Lovas olimpikonok című…
Komoly erőpróba vár az Atomerőmű SE együttesére a férfi kosárlabda EuroChallenge negyedik fordulójában, ugyanis egyrészt a még hibátlan Trabzonspor érkezik…
A Mercedes ügyvezetője szerint további csapatokat egyelőre nem fenyeget a megszűnés veszélye, ám hangsúlyozta, hogy a Caterham és a Marussia…
Az orosz feltalálók már patkányokon, egereken, halakon és kutyákon is tesztelték az új formulát. Az új antioxidáns a sejtek mitokondriumában…
Tekintsék meg honlapunkon a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság soros fordulójának teljes összefoglalóját! A cikk folytatódik..! kattintson ide!