Dovizioso révén négy év után először a pole-ban a Ducati
Andrea Dovizioso pole-t szerzett a Ducatinak, a 2010-es idényzáró óta nem láthattunk ilyet. Az első sorból még Valentino Rossi és…
Andrea Dovizioso pole-t szerzett a Ducatinak, a 2010-es idényzáró óta nem láthattunk ilyet. Az első sorból még Valentino Rossi és…
Péntekről szombatra virradóan két apróságnak tűnő, de komoly következményekkel járó változtatást végeztek el a szervezők az Orosz Nagydíj helyszínén, amelyek…
A fitymaszűkület kapcsán a szülők sokszor tanácstalanok, ráadásul ellentétes javaslatokat is kapnak arra nézve, hogyan érdemes a fiúgyermekeknél a fityma…
Három magyar is ringbe lép október 11-én Svájcban, a Fight 4 Glory nemzetközi küzdősportgálán. eltető Daniella mellett Kálucz Martin és…
Ünnepélyes futófolyosó-átadás a centenáriumon / Fotók Péntek délután ünnepélyes keretek között – az idén 100 éves szakosztály több korábbi élversenyzőjének…
Vannak emberek, akik bármit próbálnak is ki, semmi sem használ nekik a szemszárazság ellen. Egy bosnyák nagymamának azonban állítólag van…
A kismama táplálkozása nem csak a saját egészsége és jó közérzete miatt fontos, de a magzat fejlődése szempontjából is döntő…
Petra Kolarevic, member of the Croatian federation talked about in a short interview about her country’s footgolf situation after the…
Az uruguayi csatár vastagon benne volt Uruguay góljában a Szaúd-Arábia elleni barátságos válogatott meccsen, de válogatott visszatérése nem emiatt lesz…
Az október 23-26 közötti időszakban a világ szeme Kecskemétre szegeződik, ugyanis az év egyik legjelentősebb sporteseményét rendezik majd meg a…
Négynapos összetartással kezdődött meg a serdülő leány kézilabda-válogatott kialakítása. Négy hazai topklub tizennyolc játékosa gyakorolt Budapesten. A kezdet biztató, de…
A Citroen újabb fölényes időmérőn van túl Sanghajban, amely során az első rajthelyet megszerző Jose Maria Lopez még egy lépéssel…
A Viagra hatóanyaga, a szildenafil, rendellenes vizuális válaszokat válthat ki azokban az emberekben, akik a szembetegség egyik gyakori genetikai mutációját…
A xanthohumol nevű flavonoid javítja a kognitív funkciókat – derült ki egy egereken végzett friss kutatásból. A szakértők úgy vélik,…
Az FIA kész intézkedéseket tenni annak érdekében, hogy az F1-ben elkerüljék a Suzukában látotthoz hasonló baleseteket. Első körben a kötelezően…
Karrierje eddigi ötven évében több, mint 3000 filmben játszott, legutóbb a Need for Speed moziváltozatában tűnt fel. Neve önmagában egy…
A Panthers szerződtette a cornerback JamesDockery-t és sérült listára helyezte a tight end RichieBrockel-t, akinek a jobb bokája sérült meg a 4. héten. Dockery…
A Toro Rosso F1-es csapatfőnöke, Franz Tost elmondta, még az is elképzelhető, hogy megtartják Jean-Eric Vergne-t a 2015-ös szezonra. A…
Claudio Bravo egy szakállas csúcsot adott át a múltnak. A cikk olvasása a futballista.hu weboldalon.
Nico Hülkenbergnek öt rajthelyes büntetéssel kell számolnia az Orosz Nagydíj időmérője után, mivel a Force India kénytelen volt váltót cserélni…