Görög válogatottak balesete Budapesten
Mint kiderült, három görög válogatott labdarúgó is érintett volt a Ferihegyre vezető gyorsforgalmi úton történt hétfő reggeli halálos balesetben –…
Mint kiderült, három görög válogatott labdarúgó is érintett volt a Ferihegyre vezető gyorsforgalmi úton történt hétfő reggeli halálos balesetben –…
Nelson Piquet tipikusan playboy életet élt, rendszeresen cserélgette barátnőit és feleségeit, akik mind gyönyörűek és elbűvölőek voltak. Képes volt a…
Az Eger Rali ötödik Rali2-szakaszán egy tragikus balesetben halálos sérüléseket szenvedő Szabó Attilára emlékeznek ma Debrecenben: 20 órára várják a…
Egy hét híján pontosan egy évvel ezelőtt láthattuk Végh ‘Pumukli’ Attilát a ketrecben. Akkor a Bellator MMA félnehézsúlyú bajnokaként indult…
A magyar labdarúgó-válogatott vasárnap este gól nélküli döntetlent játszott hazai pályán Görögországgal Európa-bajnoki selejtezőn az F csoport 5. fordulójában. Dárdai…
A BLSZ szervezésében három korosztályban 48 csapat részvételével kezdődött az elmúlt év novemberében a budapesti futsal utánpótlás bajnokság. A csoportküzdelmek…
A MOL-Pick Szeged magyar válogatott játékosa, Zubai Szabolcs pénteken Hódmezővásárhely vendége volt. A beállós sportpályafutásáról mesélt a gyerekeknek…. A cikk…
Ugyanis állítottak egyet az első szárnyon, amely váratlanul sokkal jobban kezdett el működni. Ez a következő versenyekre biztató előjel a…
A megfelelő étrend szignifikánsan csökkenti az Alzheimer-kór kockázatát – állítják egy tízéves kutatás alapján amerikai tudósok. A cikk folytatódik..! kattintson…
Izgalmas, sportszerű és óriási tömegeket megmozgató eseményen van túl Eger városa és környéke, ahol a hétvégén került megrendezésre a Magyar…
Ha már női versenyző nincsen a sportágban, egy betétsorozatot lehetne életre hívni kizárólag a legjobb hölgypilótákkal. Bernie Ecclestone szerint számos…
A pénteki, rendkívül színvonalas női kosárlabda elődöntő első meccsét (78-74-re nyert a PEAC a DVTK ellen) követően ma este Miskolcon…
A nehézsúlyú Bor Barna bronzérmet szerzett a judósok hétvégi Grand Prix-viadalán Törökországban. A Paksi Atoamerőmű + 100 kg-os judokája az…
A nehézsúlyú Bor Barna bronzérmet szerzett a judósok hétvégi Grand Prix-viadalán Törökországban. A Paksi Atoamerőmű + 100 kg-os judokája az…
A Red Bull tanácsadója állítólag 400 euróban fogadott arra, hogy a Ferrari nyeri az F1-es Malajziai Nagydíjat. Ő már az…
A Skoda Rally Team Hungaria versenyzőpárosa, a Herczig Norbert – Bacigál Igor egység fölényes győzelmét hozta a 2015-ös országos rali…
Március 31-én (kedd) reggel nyolc órakor megkezdődik a jegyárusítás a jegymester.hu oldalon a MOL-Pick Szeged-THW Kiel VELUX EHF Bajnokok Ligája-mérkőzésre…
A magas koleszterin- és trigliceridszint a vérben tartja az E-vitamint, és megakadályozza, hogy eljusson a szövetekhez, amelyeknek szükségük lenne rá…
A Sepangban célba érő spanyolt csak ideiglenes megoldásként – határozatlan számú versenyre – szerződtette a Manor, ezért ő is csak…
Szembetegsége és súlyos depressziója lehetett a lezuhant Germanwings-gép másodpilótájának vasárnapi német lapok beszámolói szerint. Munkaadója nem tudott egészségi gondjairól, de…