Konferencia a feladatokról, és lehetőségekről 2012-ben a szabadidősport terén
Sikeres volt a Magyar Szabadidősport Szövetség szervezésében az idén immár 21. alkalommal megrendezett kétnapos konferencia. Az eseménynek Bakonybél adott otthont,…
Sikeres volt a Magyar Szabadidősport Szövetség szervezésében az idén immár 21. alkalommal megrendezett kétnapos konferencia. Az eseménynek Bakonybél adott otthont,…
A Ferencváros cseh származású védője szerint elkerülhető hibákat követtek el a Debrecen elleni mérkőzésen. A szombati bajnoki egyetlen zöld-fehér gólját…
A versenyző karrierje során minden lépcsőfokát megjárta a ranglétrának, 2006-ban Magyar Gokart Bajnok lett, 2009-ben pedig Magyar Gokart Válogatott. 2010-től…
Szerdán a címvédő FC Barcelona hazai környezetben fogadja a Bayer Leverkusent, míg az Olympique Lyon az APOEL vendégeként lép pályára…
A brazil mester szerint nem lesz rózsás a helyzete a következő edzőnek a Chelsea-nél, aki immáron a nyolcadik menedzser lesz…
A szövetségi kapitány szerint sokat lehet tanulni a bolgárok elleni felkészülési találkozó hibáiból. Egervári Sándor öt nappal a múlt heti,…
A héten kezdődik az öttusázók öt versenyből álló Világkupa-sorozata, melynek első állomásán hat magyar vesz részt. Eredetileg úgy volt, hogy…
Szerződést bontott Csertői Aurél vezetőedzővel a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Győri ETO FC vezetősége hétfőn. A egyesület honlapján olvasható…
Kommandósok fogták el a napokban a PVSK ökölvívó szakosztályának volt vezetőjét, akit gabonakereskedelemmel kapcsolatos áfa csalással gyanúsít a NAV. A…
A Vasas a harmadik, a hazai környezetben szereplő GEAC pedig a negyedik helyen végzett a kardozók hétfői BEK-viadalán, Gödöllőn. A…
Hivatalos közlemény: Tisztelt Versenyzők és Sporttársak! Szomorúan kell tudatnunk, hogy eddig megrendezett nyolc évadnyitó Eger Rallye-t és ez idei évben…
A címvédő MKB Veszprém simán, 11 góllal legyőzte a vendég Gyöngyöst a Budapest Bank férfi kézilabdaliga hétfői mérkőzésén. Eredmény: MKB…
A Haladás szakvezetője a hétvégi döntetlennel zárult mérkőzés után elmondta, hogy a fiatal tehetség bizonyított. A Haladás, a tavaszi első…
A német média értesülései szerint a Mercedes első számú kiszemeltje Michael Schumacher esetleges nyugdíjba vonulása esetén nem más, mint a…
A Debrecen – többek között az amerikai Justin Ingram 43 pontjának köszönhetően – hosszabbításban legyőzte a vendég Jászberényt a férfi…
Andrés Iniesta úgy vélekedett, ha Lionel Messi nem szerepel az FC Barcelonában, csak jóval keményebb csata árán nyernek. Minden együtt…
A 2009‐es abszolút bajnok, Herczig Norbert szerint nagyon rossz üzenet lenne a külvilág számára az idénynyitó elmaradása, míg Talmácsi Gábor…
A hétfői negyedik fordulóban is győzött Hoang Thanh Trang a törökországi női sakk Európa-bajnokságon. A viadal honlapja szerint a tavaly…
Arn Gréta két játszmában győzött hétfőn az Indian Wells-i tenisztorna 4,5 millió dollár összdíjazású női versenyének selejtezőjében. A viadal honlapja…
Idén Európában először Kiskunlacházán hódolhatnak szenvedélyüknek a gyorsulás szerelmesei! Több ezer lóerő, magyar profik és amatőrök, motorosok, dragsterek, elképesztő látványosságok…