Vízilabda Magyar Kupa – A címvédő a bajnok ellen
A címvédő Honvéd a bajnok Egerrel találkozik a férfi vízilabda Magyar Kupa elődöntőjében. Tavaly ez a két csapat játszotta a…
A címvédő Honvéd a bajnok Egerrel találkozik a férfi vízilabda Magyar Kupa elődöntőjében. Tavaly ez a két csapat játszotta a…
A háromtagú szakmai zsűri (Csábi Bettina, Vincze Ottó, Rácz Félix) döntése nyomán a kerékpáros Pelikán János és a triatlonnal, valamint…
Thierry Neuville nyerte a 2. Cyprus Golden Stage Rally-t hullámzó teljesítménye után, amit mindkét, az Eurosport által élőben közvetített, vegyes…
Óbuda- Békásmegyer Önkormányzata októberben indított útjára egy öt állomásból álló sportrendezvény-sorozatot, Óbudai Olimpia néven. Ennek a sporteseménynek az első állomása…
A magyar labdarúgó-válogatott méltóképpen szeretne búcsúzni Albert Flóriántól, a Ferencváros október 30-án éjjel elhunyt aranylabdás játékosától, az ő emlékére rendezik…
Húsz játékost hívott meg a november 18. és 20. közötti szörényvári (Drobeta-Turnu Severin) nemzetközi tornára Karl Erik Böhn, a magyar…
Hornyák Dóra, a Debrecen női kézilabdacsapatának irányítója vasárnap szerződést bontott együttesével – adta hírül a klub hivatalos honlapja. A DVSC-Fórum…
A múlt heti valenciai tornán diadalmaskodó spanyol Marcel Granollers 28 helyet javítva a 26. a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján. A…
A világ legkoncentráltabb autós sportjának tartott Gymkhana valamikor a 60-es években indult útjára Japánban. A gyorsulás, drift és szlalom akrobatikai…
A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo ismételten arra figyelmeztetett, hogy a jelentősebb szabályváltozások nélkül, amelyek a technikai szabályokat, a tesztszabályokat…
Fürjes Balázs reméli, hogy jövőre elkezdődhet az új Albert Stadion építése, amely 12 milliárd forintból valósítható meg, s leghamarabb a…
A világbajnoki felkészülés szempontjából tökéletesnek tartja a hétvégi, miskolci tornát Kevin Primeau, a jégkorong-válogatott új szövetségi kapitánya, mivel erős ellenfelekkel…
Jól szerepeltek a magyar versenyzők a csehországi Némo Trophyn. A Zlinben megrendezett nemzetközi uszonyos és búvárúszó versenyen a Világjátékok-bronzérmes, és…
A vasárnap befejeződött Bajnokok tornáján diadalmaskodó szerb Ana Ivanovic a 26.-ról feljött a 22. helyre a női teniszezők legfrissebb világranglistáján,…
Megjelent az AFM legújabb, novemberi száma. A lap tartalmazza az F1 Racing legfrissebb és legérdekesebb cikkeit, valamint beszámolóval szolgál a…
A bajnokságban második Győr és harmadik Diósgyőr párharca emelkedik ki a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjéből, melynek sorsolását vasárnap este rendezték…
Erdei Zsolt ökölvívó elfogadta a Showtime televízió által kínált lehetőséget, egy 2011. december 31-ei címmérkőzésre, a jelenlegi IBF világbajnok Tavoris…
A hétfői és keddi élő sportközvetítések a hazai televíziókban: november 7., hétfő:——————-Eurosport14 ó: Bowls, skót nemzetközi Open19 ó: Súlyemelés, világbajnokság,…
A Forma-1-es versenynaptárban éppen hogy csak debütáló Indiai Nagydíj után egy szintén elég új és utána szezonzáró futamként egy elég…