Magyar válogatott – minden ötödik néző az m1 előtt
Ismét kiemelkedő nézettséget hozott az m1 csatorna futballközvetítése a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap szerdai tájékoztatása szerint. Az MTI-hez eljuttatott közlemény…
Ismét kiemelkedő nézettséget hozott az m1 csatorna futballközvetítése a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap szerdai tájékoztatása szerint. Az MTI-hez eljuttatott közlemény…
A doppingügyben érintett versenyző jogi képviselője arról tájékoztatta a Magyar Kajak-Kenu Szövetséget (MKKSZ), hogy a sportoló vitatja a doppingvétség elkövetését…
Lakatos Tamás és Nagy Krisztián sikerrel vette szerdán egyesben a selejtezőt, így csütörtökön, a 128-as főtábla első körében is asztalhoz…
Imre Géza kikapott a negyeddöntőben, s a hatodik helyen végzett a férfi párbajtőrözők szerdai versenyében, a cataniai vívó-világbajnokságon. Bár az…
A 2000-ben az Évszázad játékosának megválasztott Kovács Péter (képünkön) február óta tartó kényszerszabadsága véget ért. A Budapesti Honvéd egykori négyszeres…
Hulk, az FC Porto csatára nem hajlandó játszani a portugál válogatottban. Nagyszerű labdarúgó Hulk, az FC Porto brazil támadója, és…
A Ferrari csapat vezetője, Stefano Domenicali szerint Fernando Alonso senkitől sem fél, így ő el tudja képzelni azt, hogy hamarosan…
A magyar labdarúgó-válogatott 1986-os világbajnoki szereplése óta hét Eb- és hat vb-selejtezősorozatot fejezett be sikertelenül, legtöbbször – szám szerint nyolcszor…
Jövő csütörtökön 15 órától, a Budahegyvidéki Evangélikus Templomban kerül sor a rövid betegség után, 68 éves korában, október 2-án elhunyt…
Jelentősen csökkenhet a szezonból még hátralévő futamok iránti érdeklődés most, hogy a bajnoki cím sorsa eldőlt a hétvégén. Másodszor is…
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 41. fogadási hét első fordulójának TOTÓ és Góltotó nyereményei a jövedelemadó levonása után a…
A TOTÓ 41. heti, 1. fordulós szelvényén szereplő mérkőzések eredményei: 1. Magyarország-Finnország……………………… 0-0 X2. Németország-Belgium…………………………. 3-1 13. Horvátország-Lettország……………………… 2-0 14….
A szerdai és csütörtöki élő sportközvetítések a hazai televíziókban: október 12., szerda:——————–Sport 117:45 ó: Labdarúgás, Kaposvári Rákóczi-Ferencváros, Ligakupa, 4. forduló20:45…
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke szerint a várakozásokhoz képest nagyon jól szerepelt a válogatott a kedden befejeződött…
Eddig tizenkét válogatott biztos résztvevője a 2012-es, lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságnak. A pótselejtező sorsolását csütörtökön 13 órától tartják Krakkóban….
Paolo Guerrero ( 27 ) jelenleg a HSV legjobban kereső perui csatára, de nem a pályán nyújtott teljesítménye okán, mert…
A Renault csapatfőnöke, Eric Boullier úgy tervezi, a héten beszél Robert Kubicával felépülésének folyamatáról, így lassan készülhet a döntésre, vajon…
Az első harmad után még két góllal vezetett, végül azonban sima vereséget szenvedett az Újpest a Steaua Rangerstől a magyar-román…
Az MLSZ fegyelmi bizottsága soros ülésén az alábbi határozatokat hozta. NB I A FEB a DVSC-t a Diósgyőr elleni mérkőzéssel kapcsolatban…
A McLaren csapat vezetője, Martin Whitmarsh biztos benne, hogy Lewis Hamilton hamarosan túljut majd ezen a nehéz időszakon és újra…