MÚSZ: az úszószövetségnek nincs több tartozása az állam felé
A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) a csütörtöki napon eleget tett az állam felé még fennálló, kamatokkal terhelt, mindösszesen 22.912.448 forintos…
A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) a csütörtöki napon eleget tett az állam felé még fennálló, kamatokkal terhelt, mindösszesen 22.912.448 forintos…
Az előzetes nevezések alapján vélhetően közel 5000 indulója lesz szombaton az 1. Rotary Debrecen Félmaraton elnevezésű futóversenynek, amely a nyitóállomása…
Eldőlt, hogy mely napokon játszik a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében érdekelt két magyar csapat. Az európai szövetség csütörtöki tájékoztatása…
Eldőlt, hogy Zalaegerszegen játssza április 4-én első felkészülési mérkőzését az április 17-én rajtoló divízió I-es világbajnokság előtt álló magyar jégkorong-válogatott,…
Bár szerdán még úgy hírlett, hogy a Schalke 04 labdarúgócsapata az idény végén válik meg Felix Magath vezetőedzőtől, sajtóértesülés szerint…
A tavalyi, vancouverivel szemben nagypályás jégkorongtorna lesz a 2014-es téli olimpián, amelynek Szocsi ad otthont. A nemzetközi szövetség (IIHF) csütörtöki…
A mérkőzés manipulálásának vádjával vizsgálatot indított két februári barátságos válogatott találkozón közreműködő bírók, köztük az észt-bolgár meccset dirigáló magyar hármas…
Lucie Safarova a női mezőnyben idénycsúcsot jelentő 18 ászt adogatott, s nyert szerdán három játszmában a német Kristina Barrois ellen…
Szávay Ágnes elvesztette hosszú kihagyását követő első mérkőzését Tímea Bacsinszkyvel az oldalán, így párosban nem jutott a második fordulóba az…
A rájátszásba kerülésért küzdő Los Angeles Kings kiélezett mérkőzésen, 2-1-re győzött a nyugati második Detroit Red Wings vendégeként az észak-amerikai…
A keleti első Boston Celtics hazai pályán meglepetésre öt ponttal kikapott a Los Angeles Clipperstől az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA)…
Szokatlan módszert választottak a Hajnal Tamást is foglalkoztató VfB Stuttgart labdarúgói, hogy rendet tegyenek soraikban: ők maguk kérték a vezetőket…
Merő kitalációnak nevezte az Ukrán Labdarúgó Szövetség (FFU) szóvivője azokat a híreszteléseket, miszerint Diego Maradona, az argentinok volt szakvezetője ukránul…
Szerényen fogadta a spanyol sajtó és a szurkolók dicséretét Mesut Özil, a Real Madrid német válogatott labdarúgója. "Még nem értem…
Arn Gréta az első fordulóban kiesett a 4,5 millió dollár összdíjazású Indian Wells-i tenisztornán, miután az első játszma végén feladta…
A Tottenham Hotspur hazai környezetben – az első mérkőzésen aratott 1-0-ás sikerévet követően – gólnélküli döntetlent harcolt ki a hétszeres…
Nem javított az Euroliga második csoportkörében a Vasas férfi vízilabdacsapata: négyesében a magyar bajnok szerda este egy góllal alulmaradt a…
A Dunaferr rendkívül könnyedén nyert a Szolnok ellen a férfi röplabda Magyar Kupa négyes fináléjának szerdai elődöntőjében. Magyar Kupa négyes…
A Sportime Szabadidősport Magazin és a Talmácsi Motorsport szervezésében megrendezésre kerül idén a 2. Autó+Motor+Sport Expo március 11-13-a között a…
Szerdán a Sportmax Rendezvényközpontban ünnepélyes keretek között díjazták a 2010-es év legjobb curlingeseit. A hazai szövetség tájékoztatása szerint az év…