Újraindul a sportélet Tunéziában
Két hónap szünet után, a korábbi államfő elleni tüntetések kirobbanását, majd az azt követő zavargásokat követően a hétvégén újraindul a…
Két hónap szünet után, a korábbi államfő elleni tüntetések kirobbanását, majd az azt követő zavargásokat követően a hétvégén újraindul a…
A New York Knicks a 34 pontos Carmelo Anthony, valamint a 31 pontos Amare Stoudemire vezérletével 131-109-re nyert a vendég…
Háromdimenziós élő közvetítés lesz a wimbledoni teniszbajnokság júniusi döntőiről. A szervezők és a telekommunikációs főszponzor hétfői megállapodása szerint a férfi…
Alfred Lord Tennyson XIX. századi költő Ulysses című versének egyik sorát vésik fel a jövő évi londoni játékok olimpiai falujának…
A japán Sony cég 20 millió fontért megvásárolta a teniszben már jól ismert, a vitás esetekben a "döntőbíró" szerepét játszó…
Egy harmadik vonalban szereplő spanyol futbalcsapatnál kapott állást a "doppingdoktorként" elhíresült Eufemiano Fuentes. Fuentes az Universidad de Las Palmas együttesének…
Hétfőn ismét Josep Guardiola vezetőedző tartotta az FC Barcelona labdarúgócsapatának tréningjét, így szinte biztos, hogy kedden a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőben az…
Az MKB Veszprém a Nagy Lászlóval felálló Barcelona, a Pick Szeged pedig a német Flensburg-Handewitt csapatával került össze a férfi…
Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) teljes mellszélességgel támogatna egy olyan jelöltet, aki méltó ellenfele, vagy akár utódja is lehetne Joseph…
Térdsérülés miatt hat hétig nem léphet pályára Luis Fabiano a Sevilla brazil válogatott labdarúgója. A 30 éves csatárt vasárnap a…
Pozitív lett a doppingmintája egy magyar cselgáncsozónak: a sportolót február 12-én a budapesti Hungária Kupán ellenőrizték. Tiszeker Ágnes, a Magyar…
Keddtől szombatig Barcelonában rendezik meg a Forma-1-es csapatok utolsó tesztelését az idénynyitó Ausztrál Nagydíj előtt. A gyakorlásra eredetileg Bahreinben, a…
Nem szándékozik a nyáron klubot váltani Raúl annak ellenére, hogy csapata, a Schalke 04 korántsem a várakozásoknak megfelelően szerepel a…
Sajtóértesülések szerint menesztette a román Oltchim Valcea Anja Andersen vezetőedzőt, aki egy hónappal ezelőtt vette át a csapat irányítását Kovács…
Német lapértesülés szerint a hétvégi újabb fiaskó ellenére csak nyáron távozik Louis van Gaal, a Bayern München labdarúgócsapatának vezetőedzője. A…
Menesztették Domenico di Carlót, a Koman Vladimirt és Laczkó Zsoltot foglalkoztató Sampdoria labdarúgócsapatának edzőjét. A genovai csapat vezetőinek hétfői döntése…
Az elmúlt hétvégén leadta nevezését az idei rali-világbajnokság hét futamára Turán Frigyes, aki az S2000-es kategóriában szerepel majd. A tavalyi…
Csertői Aurél a Győri ETO labdarúgócsapatának új vezetőedzője, megbízatása 2013. június 30-ig szól – jelentette be a klub hétfőn sajtótájékoztatón….
Egy mérési adat szerint valóságos hangrobbanás fogadta a célban a közönségkedvenc Petter Northug vasárnapi diadalát az oslói északisí-világbajnokságon, amikor a…
Keddtől vasárnapig vetélkednek a kontinens legjobb mű- és toronyugrói az olaszországi Torinóban, ahol 2009 után másodszor rendezik meg a sportág…