Tenisz: Bellucci motorral vigasztalódott a kiesés után
Hiába esett ki a sanghaji férfi tenisztorna második fordulójában Thomaz Bellucci, volt minek örülnie, ugyanis nyert egy motort. A…
Hiába esett ki a sanghaji férfi tenisztorna második fordulójában Thomaz Bellucci, volt minek örülnie, ugyanis nyert egy motort. A…
Kemény mérkőzés vár Erdős Attilára, a Re-Gym 63,5 kilogrammos versenyzője október 16-án, szombaton Emmenben a holland WFCA bajnokság „B” kategóriájában…
A nyolcéves múltra visszatekintő magyar gumiasztal-szakág eddigi legjobb eredményét érte el nemzetközi versenyen, a csehországi Kladnóban hat döntőben szerepelt magyar…
Marko Vujin, az MKB Veszprém kézilabdacsapatának átlövője a 2012/13-as szezontól a német THW Kiel együttesében folytatja pályafutását. A német…
Kikapott a Debrecen Lipcsében a női kézilabda Bajnokok Ligája 2. fordulójában, így a hajdúsági csapat jelenleg ötvenszázalékos mutatóval áll. …
Súlyosbodtak Mark van Bommel térdproblémái a holland labdarúgó-válogatott Svédország ellen kedden játszott Európa-bajnoki selejtezőjén, így a középpályás legalább 10 napos…
A Szeged nagy csatában, három góllal nyert a Tatabánya ellen a Budapest Bank férfi kézilabdaliga szerda esti összecsapásán. Eredmény:Pick…
A címvédő Pécs szerdán könnyedén nyert a Vasas ellen a női kosárlabda NB I-ben. Eredmény:Pécs 2010 – Vasas-Csata 84-48 (18-10,…
Szávay Ágnes fizikai kimerültségére hivatkozva lemondta a hétfőn kezdődő luxemburgi női tenisztornát, s ezzel eldőlt, hogy az idén már nem…
Az Észak-Koreai Torna Szövetség szerdán benyújtotta fellebbezését Hong Szu Jong ügyében, akinek versenyzési engedélyét a nemzetközi szövetség (FIG) múlt csütörtökön…
Mintegy 40 ország több mint 300 versenyzőjének részvételével szerdán megkezdődött Budaörsön az asztaliteniszezők I. JOOLA Magyar Nemzetközi Bajnoksága, amely a…
Az első határozott időszak leteltével nem hosszabbítja meg Kálnoki Kis Attila főtitkári munkaszerződését a Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) elnöke. …
A tizedik helyen kiemelt Andy Roddick lágyéksérülés miatt feladta a spanyol Guillermo Garcia-Lopez elleni, szerdai mérkőzését a 3,24 millió dollár…
Minden játékos, aki szerződést kap a tengerentúli amerikaifutball-ligában (NFL), szerencsésnek tarthatja magát, mert ez a világ egyik legjövedelmezőbb bajnoksága. A…
Tömegverekedés miatt félbeszakadt kedden a Kína-Brazília barátságos férfi kosárlabda-mérkőzés. A hszücsangi találkozó első félidejében a hazai játékosok egy befújt…
Az illetékes londoni bíróság állásfoglalása szerint el lehet adni a Liverpool labdarúgócsapatát, azaz belátható időn belül megtörténhet a tulajdonosváltás. …
Százegyedik alkalommal játszott a lengyel labdarúgó-válogatottban Michal Zewlakow, ezzel egyedüli rekorderré vált. A 34 esztendős védő a legendás, kétszeres…
Felavatták az új röplabda-pályát a vajdasági Muzslya (Muzlja) Szervó Mihály Általános Iskolájában. A tornateremben kialakított és kedden átadott edzőtér…
A VfB Stuttgart szerdán menesztette Christian Grosst, a labdarúgócsapat vezetőedzőjét. A német klub a honlapján tette közzé, hogy tíz…
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) súlyosnak minősítette az olasz-szerb Eb-selejtezős mérkőzésen tapasztalt szurkolói rendbontást, és a történtek alapos elemzésére vizsgálatot…