Kovács Sanyi: FRT Kupán, a Valentin napon

Kovács Sanyi – Opel Astra Nivó Motorsport FRT Kupa 2015.02.14. Interjú Kovács Sanyi autóversenyzővel, aki legyőzte félelmét az eső áztatta Kakucs Ring kupán.   Február 14-én, Valentin napon újra versenyautóba ülsz a Nivó Motorsport színeiben a Kiskunlacházi FRT kupán. Majd egy hónapja nem ültél versenyautóban, miként is készülsz erre a megmérettetésre? – Minden megmérettetésem előtt vissza szoktam nézni az elmúlt versenyeimen készült külső és belső kamerás felvételeket, azokat kielemzem. Ezen kívül a pályarajzot is memorizálom, hogy a valóságban ezzel ne kelljen időt veszítenem. Az Opel Astra, hű társadként szolgált eddig téged, most is vele állsz rajthoz. Van-e valami új stratégiád a februári versenyre? – Igen, nagyon megszerettem már ezt a Kupás versenygépet és sikerült is teljesen kiismernem a tulajdonságait, vezethetőségét. Igyekszek a lehető legtöbbet kihozni magamból is és az autómból is az adott helyzetekben. Mégpedig úgy, hogy igyekszem rövidebb féktávokat venni, a kigyorsításokra jobban odafigyelni, a terelők között úgy közlekedni, hogy ne veszítsek időt. Amikor épp Turák Laci sporttársad, vagy Ifj. Fekete Laci csapat a pályán, miként töltöd az idődet a szervizparkban? – Minden bemenetem után a Csapatommal kielemezzük az adott körömet. Ezen kívül a pálya megfelelő széleiről figyelemmel követem a többi versenyzőt is, beleértve a Csapattársaimat is, hogy az adott részeket hogyan teljesítik. Télies, de nem havas pályára lehet majd számítani. A hideg gumit miként is tudod megmelegíteni? – A mostani pálya kialakítása úgy alakult, hogy a gumimelegítésre alkalmas részek nem kerültek bele a nyomvonalba, ezért a mért kör előtt lesz rá mód, hogy felmelegítsem a gumijaimat, utána pedig igyekszek üzem melegen tartani. Mennyivel nehezebb most, mint melegebb időben versenyezni? – Lényegesen nehezebb, több okból is. Mivel a gumimelegítésre alkalmas részek alkalmanként a nyomvonalat is képezik, olyankor nincs mód a felmelegítésre a bemenet előtt. Amikor megvannak a megfelelő részek, akkor bemelegítem őket, viszont ha nem azonnal tudok rajtolni, akkor kihűlnek a hidegnek köszönhetően és csak a mért körömben tudnak felmelegedni. A másik nagy probléma a szélvédő és az ablakok párátlanítása.   Köszönet Fekete Lászlónak, a Mogul Racing Team-nek, illetve a NIVO Motorsportnak, hogy rengeteg élménnyel gazdagodtam, és egyre több lehetőséget kapok tőlük. Köszönöm Turák Lászlónak, aki egyben a csapattársam és a legjobb barátom is, a sok biztatásokat, a sok-sok hasznos versenyzői tanácsokat. Köszönöm az Interjút! – Hajósi Miklós – www.hajoka.hu  

Read More

MKSZ megyei konferencia

Február 13-án került sor Budapesten a megyei kézilabda-szövetségek országos értekezletére. Eseményen a megyei szervezetek elnökei és főtitkárai mellett részt vett Vetési Iván, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke, Bódi Dezső főtitkár, Oláh Sándor és Mátrai Gábor, az MKSZ elnökségi tagjai, valamint dr. Kersch Ferenc, a szövetség főtitkár-helyettese. 

Read More

A Vikings visszavárja Adrian Peterson-t

Nem nagy meglepetés, hogy a Minnesota Vikings eltiltása lejártát követően visszavárja legjobb running backjét Adrian Peterson-t. A futónak a felfüggesztése miatt, egy mérkőzés kivételével, ki kellett hagynia az egész tavalyi alapszakaszt. A csapat elnöke Mark Wilf a héten lenyilatkozta, hogy visszavárják Peterson-t ami nem meglepő hiszen nem csak a csapat hanem a liga legjobb running backjéről beszélünk. […] Bővebben!

Read More

A brassóiak ezúttal esélyt sem adtak a Lokinak

Hazai pályán simán, 5-0-ra győzte le a ASC Corona Brasov férfi jégkorongcsapata a Debrecent a MOL Liga negyeddöntőjének második mérkőzésén. A két együttes összesített párharcában így jelenleg 1-1 az állás, így vasárnap, a mindent eldöntő harmadik meccsen derül ki, melyik gárda kvalifikálja magát a legjobb négy közé.

Read More

TD|BRAIN: Hogy öld meg a Királyt? Jon Jones legyőzésének kulcsa

Hogy öld meg a Királyt alcimen egy kísérletet tennénk arra, hogy egy kis világosságot gyújtsunk a fejekben és megmutassuk, hogy a vitathatatlan és interim bajnokok is csak emberek és halandóak. Ahogy gondolom mindenki tudja, az UFC bajnokai nem véletlenül értek oda, legtöbbjük mindenféle stílusú ellenfél ellen próbára volt téve és győzött…de senki sem tökéletes és fedezhetünk fel hibákat még a legjobbak bunyójában is. Mostanában sok szó esett a félnehézsúly vitathatatlanul legnagyobb alakjáról, Jon Jones-ról, legyen tehát ő az első analízis „áldozata”. Soron következő kihívója Anthony „Rumble” Johnson. Lássuk vajon lehet-e reális esélye a trónfosztásra? […] Bővebben!

Read More

A Steelers-é a legnehezebb a Falcons-é a legkönnyebb sorsolás

A következő szezonbeli párosításokat ismerve elkészítették az ellenfelek erősorrendjét és az idei eredmények alapján a Pittsburgh Steelers találkozik a legerősebb, az Atlanta Falcons pedig a legkönnyebb ellenfelekkel. A mutató meghatározása roppant egyszerű, a következő évi ellenfelek idei győzelem-vereség mutatóit átlagolják. A számítás alapján a Steelers ellenfelei 57.9%-ban győztek az idei alapszakaszban. A Bengals, a 49ers, a Seahawks, a Cardinals és a Rams következik a nehézségi listán. A tavalyi eredmények ismeretében nem meglepő, hogy az AFC eszak és NFC Nyugati csoportjának csapataira várnak a legnehezebb mérkőzések. Az első hat helyen csak a két csoport csapatai szerepelnek. A lista természetesen a tavalyi eredményeket tükrözik és az NFL-ben minden évben átalakul az erősorrend. A teljes listáért kattints a továbbra! […] Bővebben!

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.