Zebracsíkra cserélné Benítez az Anfield vörösét
Olasz lapértesülések szerint eldőlt, hogy a Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője, Rafael Benítez jövőre a Juventust irányítja, ugyanakkor a szakember ügynöke cáfolta…
Olasz lapértesülések szerint eldőlt, hogy a Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője, Rafael Benítez jövőre a Juventust irányítja, ugyanakkor a szakember ügynöke cáfolta…
Már nem Ruttner György a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöke, a májusi tisztújító küldöttgyűlésre eddig két jelölés érkezett. …
Korábbi döntését megváltoztatva a Magyar Televízió mégis közvetíti az augusztusi, budapesti úszó-, műúszó-, műugró-, s balatonfüredi hosszútávúszó Európa-bajnokságot. Az…
Egy mérkőzésen történt ütközés következtében mesterséges kómában fekszik Dusan Sakota, a görög válogatott és az olasz Scavolini Pesaro szerb származású…
Esetleges jövőbeni feladata határozza majd meg, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke marad-e Schmitt Pál. A sajtóban az…
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szerdán három mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a Bayern Münchent erősítő Franck Ribéryt, aki így a…
Cristiano Ronaldo, a Real Madrid portugál csatára a Barcelona vereségét reméli a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének szerdai párharcában. "Nagyon…
A Paris Saint-Germain vendégként négygólos vereséget szenvedett a már kiesett Grenoble-tól a francia labdarúgó-bajnokság 35. fordulójának keddi játéknapján. A…
Benkó Réka ezüstérmet szerzett a női kardozók versenyében a 23 éven aluli vívók lengyelországi Európa-bajnokságán. A gdanski viadal honlapja…
A tavalyi döntős Detroit Red Wings nagyon sima, 6-1-es győzelmet aratott Phoenixben, a Coyotes elleni párharc hetedik mérkőzésén, így bejutott…
A Cleveland Cavaliers és a Boston Celtics is győzött kedden, így mindkét csapat továbbjutott az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásának…
Az angol labdarúgó-bajnokság negyedik helyéért küzdő Manchester City-ben fejezi be az idényt Fülöp Mártont, a Sunderland magyar válogatott kapusa. …
Vállalja a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöki tisztségét Csányi Sándor – értesült a Népszava. A lap szerdai számában azt írja: "ez…
A spanyolok első számú kerékpárosa, Alberto Contador jövőre szeretné megnyerni a Giro d,Italiát és a Tour de France-t is. …
Három fordulóból álló, amatőröknek szóló versenysorozattal bővül a hazai kerékpáros versenynaptár, a fődíj egy 840 ezer forintos profi kerékpár. …
A játékvezető nyilvános kritizálása miatt 35 ezer dolláros büntetést kapott Erick Dampier-t, az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) érdekelt Dallas Mavericks…
Szávay Ágnes három játszmában győzött kedden a hazai közönség előtt szereplő Andrea Petkovic ellen a 700 ezer dollár összdíjazású, stuttgarti…
A Bayern München jutott elsőként a labdarúgó Bajnokok Ligája fináléjába, miután az elődöntő keddi visszavágóján is legyőzte a francia Olympique…
A címvédő MKB Veszprém bejutott a Budapest Bank férfi kézilabdaliga döntőjébe, miután kedden másodszor is legyőzte a Dunaferr csapatát. …
A Körmend után az alapszakaszgyőztes ZTE jutott be másodikként a négy közé a férfi kosárlabda NB I-ben, miután a három…