A Schalkéhoz igazolt Metzelder
A német labdarúgó Bundesligában szereplő FC Schalke 04 együttesében folytatja pályafutását nyártól Christoph Metzelder, a jelenleg a spanyol Real Madrid…
A német labdarúgó Bundesligában szereplő FC Schalke 04 együttesében folytatja pályafutását nyártól Christoph Metzelder, a jelenleg a spanyol Real Madrid…
Gera Zoltán a 33. azon a listán, amelyet a Daily Mail című brit napilap honlapja közölt az angol labdarúgó-bajnokság mostani…
A döntő futam ugratója Fenyvesi Tamás (X2S TEAM) Első alkalommal került Magyarországon megrendezésre futó és kerékpárverseny egy bevásárló központban, ahol…
A címvédő FC Barcelona az Internazionale elleni, szerda esti elődöntős visszavágón harmadszor kerül olyan helyzetbe, hogy 3-1-es hátrányból indul neki…
Zácsik Szandra 2011 nyarától ismét a Ferencváros női kézilabdacsapatában játszik. A válogatott átlövő tavaly szeptemberben került a szlovén Krim…
David Beckham, az angolok 115-szörös válogatott futballistája saját bevallása szerint lassabban gyógyul Achilles-ín-szakadását követően, így november előtt várhatóan nem tér…
Sok fejtörést okoz Diego Maradonának, az argentin válogatott szövetségi kapitányának, hogy kikből állítsa össze 23 fős keretét a június 11-én…
Bejelentette visszavonulását John Ruiz, korábbi nehézsúlyú világbajnok bokszoló. A 38 éves amerikai sportoló hétfőn közölte, hogy lezárja 18 éves…
Éppen a nagyobbik baltát kereste Tumpek György (képünkön balról, mellette Mitró György olimpiai ezüstérmes úszó), amikor megérkeztem szigethalmi családi házához….
A tavaly döntős Orlando Magic negyedszer is legyőzte a Charlotte Bobcats együttesét, így bekerült főcsoportja elődöntőjébe az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság…
Vasárnap Hamburgban szép magyar siker született a gazdag tradíciókkal rendelkező nemzetközi maratoni futóversenyen. Dr. Pettkó-Szandtner Judit (képünkön) 2:47:30 óra alatt…
Gól nélküli döntetlent játszott Vadócz Krisztián csapata, az Osasuna a vendég Athletic Bilbaóval a spanyol labdarúgó-bajnokság 34. fordulójának hétfő esti…
A Boston Bruins, valamint a Chicago Blackhawks is bejutott főcsoportja elődöntőjébe az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásában. Előbbi a…
Az elmúlt hónapokban kissé csökkent a brazil futballszurkolók optimizmusa, de továbbra is bizakodó hangulatban várják a június 11-én kezdődő, dél-afrikai…
Fernando Alonso, a Ferrari spanyol pilótája szerint a két hét múlva kezdődő európai futamokon dől majd el, ki lesz az…
Hosszú szünet után visszatér a versenyszerű játékhoz Björn Borg, a svédek legendás teniszezője, aki a csütörtökön kezdődő bostoni szeniortornán ragad…
A második, hétfői versenynapon három magyar versenyző volt érdekelt az azeri fővárosban, Bakuban zajló ifjúsági világbajnokságon. A maratoni versenynap alatt összesen…
Megszerezte második futamgyőzelmét a Forma Renault bajnokságban Kiss Pál Tamás. A Magyarországi érettségije miatt Miskolc és Anglia között repkedő miskolci…
A BoxingONE Championship – közép-európai amatőr ökölvívó csapatbajnokság vasárnap este Debrecenben folytatódott. A „B” csoport nyitómeccsén a helyi DVSC a…
Az első osztályú rallybajnokság második futamán az abszolút értékelés negyedik helyén zárt a Hell Racing Team legújabb párosa, a Turi…