A Daily Mail szerint Button megmutatta, ő csillog majd idén
A nemzetközi sajtó főként a címvédő brit Jenson Button idei második futamgyőzelmét és a kaotikus időjárási viszonyokat taglalta a vasárnapi…
A nemzetközi sajtó főként a címvédő brit Jenson Button idei második futamgyőzelmét és a kaotikus időjárási viszonyokat taglalta a vasárnapi…
A tervekkel ellentétben hétfőn nem tudott elindulni Ukrajnába, szerdai világbajnoki selejtezője helyszínére a magyar női labdarúgó-válogatott. A hazai szövetség…
Az amerikai Wayne Odesnik önként vállalta, hogy ügyének lezárultáig távol marad a versenyektől – közölte hétfőn a Nemzetközi Tenisz Szövetség…
Az európai légtérzár miatt a magyar női és kötöttfogású válogatott kerülő úton utazik Magyarországra. A magyar szövetség tájékoztatása szerint…
Három érmet vár Tóth László, a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) elnöke a csütörtökön kezdődő bécsi cselgáncs Európa-bajnokságon, melynek díszvendége Vlagyimir…
A magyar női felnőtt válogatott új szövetségi kapitánya, Farkas Mihály hazai pályán mutatkozik be, nemzeti együttesünk ugyanis Kecskeméten játssza első…
Az ARC RSE hazai pályán 3:1-re nyert a Győri Dózsa SE ellen a női NB II Nyugati-csoportjában, az alapszakasz 18….
Szombaton került megrendezésre Budapesten az It’s Showtime küzdősport gála. A nagy sikerű Holland tulajdonú rendezvény képei megérkeztek szerkesztőségünkbe. A gálát…
Az eső átírta a Kínai Nagydíj forgatókönyvét, ám a Williamsnek ezúttal az eláztatott papírforma sem vált előnyére: Rubens Barrichello a…
Finoman szólva sem a szokványos előkészületek jellemzik a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjét: a finálénak is beillő Internazionale-FC Barcelona párharc kedd…
Bob de Jong olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó 2014-ben már síakrobatikában szeretne rajthoz állni a téli olimpián. "Nagyon tetszik ez a…
Talmácsi Gábor a tereprali ob következő futamán, a májusi Rábaköz Kupán Szalay Balázs csapatában, az Opel Dakar Teamben fog versenyezni….
Az utolsó előtti Nyíregyháza otthonában szerepel kedden a bajnoki címvédő, jelenleg második Debrecen a labdarúgó Soproni Ligában. A meccset a…
Október 3-án rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Japán Nagydíját, amelyet eredetileg erre a hétvégére írtak ki, de az izlandi vulkánkitörés miatt…
A nők mezőnyében a második helyezett Benkó Barbara, a férfiakéban a hatodikként záró Buruczki Szilárd volt a legjobb magyar a…
Szerdán kezdik el árusítani a jegyeket a május 29-i Magyarország-Németország barátságos labdarúgó-mérkőzésre. A hazai sportági szövetség (MLSZ) honlapjának tájékoztatása…
Sike Renáta a 37., Eiselt Judit pedig az 53. helyen végzett a női sportpisztolyosok 30 plusz 30 lövéses számában hétfőn,…
Ted Sator, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya szerint a soron következő mérkőzésre kell koncentrálni, s nem a szlovének elleni találkozóval…
Struhács György, a kötöttfogású birkózók szakágvezetője értetlenül áll a világbajnok Kiss Balázs márciusi doppingtesztjének frissen nyilvánosságra került pozitív eredménye előtt,…
A vasárnap, Monte-Carlóban sorozatban hatodszor diadalmaskodó spanyol Rafael Nadal maradt a harmadik helyen a férfi teniszezők világranglistáján, döntőbeli ellenfele és…