Halmosi Péter már együtt edzett a többiekkel
A zuhogó eső ellenére jó hangulatú, pörgő ritmusú tréningen vettek részt a szombati, Moldova, illetve a szerdai, Görögország elleni Eb-selejtezőre…
A zuhogó eső ellenére jó hangulatú, pörgő ritmusú tréningen vettek részt a szombati, Moldova, illetve a szerdai, Görögország elleni Eb-selejtezőre…
A Magyar Úszó Szövetség fegyelmi bizottsága szerint Kovács Ágnes az október 30-i doppingellenőrzés során nem valósított meg doppingvétséget. A határozat…
Újra ringbe léphet Dariusz "Tigris" Michalczewski és Graciano "Rocky" Rocchigiani. A Bild információi szerint a két félnehézsúlyú német profi bokszoló…
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) illetékes bizottsága londoni ülésén közel négy órán át tárgyalta a Forma-1-es McLaren-Mercedes által benyújtott fellebbezést,…
Tamás Zsolt megnyerte az ultratriatlonosok éves sorozatát, így a sportág világbajnoka lett. A bonyhádi egyesület tájékoztatása szerint a sportoló egész…
A Forma-1 vezetői és az indiai beruházók írásban is megegyeztek arról, hogy az ázsiai országban versenypálya épüljön, mely 2010-től otthont…
Sándor György, a Pitbull Team vezetője a 20 éve megszerzett fekete övét adta át Felföldi Szabolcsnak, aki a Kempo Szövetség…
Kovács Ágnes doppingvétségéről csütörtökön tárgyal a Magyar Úszó Szövetség Fegyelmi bizottsága. Az olimpiai bajnoknő, mint ismeretes doppingellenőrzés során nem szolgáltatott…
Kedd után szerdán is Michael Schumacher volt a leggyorsabb a Forma-1-es csapatok barcelonai tesztjén. A hétszeres világbajnok – tavaly visszavonult –…
Salamoni döntést hoztak a Magyar Labdarúgó Szövetség vezetői – mert a helyükben mindenki ezt tette volna… Az MLSZ a Zsivótzky…
Jó hangulatban –erős hóesés kíséretében- zajlott le a II. HEAD Amatőr körverseny negyedik fordulója. Rendkívül erős mezőnyben, a hosszú versenynap…
A világ elitcsapatainak mintájára LTV Merida Racing néven megalakult Magyarország első kereskedelmi hegyikerékpáros csapata, mely két igen sikeres, még utánpótlás-korú…
Zalaegerszegen került megrendezésre a véradással és /Zala Megyei Gyermekotthon lakói számára/ játékgyűjtéssel egybekötött első Általános és középiskolai Muaythai Diákolimpia Országos…
Három férfi és két női versenyző képviseli Magyarországot a szombat-vasárnapi, thaiföldi szumó-világbajnokságon. Erről Elek Sándor, a Magyar Sumo Szakszövetség alelnöke…
Bernie Ecclestone, a Forma-1 elsőszámú irányítója azt mondta, hogy akár a visszavonulását is fontolóra veszi, ha a zöld asztal mellett…
A Magyar Úszó Szövetség álláspontja szerint Kovács Ágnesnek nem volt pozitív mintája, az olimpiai bajnoknő nem doppingolt, s nem róható…
Az arezzói ügyészség vizsgálatot indított az ellen a négy személy ellen, akik egy autóban utaztak a vasárnap lelőtt Lazio-szurkolóval, Gabriele…
Március 9-én, Katarban sor kerülhet a gyorsaságimotoros-világbajnokság történetének első villanyfényes futamára, miután öt pilóta tesztelése és pozitív visszajelzése nyomán a…
Fabio Cannavaro, a Real Madrid olasz csillaga azt mondta, örül, hogy nem hazájában futballozik. "A hétvégi botrányok miatt szerencsésnek mondhatom…
Madridba utazott Elbert Gábor, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium sport szakállamtitkára, hogy részt vegyen a WADA III. világkonferenciáján. A WADA…