Elkezdtük a felkészülést
Hétfő délelőtt egyelőre foghíjas kerettel – a válogatott játékosok hiányoznak – elkezdte a felkészülést a MOL-Pick Szeged. Futással indult 2015…
Hétfő délelőtt egyelőre foghíjas kerettel – a válogatott játékosok hiányoznak – elkezdte a felkészülést a MOL-Pick Szeged. Futással indult 2015…
Egy nemrég végzett egérkísérletből az derült ki, hogy a magas fruktóztartalmú kukoricaszirupban lévő fruktóz-glükóz keverék toxikus hatást gyakorol a nőstény…
A lenyűgöző Uyuni sósivatagban kezdte a Dakar nyolcadik versenynapját az UNIQA Sandlander Team, a két egység különösebb akadály nélkül teljesítette…
A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint a Ferrari maranellói főhadiszállásán jelenleg egy korszakalkotó találmány kifejlesztésén dolgoznak, amelynek segítségével a…
Egy félreállt autó sofőrje rögzítette videóra a michigani autópályán történt súlyos balesetsorozatot, melyben a rendőrségi információk szerint 193 jármű ütközött….
Az istálló tagadta a feltételezést, mely szerint már Jerez előtt kipróbálják idei autójukat. Korábbi F1-es versenyzőjük szerint három évre lesz…
Jules Bianchi balesetének utóhatásaként az FIA azt szeretné, hogy a versenyek ne kezdődhessenek el túl késői időpontban. Az F1-es Ausztrál…
Vass Gyula 2003-ban egy baleset következtében mellkastól lefelé megbénult, ám álmát ezután sem adta fel, és azóta is nap nap…
16 szakosztály gyermekatlétái versenyeztek Dunakeszin/ Eredmények, fotók Az elmúlt évek hagyományait követve, az új esztendő első hazai fedett pályás versenyét…
Néhány nappal eszak-Amerika legnagyobb autós rendezvénye előtt kiszivárogtak az Alfa Romeo 4C Spider gyári fotói, ami arra enged következtetni, hogy…
Ha most, január közepén érne véget az olimpiai kvalifikáció, a világranglistán elfoglalt helyezések alapján nyolc magyar judós utazhatna a riói…
A tequilásüveg és a sörcsapoló valódinak tűnik az amerikai National Institutes of Health kórházában, ahol a kutatók a teljesen felszerelt…
Összegző interjút olvastunk az egri vízilabda helyzetéről a klub honlapján. Kis Szabó Ervin cikkét ismertetjük. A cikk olvasása a vlv.hu…
Az F1 korábbi világbajnoka, Mario Andretti örökké eltiltaná a kábítószerbotrányba keveredő versenyzőt. epp az ő nevét viseli a csapat, ahol…
NEW ENGLAND PATRIOTS 35-31 BALTIMORE RAVENS SEATTLE SEAHAWKS 31-17 CAROLINA PANTHERS GREEN BAY PACKERS 26-21 DALLAS COWBOYS DENVER BRONCOS 13-24 INDIANAPOLIS COLTS […] Bővebben! A cikk folytatódik..! kattintson…
Március 29-én, az F1-es Maláj Nagydíj betétfutamaként fog elrajtolni az új, TCR Nemzetközi Sorozat első versenye, amely lényegében a WTCC…
Az Angliában élő 21 éves Zoe Turner életét minden bizonnyal az a csinos ruha mentette meg, melyet az interneten keresztül…
Az Országos Epidemiológiai Központ heti jelentése szerint Magyarországon még nem terjed járványosan az influenza, így még nem késő védőoltást kérni…
Nem csak a Serie A, hanem az egész világ egyik legnagyobb rangadója a római derbi, amit most Roma-Lazio pályaválasztással rendeztek…
Az ökölvívó olimpiai bajnok, többszörös Európa- és magyar bajnok enekes Istvánra emlékezett Győr Béla a Magyar Olimpiai Bizottság Emlék- és Hagyományőrző…