Megrendezik idén a kick-box Európa-bajnokságot

Nem marad el az idei felnőtt kick-box Európa-bajnokság. A kora októberi időpont helyett december 5. és 13. között kerül sor a sportág kontinensviadalára, amelynek az eredeti helyszín, a törökországi Antalya ad otthont. A sportág európai szervezetének elnöke, a magyar Király István reméli, hogy a koronavírus helyzet az év végére lehetővé teszi, hogy a korábbiakhoz hasonló indulói létszámú és színvonalú versenyt rendezhessenek meg – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

Széles körű megbeszélést folytatott Király István a kontinentális szövetség végrehajtó bizottságának tagjaival, a WAKO világszövetséggel, a nemzeti szövetségek vezetőivel és a rendező ország elnökével a kialakult helyzetről. A tárgyalásokat követően úgy döntöttek, hogy ha későbbi időpontban is, de megrendezik az idei Európa-bajnokságot.

„Azt javasoltam, hogy októberről tegyük át decemberre az Eb-t. Egyelőre nem látni pontosan, hogy melyik ország mikor nyitja meg a határait, sőt azt sem, hogy a versenyzők mikor tudnak egyáltalán elkezdeni edzeni. És ha ez a helyzet esetleg kitolódik szeptemberig, akkor sokaknak nem lesz ideje megfelelően felkészülni, és lehet, hogy az indulók nagyobb része távol maradna. Decemberre azonban normalizálódhatnak annyira a körülmények, hogy talán mindenki el tud majd jönni” – hangsúlyozta Király István.

A sportvezető hozzátette: szerencsére a török szervezők és az ország állami sportvezetése is rugalmasan viszonyult a módosításhoz, így alakult ki a december 5-13-i időpont. 

A WAKO Europe magyar elnöke pozitív üzenetnek nevezte a sportág számára, hogy nem marad el az idei Eb, és hogy sikerült konkrét időpontot is kijelölni rá. Hangsúlyozta: a továbbiakban is folyamatosan nyomon követik a vírushelyzet alakulását, és fokozott figyelmet fordítanak a járványügyi előírások maradéktalan betartására.  

Read More

Párizs 2024: készek a változtatásokra

Tony Estanguet, a 2024-es párizsi olimpia szervezőbizottságának elnöke szerint készek a rendezés költséghatékonyabbá tételéhez szükséges változásokra. A sportvezető az olimpiai sportágakkal foglalkozó insidethegames.biz szakportálnak azt követően adott interjút, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) egy másik francia tagja, Guy Drut korábbi sportminiszter múlt hónapban kijelentette: a párizsi játékok eredeti tervei most, a koronavírus-járványt követően “elavultak […]

Read More

A horvátok klasszisa is elhagyja a Reccót

Egy távozója még van a Pro Reccónak. A legaktívabb csapatnak nevezhető a Pro Recco az átigazolási piacon. Edzőt és játékosokat vált a ligúr klub. Most éppen Andro Buslje távozik az olasz sztárcsapattól. A horvát válogatott csapatkapitányának lejárt a szerződése. Zuhanyhíradókból úgy lehet értesülni, hogy a Marseille felvette a kapcsolatot a játékossal.

Read More

Férfi OB I: A Szolnok június közepén ugrik vízbe

Nyár elején már teljes gőzzel beindul a munka Szolnokon. A csapat vezetőedzője, Zsivko Gocics így nyilatkozott a klub hivatalos oldalán: információink szerint az új idény a nyár közepétől, július végétől indulna a Magyar Kupa küzdelmeivel. Mi mindenesetre edzésben maradunk, a tervek szerint a következő három hétben napi egy, amolyan szinten tartó tréninget tartunk. Közben két […]

Read More

Atlétika – Az olimpiai bajnok nyerte meg a női rúdugrók kerti versenyét

Az olimpiai bajnok Katerina Sztefanidi nyerte azt a kerti rúdugróversenyt, amelyet a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) hívott életre. A WA tájékoztatása szerint a görög Sztefanidi Athénban, a kétszeres amerikai fedett pályás bajnok Katie Nageotte a georgiai Mariettában, míg a Nemzetközösségi Játékokon 2018-ban győztes kanadai Alysha Newman az ontariói Boltonban vett részt a küzdelemben. A léc […]

Read More

Tenisz – Fucsovics és Babos újra a képernyőn, Budapest Kupa élőben az M4 Sporton

A labdarúgó NB I után a tenisz is visszatér az M4 Sportra: a közszolgálati sportcsatorna péntektől vasárnapig élőben közvetíti a Budapest Kupát a Nemzeti Edzésközpontból. Az elit csapatversenyen a hat legjobb női és férfi teniszező is pályára lép, így Babos Tímea, Fucsovics Márton és Balázs Attila mellett többek között Piros Zsombort és Stollár Fannyt is láthatja […]

Read More

Fájó közleményt adott ki a szentesi klub

A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet miatt, megszorításokat kellett eszközölnie a klubnak. Fotó: MTI / archív A Szentesi Klub közleményét változások nélkül közöljük: Fontos, de fájó döntéseket is meg kellett hoznunk A Szentesi Vízilabda Klub 86 éves múltra tekint vissza. Az esztendők során rengeteg hatalmas sikert ért el női- és férficsapatunk egyaránt, ahogyan utánpótlás műhelyünk is […]

Read More

Olasz bajnokság: a riválistól igazolt a Recco

A Bresciától érkezett Nicholas Presciutti. Fotó: prorecco.it Hét szezont húzott le a Bresciánál Nicholas Presciutti, aki ezentúl a rivális Reccót erősíti majd. “Örülök és büszke vagyok arra, hogy olyan nagymultú klubban lehetek, mint a Pro Recco. Ez egy fontos lépés, amely szerintem a karrierem megfelelő időpontjában érkezik: készen állok. Jó belegondolni, hogy a Reccó sapkáját, […]

Read More

Zajlik a LightCross

Ma rendezik meg a LightCross virtuális versenyt! A fény világnapja alkalmából a mottó nem lehet más, mint „Legyél gyorsabb, mint a fény” – tudtuk meg Dér Andreától, a Magyar Kutyasport Szövetség elnökétől. Az eseményre 21 országból több százan neveztek be.

„Kutyás futás, kutyás terepkerékpározás és kutyás tereprollerezés kategóriákban lehet indulni a 2 kilométeres távon, sőt még egy virtuális váltóra is van lehetőség, ahol 1-1 kilométert teljesít a váltó mindhárom tagja.” – mondta Dér Andrea

A résztvevő országok: Amerika, Ausztria, Belgium, Egyesült Királyság, Észtország, Finnország, Franciaország, Kolumbia, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Mexikó, Németország, Norvégia, Olaszország, Oroszország, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia és Ukrajna.

Az eseményt itt lehet nyomon követni: https://www.facebook.com/events/2582330518702703/

Read More

Érdi Mária is indul a Riska Virtuális Futóhétvégén!

A tokiói olimpiára készülő vitorlásversenyző számára hamarosan megkezdődik az itthoni versenyszezon, addig is vízi és szárazföldi edzésekkel tartja karban magát. A 2019-ben is az év női vitorlásversenyzőjének megválasztott sportoló a virtuális futóeseményen  5 kilométeres távra nevezett, amelyet a Balatonnál fog teljesíteni vasárnap.

„Szerencsés vagyok, mert klubom az MVM SE jóvoltából több hete tudok a vízen is edzeni, emellett kardió- és core-edzéseim is vannak. Hallottam a Riska Virtuális Futóversenyről és gondoltam kipróbálom, mert korábban nem vettem részt ehhez hasonló futóversenyen”- mondta a többszörös ifjúsági világ- és Európa-bajnok. Érdi Máriával kapcsolatos hír még, hogy új támogató segíti felkészülését, ugyanis 2020 decemberig szóló szerződést írt alá az MVM Zrt.-vel.

A Riska Virtuális Futóhétvége pénteken indult, ez a BSI első virtuális futóversenye, melyre 300 magyar településről érkezett nevezés. A Riska Virtuális Futóhétvége 4 távját (21, 10, 5 és 2 km) 3 napon át (vasárnap éjfélig) lehet teljesíteni egyénileg vagy akár családi csapatban.

Read More

Jön a PUB az NN Ultrabalaton útvonalán

Május 15-én rajtol a Privát Ultrabalaton, azaz a PUB! A koronavírus-járvány miatt májusról októberre halasztották az NN Ultrabalatont, de az ultrafutás rajongói nem maradnak versengés nélkül. Több hazai ismert futó is rajthoz áll külön időpontokban, és körbefutja a Balatont. Az útvonal 221 kilométer hosszú, megegyezik a 2020-as verseny egyéni útvonalával, a szintidő pedig most is 32 óra.

 „Arra gondoltunk, hogy az NN UB egyéni teljesítés lehetőségét más formában is szeretnénk életre hívni, és az igazán felkészültek számára lehetőséget biztosítani egy egyedi szabályrendszerben történő, dokumentált teljesítésre. Célunk, hogy az NN UB aktuális útvonalát egyéniben ily módon teljesítő ultrafutók, velük együtt pedig maga a sportág is jóval nagyobb figyelmet kapjon. Bízunk benne, hogy a 221 kilométer teljesítői sokakat inspirálnak majd arra, hogy kedvet kapjanak és tekintetüket a maratoni távokat meghaladó ultrázás irányába fordítsák” – olvasható a szervezők versenykiírásában.

A PUB első futója Takács Krisztián „Csipi” lesz, a terepfutók egyik ikonikus alakja, aki az NN UB kedvéért idén az erdőt aszfaltra cserélte, ő május 15-én rajtol. Őt követi a futópados világrekorder Csécsei Zoltán május 30-án, de a mezőnyben megtaláljuk többek között Bódis Tamást is, aki 2019-ben megnyerte a Spartathlont – és az NN Ultrabalatont is.

A verseny 2020-ban 14. alkalommal rajtol – ezúttal októberben. A Balatont megkerülő egykörös verseny Magyarország legnépszerűbb közösségi sporteseménye és Közép-Európa leghosszabb futóversenye. Teljesíthető egyéniben, váltóban, futva vagy bringával.

Az élő teljesítés május 15-én, reggel 7 órától ezen a linken lesz követhető:https://ultrabalaton.hu/nnultrabalaton/ubkor/

Bővebb információk: www.ultrabalaton.hu

Read More