Távol-keleti túrán a Honvéd

Szivosmartonhonved201701A férfi Ob I szünetét kihasználva a Honvéd messzire utazott.   Fotó: Honvéd Vízilabda A Tatabánya elleni győzelem után a Honvéd “edzőtáborba” vonult. Vad Lajos-fiai Távol-keletre utaztak, hogy az ex-kőér utcai csapattárssal, Joszuke Shimizuval és a Japán válogatottal találkozzanak. Így a november közepi 7. fordulóban a Pécs elleni meccset, 29-én játssza le a csapat. A Honvéd jelenleg a […]

Read More

Nemzetközi elismerés fogadta a Dragon Európa-bajnokság előkészületeiről szóló magyar beszámolót

2018. májusban kerül sor a Dragon EB-re Balatonfüreden

 

Budapest, 2017. november 13. – 2018. májusban újabb nagy nemzetközi vitorlásversenynek ad otthont a Balaton: a világ egyik legnépszerűbb tőkesúlyos hajóosztályának kontinensviadalára kerül sor Balatonfüreden. A Dragon Európa-bajnokság házigazdái a Balatonfüredi Yacht Club és a Magyar Dragon Szövetség. A hajóosztály nemrégiben a franciaországi St.-Tropez-ban tartotta éves közgyűlését, ahol nagy elismeréssel fogadták a magyar szervezők beszámolóját.

 

 

„31 ország küldöttei vettek részt ezen a találkozón, ahol mind a balatoni versenykörülményeket bemutató filmünk, mind pedig a szervezőmunka állásáról szóló beszámolónk nagy sikert aratott” – mondta el Náray Vilmos, aki a Magyar Dragon Szövetség elnökeként a balatoni szervezőket és a magyar vitorlázókat képviselte Franciaországban.

 

A Dragon három személyes vitorlás, amelyben számos egykori olimpiai és világbajnok vitorlázik, s emiatt a regatták sportértéküket tekintve rendkívül magas színvonalon zajlanak. A versenyrendezéssel kapcsolatos igények is rendkívül magasak: mind a szálláskörülményekkel, mind a verseny infrastruktúrájával és logisztikájával kapcsolatban igen komoly elvárásokat fogalmaznak meg.„Az elmúlt évek nemzetközi versenyei nyomán a Balaton ma már bekerült egy igen elit körbe: a legtöbb kiemelkedő versenyzőnek van már tapasztalata az itteni körülményekről, és e pozitív benyomások ösztönzőleg hatnak a részvételi szándékra” – emelte ki az MDSZ elnöke, aki a szervező bizottság elnöki tisztét is ellátja.

 

A Balatonfüredi Yacht Club komoly tapasztalattal és háttérrel rendelkezik egy ilyen verseny megrendezéséhez, míg a Magyar Dragon Szövetség nemzetközi kapcsolatai a lebonyolítás zökkenőmentességét garantálják. Sokat segíti az is, hogy az osztály 2010-ben Balatonkenesén már lebonyolított egy nagy sikerű Európa-bajnokságot. A rendezést szakemberi gárdájával és eszközeivel a Magyar Vitorlás Szövetség valamint a Hungária Yacht Club is támogatja.

 

„Az országok küldötteivel folytatott beszélgetéseink megerősítették, hogy minden nemzet legjobbjai itt lesznek a versenyen. Ha intenzíven dolgozunk, akár 60-70 hajó is rajthoz állhat Balatonfüreden” – mondta Náray.

Read More

Fontos benyomások a túl hangos szurkolók között

November 18-án 9 és 21 óra között az immár ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Budo és Küzdősportgála, a Terrorelhárítási Központ rendezvénye rengeteg érdekességet tartogat az érdeklődők számára. A BOK Csarnokban (korábbi SYMA Csarnok) ideális helyszínnek ígérkezik a szombati teljes körű programhoz, amelyben egyaránt helyet kapnak a látványos mérkőzések, a leendő magyar olimpikonok, könyvritkaságok, de nem hiányozhat az ügyességi pálya, valamint a toborzópont sem.

A K-1-es szabályrendszerben ringbe lépő Benedek Zsolt nem ismeretlen a küzdősportok szerelmeseinek, az egyenruhás hétköznapi sportolóként is letette már a névjegyét, és a TEK-gálákat is jól ismeri belülről.

„Ez mindig különleges, hiszen nem „csak” egy újabb összecsapás vár ránk, hanem a presztízsért is küzdünk ilyenkor – tárta ki az a TEK-gála ajtaját az olvasók előtt Benedek Zsolt, aki azt is elárulta, egyelőre nem ígértek be felettesei szabadnapot győzelem esetén, de ezért nem fog kevésbé elszántan küzdeni. – Fontos, hogy jól felkészüljünk, hiszen nem csupán saját magunkat képviseljük ezeken a nagyszerű rendezvényen, de szinte az egész állományt. Azt mindenképpen leszögezném, hogy a meccsek idejére ugyan ellenfelekké válunk, de amint vége a küzdelemnek, kollégaként tekintünk a másikra.”

Benedek Zsolt a kick-boxban van igazán otthon, ennek ellenére a K1 szabályrendszerében is feltalálja magát, és csakis a győzelemben gondolkodik, de beszélt az egyenruha megkövetelte színvonalról, valamint a túl hangos szurkolókról is.

„Nyilván elsősorban az ütéseket és a rúgásokat alkalmazom, de azért a felkészülés végére otthon vagyok a kick-boxban nem alkalmazott technikákban is. Egyébként sem lehet félvállról venni ezeket a gálákat, ugyanis ilyenkor a Terrorelhárítási Központot is képviseljük, sőt elsősorban azt. Ha az emberek azt látják, hogy felkészületlen, ügyetlen emberek vigyáznak a biztonságukra, nem fognak bennünk bízni. Ha azonban saját szemükkel győződhetnek meg róla, hogy talpraesett, kemény legények vigyázzák a biztonságukat, sietnek baj esetén a segítségükre, akkor ők is nyugodtabbak, bíznak bennünk. Az elmúlt héten a budapesti kick-boksz világbajnokságon azt tapasztaltam, hogy a drukkerek valami hihetetlenül jó hangulatot teremtettek, sőt a szerb, orosz, illetve török szurkolók már-már zavaróan hangosak voltak. Nyilván más, amikor én küzdök éppen, olyankor pluszt jelenthet a biztatás, még ha szó szerint minden nem is jut el hozzám meccs közben, de érzékelem a támogatást” – lendült bele a témába Benedek Zsolt.

A K-1, a Kyokushin, a WKF és a Grappling szabélyrendszerben egymásnak feszülő egyenruhások küzdelmei sportszakmailag és látványban is eleve magas színvonalat ígérnek, de a boksztól a thaibokszig szinte minden kategóriában gyakorlott harcos, Görbics Gábor is megküzd majd ellenfelével. Az orosz különleges alakulat, az Alfa tagjainak bemutatója szintén nem mindennapi látványt ígér, a világ egyik legkeményebb alakulatának tagjai alighanem tudnak szépet és újat mutatni minden érdeklődőnek. Alighanem minden küzdősportrajongó örül majd a „Vörös Skorpiónak”, azaz a fehérorosz Alekszej Ignasovnak.

Az egésznapos program ráadásul ingyenes, nem kell fizetni a belépőért. A rendezvényen a Bethesda Gyermekkórház javára lehet majd jótékonykodni.

Read More

Íme, ők készülhetnek a hollandok ellen

Budapest, 2017. július 24.
Bíró Attila szövetségi kapitány (k) a nõi vízilabdatorna negyeddöntõjében játszott Görögország - Spanyolország mérkõzésen a 17. vizes világbajnokságon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. július 24-én.
MTI Fotó: Czagány BalázsBíró Attila bő keretet hirdetett a novemberi hollandok elleni meccsre. A hollandok ellen kezdi meg női válogatottunk a világligát. Nos, Bíró Attila a november 21-én lejátszandó mérkőzésre keretet hirdetett. Érdekesség, hogy ismét fiatal csapatot hirdetett, így az októberi keretre hajaz a mostani is. A női válogatott kerete a hollandok ellen: Kapusok: Kasó Orsolya (FTC), Lekrinszki […]

Read More

Faragó Tamás kijelölte a novemberi ifi vb- és junior Eb bő keretedzésére résztvevőit

faragotamas MTI EPAA legenda háromnapos edzést vezényel az utánpótlás válogatottnak. Íme, a meghívottak névsora. November 17. és 19. között a Széchyben és a Komjádiban tart edzéseket Faragó Tamás és Petőváry Zsolt. Most 25 főt hívott meg a közös gyakorlásra. A meghívottak névsora: Kapusok: Aranyi Réka (Eger), Maczkó Lilla (UVSE), Magyari Alda (POLO SC), Pápai Barbara (UVSE) Mezőnyjátékosok: Vályi Vanda […]

Read More

Emléket állítottak Kisbér nagyjainak

Kisbér egyike hazánk leghíresebb hajdani méneseinek. Novemberben a ménes olyan kiemelkedő személyiségeinek állított emléket a város, akik munkásságáért máig hálás a magyar lovastársadalom.
A kisbéri ménes 1853. és 1961. között működött. Az épületek egy része ugyan még mindig áll, sőt felújítás alatt van, de az egykor világhírnévre törő tenyésztői munkát ma már csak hallomásból ismerhetik meg az idelátogatók. Az itt született lovak teljesítményének köszönhetően azonban a világ legtávolabbi pontjaiba is eljutott e kis magyar település neve.
A város 2017. november 3-án hat olyan lovasembernek állított emléket, akiknek nagyon sokat köszönhet a magyar lótenyésztés. Közülük hárman még a Magyar Királyi Méneskarban szolgáltak, hárman pedig a ménes működésének utolsó időszakában tevékenykedtek.

0F4A4406
Pusztai Alajos (1886-1977)
A második világháború idején Pettkó-Szandtner Tibor vezérőrnagy volt hazánk lótenyésztési főfelügyelője. Az ő közbenjárásának és előrelátásának köszönhetően sikerült a Bábolnai Ménes legértékesebb lovai mellett a Kisbéri Ménes számos kiváló egyedét is Bajorországba, Bergstettenbe menekíteni 1944-ben a közeledő orosz front elől.
Az amerikaiak megérkeztéig a bajor herceg és a helyiek vendégszeretetének köszönhetően gondtalanul élhetett tovább a ménes és személyzete a családjukkal együtt. James Owens őrnagy irányítása idején azonban a magyar lótenyésztés büszkeségei alku, barter vagy épp árverések tárgyává váltak, ekkor került számos értékes egyed a tengerentúlra illetve német gazdák birtokaira.
Pettkó-Szandtner Tibornak azonban voltak hű katonái, akik segítségével számos kiváló ló visszatérhetett hazájába és ismét újjáéledhetett a hazai lótenyésztés. Az egyik legidősebb Kisbérhez köthető méneskari huszár közülük Pusztai Alajos (1886-1977) volt.

0F4A4358
Pusztai Alajos a Monarchia virágzása idején Bécsben született és nevelkedett, édesapja magyar volt. Kereskedelmi, majd katonai iskolát végzett, így amikor 1907-ben besorozták, irodakezelő lett, majd a Magyar Királyi Állami méneshez került, ahol 1911-től közel négy évtizeden át vezette a lótörzskönyveket.
Alhadnagyi kinevezését 1937-ben kapta meg, majd 1940-ben a Földművelésügyi Minisztérium lótenyésztési főosztályára nevezték ki, ahonnan végül 1944 őszén őt is Németországba vezényelték.
Pusztai Alajos két éven át tevékenykedett a magyar visszaszerzési misszió szolgálatában, a lovak felkutatásában segédkezett. Hazatérése után a honvédség nyugdíjazta, de egy ideig még a Kisbéri Földműves Szövetkezetnél adminisztrátorként dolgozott.

0F4A4432
Lomniczi Béla (1905-1980)
Erdélyben, Bánffyhunyadon született, miután 17 éves korában elárvult, a székesfehérvári méntelepen lóápolóként állt munkába. Eztán dolgozott Bábolnán, majd Mezőhegyesen végül hivatalos állományba került. 1935-ben a Magyar Királyi Állami Ménesbe helyezték át, ahol apósától, Pusztai Alajostól átvette a ló-törzskönyvek vezetését, később zászlósnak léptették elő.
1944 őszén a ménes egy részével és családjával (köztük fiával, a tábla avatását kezdeményező ifj. dr. Lomniczi Bélával) Bergstettenbe ment, az amerikai megszállás alatt a magyar restitúciós bizottságok megbízásából részt vett a magyar lovak felkutatásában, visszaigénylésében és hazahozataluk megszervezésében.
1947 végén a Bábolnai Állami Gazdaság vasdinnyei üzemegységében lótechnikusként állt munkába, majd főállattenyésztőként dolgozott a Nagykunsági Állami Gazdaságban. Dolgozott a Lósport Vállalat Apáti ménesében, Kerteskőn, majd 1962-től ismét a Bábolnai ÁG-hoz került. Előbb az Apáti, majd a Dióspusztai ménes vezetőjeként dolgozott 1966-os nyugdíjazásáig. Nyugdíjasként a Tatai Lovasklub titkáraként rendezvényeket szervezett.

0F4A4357

Szabó József (1916-2000)
1916-ban született Sokorópátkán, a lovak bűvöletében nőtt fel. 12 éves korában kishuszárnak állt Kisbéren. 1944-től már a tiszthelyettesi állományban szolgált őrmesteri rendfokozatban, majd társaival ő is Bajorországba menekült a ménessel.
1948-ban térhetett haza, később Kisbéren vállalt edzői állást, majd a legendás pardubicei akadálykeret trénerének választották. Kétszer még résztvevője is volt a világ egyik legnehezebb akadályversenyének, melyre a mai napig tízezrek látogatnak el szerte Európából. Legjobb eredménye egy hatodik helyezés volt, melyet lósportunk kiemelkedő sikerei között tartunk számon a mai napig.
1962-ben ő is a Bábolnai Állami Gazdasághoz került, mint edző, majd 1966-tól a Tatai Lovasklub trénereként dolgozott, 1978-tól versenybíróként is tevékenykedett. Nyugdíjazása után sem tudott a lovaktól elszakadni, ismét visszatért Kisbérre és a helyi termelő szövetkezet edzője lett, lovagolni és hajtani tanított.
Hármuk Bajorországban végzett emberfeletti munkája nélkül aligha beszélhetnénk a háború után Kisbéren tenyésztett lovak sikereiről és fennmaradásáról, köztük Imperiál szárnyalásáról. Az ő munkájukat a valamivel fiatalabb generációk lelkes lovasai segítették dr. Bódai József, Rádoki József és Molnár Mihály személyében, akik szintén helyet kaptak az avatandó emléktáblán.
Újrakezdés a háború után

„Úgy hiszem, hogy az elmúlt évszázadok során a Kisbéren alkotó hazafikat úgy, mint lovaikat a viszontagságok csak megerősítették, így  az itt született egyedek teljesítményének köszönhetően a világ legtávolabbi pontjaiba is eljutott e csöppnyi helység neve. E helyre egykoron szerte a világból tanulni jártak a lovas emberek, az elsők között voltunk a tenyésztésben. Kozma Ferenc munkásságának köszönhetően az 1878-as párizsi világkiállítástól (ahol a magyar lovak díjazására a francia kormány külön aranyérmet veretett) hosszú évekig az számított mértékadónak, ami Magyarországon, de legfőképp Kisbéren történt. A település virágzott, ugyanilyen elismerésnek örvendett malomipara, sörfőzdéje, keményítőgyára. Volt idő, mikor évi nyolcvanezer lovat adott el hazánk, mialatt Németország csak tízezret. Volt idő, mikor az angolok ide jártak lóért könyörögni, történetesen Buccaner visszavásárlásának ügyében.  A nagy háború utáni időszak is rendkívül válságos volt a ménes számára, de a méneskari tisztek erényeinek és a magyar lovas szellemnek köszönhetően átvészelték, és ismét virágzásnak indították elődeik munkáját” – Cseri Dávid.
Az ünnepélyes emléktábla-avatáson és megemlékezésen beszédet mondott Sinkovicz Zoltán, Kisbér polgármestere, a rendezvényre dr. Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár, Czunyiné Bertalan Judit országgyűlési képviselő és digitális tartalomfejlesztésért felelő kormánybiztos is ellátogatott. Beszédet mondott Szabó József lánya, dr. Szabó Ágnes, id. Lomniczi Béla fia, dr. Lomniczi Béla, illetve dr. Hecker Walter hippológus. A Magyar Lovas Szövetséget Babochay György képviselte.
Az ünnepségen méneskari egyenruhát viselő hagyományőrző huszárok is részt vettek. A különleges esemény alkalmából egy különleges kiadvány jelent meg a ménes mindennapjait ábrázoló régi fotókkal és iratokkal, valamint egy film is debütált. Sulyok Kálmán A Bujdosó félvér című, a kisbéri ménes történetét feldolgozó dokumentumfilmje 30 éve készült, de csak most láthatta először a nagyközönség.

Az emléktábláról
Az emléktábla a ménes egykori fedeles lovardájának oldalán kapott helyet, emléket állítva a kisbéri ménes nagyjainak:
Pusztai Alajos 1886 – 1977
Lomniczi Béla 1905 – 1980
Szabó József (1916 – 2000)
Molnár Mihály (1898 – 1958)
Rádoki József (1924 – 2011)
Dr. Bódai József (1917 – 2006)
Forrás: Cseri Dávid
Fotó: Kontli László
A beszámolót a Riderline, a Magyar Lovas Szövetség médiapartnere készítette.

Read More

Galambos Péter: minden idők legjobb szereplése!

A kick-box világbajnokságok történetének legjobb magyar szereplését hozta a budapesti: hazánk a második helyen végzett az éremtáblázaton. A Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke, Galambos Péter szerint maga a verseny is minden idők legjobb vb-je volt.

 

A szövetségi elnök emlékeztetett rá, hogy Budapest dupla vb-t rendezett, korábban ugyanis nem fordult elő, hogy egy helyen és időben találkozzanak a sportág valamennyi szakágának legjobbjai.

„Kettős célunk volt a rendezéssel” – közölte Galambos Péter. – „Az egyik, hogy versenyzőink a hazai környezettől pluszt kapva jól szerepeljenek. Úgy érzem, ezt maximálisan teljesítettük. És talán sikerült a csarnokba kilátogatókat is örömérzetben részesíteni, miközben a sportolóink támogatást kaptak tőlük. A másik célunk a színvonalas rendezés volt. Erről csak annyit, hogy a világszövetség vezetősége és a tagállamok elnökei szerint a budapesti volt minden idők legjobb világbajnoksága.”

A sportvezető bevallotta, hogy előzetesen voltak félelmei az eredmények miatt.

„Két világklasszisunk, Mórádi Zsolt és Jároszkievicz Krisztián teljes emberként benne volt a szervezésben is, és aggódtam, hogy ez nehogy a versenyzés kárára váljon. De az előkészületekben részt vállaló edzőket is idesorolhatom, nem tudtam, mennyire tudnak majd odafigyelni a csapattal való munkára. És az is kérdőjel volt, hogy nem vállalják-e túl magukat azok, akik a dupla rendezésből fakadóan több szakágban elindulnak. Főleg Veres Roland volt ilyen, ám ő olyan fizikai és mentális állapotban volt, hogy nem tudták megállítani, míg két női versenyzőnk, Miskolczi Anett és Busa Gabriella duplázni tudott. Az eredmények azt jelzik, hogy jól mérték fel a teljesítőképességüket, és én voltam túl óvatos.”

A végeredmény minden idők legjobb magyar szereplése – büszkélkedett Galambos Péter.

„Még akkor is igaz ez, ha összeadjuk az eddig külön rendezett világbajnokságok eredményeit. Kiemelném, hogy a ringben volt hat érmünk, köztük egy arany, és minden küzdelmi szakágban volt dobogósunk. Hogy mi lehetett a sikerek titka? Hatalmas motiváció volt a hazai világverseny, mindenkiben volt egy olyan bizonyítási vágy, hogy mikor mutassa meg, mit tud, ha nem most. Emellett megemlítem, hogy soha nem volt ilyen egységes a válogatott. A szakágak persze korábban amiatt sem készültek együtt, mert külön volt az Eb-jük, vb-jük. Ezúttal viszont közös edzőtáborokat tartottunk, amelyek pozitív hatásával én is csak most szembesültem.”

Az MKBSZ első embere megerősítette Sárfalvi Péter sportért felelős helyettes államtitkár szavait, aki a vb-t lezáró gálán hazánkat kick-box nagyhatalomnak aposztrofálta.

„Ez így van, és nagyhatalmi helyzetünket most tovább erősítettük. Ugyan nem tudunk versenyezni az oroszokkal, akik óriási merítésből dolgoznak és komoly állami támogatást élveznek, de egyes szakágakban képesek vagyunk még őket is megelőzni. Budapesten a kick-lightban és pointfightingban is Magyarország lett az első, az éremtáblázaton pedig Oroszország mögött a második helyen végeztünk. De nemcsak azért vállaltuk el a rendezést, mert a brazilok visszalépése után a WAKO nehéz helyzetbe került, hanem, mert egy ország egy sportágban akkor lesz igazán nagy, ha az eredményeken túl le tud bonyolítani egy ilyen versenyt is. Mi pedig ez után a vb után megkerülhetetlen tényező lettünk a sportágban.”

Hosszútávon szeretnék kihasználni a vb sikereinek jótékony hatásait – mondta Galambos Péter.

„Remélem, hogy a világbajnokság itthon is ad egy löketet a sportágnak, és többen hozzák majd le a gyermeküket kick-boxolni. Ha pedig oda tudunk figyelni arra, hogy jó edzőket képezzünk és prosperáló kick-box klubokat alakítsunk ki, akkor mindennek hosszú távú haszna lesz.”

Az elnök kijelentette: további világversenyeket terveznek hazánkba hozni. Szeretnék megrendezni a 2019-es junior és kadet Európa-bajnokságot, 2020-ban pedig ugyanezen korosztályok vb-jét.

Read More

Csütörtök hajnalban indul a csapat a kvalifikációs világbajnokságra

Az Indiában, Guwahatiban megrendezésre kerülő női, ifjúsági világbajnokság egyben kvalifikációs lehetőség is a 2018-as Ifjúsági Olimpiára, amit négy súlycsoportban (51, 57, 60 és 75 kilóban) rendeznek meg Buenos Airesben. A kvalifikációs rendszer alapján az a versenyző jut ki, aki megnyeri a világbajnokságot, valamint első éves ifjúsági versenyző. A junior és ifi lányok az elmúlt évben […]
Read More

Jön a világliga – Íme, az első forduló programja

általanos kép0123Három mérkőzéssel startol a világliga szezonja. Idén is három csoportban zajlanak a világliga küzdelmei. Az A-csoportban a szerbek a románokat fogadják. Itt Montenegró szabadnapos. A B-jelű hármasban az oroszok Horvátországba látogatnak, még a C-ben a spanyol a hollandokkal meccselnek. A magyar válogatott csak decemberben ugrik vízbe a sorozatban. A hollandokkal játszunk először, addig pedig edzőtáborokkal […]

Read More

Airvent fölény hazai pályán

Nem borult fel a papírforma a háromnapos kecskeméti fedettpályás országos versenyen, ahol az Airventes lovasok domináltak. A versenyrendező klub első számú lovasa, Horváth Balázs ott folytatta ahol a legutóbbi fedettpályás szezonban abbahagyta és a nagykörökben is, ismét győzedelmeskedett.

16779932 1334408223249185 1839599138 n

 

Pénteken a 130 cm-es, hiba-idős számban, a hét éves, herélttel PM Toledóval, majd szombaton a kétfázisos versenyszámban PM Diamantinával lett első, megelőzve klubtársát, a Kaposváron győztes Marton Andrást és PM Fortunát. A vasárnap esti záró versenyszám, 135 cm-es alappályáján, huszonkilenc párosból tízen teljesítették hibátlanul, nemzetközi pályaépítőnk, Erdélyi Magdolna pályáját. Az összevetésben Horváth Balázs ezúttal PM Diamantinával a második legjobb időt tudta elérni, hiszen gyorsabban lovagolt az utánpótlás lovak tenyészversenyének győztese, így most a bábolnai, Szentirmai Pétert, nyolc éves kancájával Concordia HB-vel nyert.

szentirmai

A háromnapos verseny legmagasabb stíluspontját is Airventes lovas kapta, a szombati 110 cm-es stílusversenyben, Lehotai Máté Csóróval a magas értékű 8,8 ponttal.

Read More

Óvás – Döntés született a Tatabánya – Miskolc meccsről

tatabanya201702A szövetség meghozta “ítéletét” a Tatabánya-Miskolc meccsről. Fotó: TVSE / facebook “A vonatkozó szabályok szerint a versenybíró-bizottság megtárgyalta, majd döntést hozott: a műhibát nem állapította meg, az óvást így elutasította, a miskolciak Alex Bowen piros lapjával kapcsolatos kérelmét pedig a szabályok szerint a fegyelmi bizottság hatáskörébe utalta. Ezt követően folyamatos egyeztetések zajlottak a klub és […]

Read More

Magyar sikerekkel zárult a kick-box vb Budapesten

„Kick-boxban nagyhatalom vagyunk” – jelentette ki a vb-t záró szombat esti gála kezdetén Sárfalvi Péter. A sportért felelős helyettes államtitkár szavait igazolták a kiemelt döntőkön szereplő magyarok, összességében pedig a felnőtt válogatott 15 arany-, 7 ezüst- és 7 bronzéremmel zárt a BOK Sportcsarnokban.

 

 

A kick-box történetének legeredményesebb sportolója, Mórádi Zsolt – a gálára kilátogatott nézők hatalmas ünneplése közepette – egyéniben és csapatban is diadalmaskodott, ezzel összesen már tíz világbajnoki aranynál jár.

 

„Volt ijedtség a döntők előtt, mert a délelőtti csapatselejtezők során kaptam egy rúgást a bordámra, úgyhogy injekciózni kellett. Szerencsére sikerült ezt kizárnom, és a közönség is belevitt az újabb címek megszerzésébe.” – árulta el Mórádi Zsolt.

 

Tizennyolc éves létére a világbajnokság legeredményesebb indulója lett Veres Roland. Az 57 kg-os versenyző a light-contact és a kick-light után a pointfightingban is első lett, majd a csapattal is nyert, így hirtelen négy világbajnoki trófeának lett a gazdája.

 

„Ez volt az álmom. Bár a kick-box nem olimpiai sport, de négy felnőtt világbajnoki címet szerintem nemcsak Magyarországon, hanem a világon máshol sem nagyon értek el. Úgyhogy nem tagadom, szeretnék az év legeredményesebb férfi sportolója lenni, és ezzel a sportágamat is népszerűsíteni.” – mondta Veres Roland.

 

A csapatversenyben a Veres Roland, Veres Richárd, Mórádi Zsolt, Jároszkievicz Krisztián, Nagy Henrietta és Kondár Anna összetételű együttes a fináléban 14-8-ra verte Ausztriát.

 

Miskolczi Anett a kick-lightban sikerrel megvívott döntője után második aranyát mérkőzés nélkül gyűjtötte be, miután a német Korkmaz betegség miatt nem tudott kiállni a light-contact 65 kg-os döntőjére.

 

A ringesek között is lett magyar aranyérmes: Habash Antoine a K1 szakágban a 63.5 kg-osok mezőnyében látványos produkcióval, magabiztosan diadalmaskodott.

 

„Úgy érzem, nem véletlenül lettem világbajnok, hiszen két évvel ezelőtti címemet védtem meg. A különlegesség, hogy most itthon bunyóztam, és nagyon sokat segített, hogy ennyi ember eljött a csarnokba.” – nyilatkozta Habash Antoine.

 

A full-contact 67 kg-os súlycsoportjában Görbics Gábor, +91 kilóban pedig Berki Károly ezüstérmet szerzett.

 

„Nem számoltam ilyen csodálatos eredménnyel, csak hüledezem, és azt gondolom, hogy itthon kell versenyezni, mert amilyen hangulatot itt teremtettek a magyarok, nem csoda ez a rengeteg győzelem” – értékelt Király István, a Magyar Kick-box Szakszövetség alelnöke.

„Hozzáteszem, itt sem szórják az érmeket. Két-három aranyérmet nyerni bármilyen sportág világversenyén egy generációból csak néhányan képesek, de szerencsére nekünk vannak ilyen klasszisaink. Ehhez fogható siker sosem volt a kick-box történelmében, így még nem vertük el a világot!”

Kick-box világbajnokság, a szombati magyar döntők:

Pointfighting, 57 kg: Veres Roland-Ajszov (orosz) 15-8

Pointfighting, 84 kg: Mórádi Zsolt-McMenamy (ír) 8-6

Light-contact, 65 kg: Miskolczi Anett-Korkmaz (német) Korkmaz betegség miatt visszalépett

Full-contact, 67 kg: Görbics Gábor-Kasszanov (kazah) 0-3

Full-contact, +91 kg: Berki Károly-Tkacsenko (ukrán) 0-3

K1, 63.5 kg: Habash Antoine-Martinez (mexikói) 3-0

Pointfighting, csapat: Magyarország-Ausztria 14-8

 

A magyar érmesek:

 

Aranyérmesek:

Veres Roland (pointfighting, 57 kg)

Veres Richárd (pointfighting, 63 kg)

Mórádi Zsolt (pointfighting, 84 kg)

Jároszkievicz Krisztián (pointfighting, +94 kg)

Murvai Lívia (pointfighting, 50 kg)

Kondár Anna (pointfighting, +70 kg)

Veres Roland (light-contact, 57 kg)

Busa Gabriella (light-contact, 50 kg)

Miskolczi Anett (light-contact, 65 kg)

Veres Roland (kick-light, 57 kg)

Busa Gabriella (kick-light, 50 kg)

Hanicz Nelly (kick-light, 55 kg)

Miskolczi Anett (kick-light, 65 kg)

Habash Antoine (K1, 63.5 kg)

Pointfighting csapat (Veres Roland, Veres Richárd, Mórádi Zsolt, Jároszkievicz Krisztián, Nagy Henrietta, Kondár Anna)

 

Ezüstérmesek:

Hanicz Nelly (pointfighting, 55 kg)

Vida Balázs (light-contact, +94 kg)

Zsarkó Dániel Péter (kick-light, 74 kg)

Vida Balázs (kick-light, +94 kg)

Nagy Rita (kick-light, 60 kg)

Görbics Gábor (full-contact, 67 kg)

Berki Károly (full-contact, +91 kg)

 

Bronzérmesek:

Bálint Zoltán (pointfighting, 89 kg)

Rohonczi Jenő (pointfighting, 94 kg)

Zsarkó Dániel Péter (light-contact, 74 kg)

Kis Balázs (kick-light, 84 kg)

Bordás Annamária (full-contact, 56 kg)

Zsiga Melinda (low-kick, 52 kg)

Lehota Krisztina (low-kick, 60 kg)

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.