
Szombaton indítják a tanévet a bozsikosok
Szombaton rendezik az OTP Bank Bozsik-program hagyományos tanévindító fesztiválját Telkiben.
Szombaton rendezik az OTP Bank Bozsik-program hagyományos tanévindító fesztiválját Telkiben.
Egy hét múlva a férfi és női 1500m és 500m selejtezőivel rajtol az idei rövidpályás gyorskorcsolya világkupa sorozata Budapesten. Az első négy világkupa-viadal a budapesti, a dordrechti, a sanghai és szöuli egyben olimpiai kvalifikációs verseny is.
Vadnai Benjamin a 17. helyen végzett Splitben az olimpiai Laser Standard hajóosztály világbajnokságán.
Magyar versenyző ebben a hajóosztályban – világbajnokságon – még soha nem végzett az első húszban. Ez a 17. hely azért is figyelemre méltó, mert hogy ha Vadnai hozni tudja ugyanezt az eredményt 2018-ban a dániai vb-n, az olimpiai kvótát jelenthet.
A mezőnyben ott volt Vadnai Jonatán is, aki a 37. helyet szerezte meg.
A hunsail.hu információi szerint az eseményen 53 nemzet 147 vitorlázója versenyzett.
A hétvégén rendezik meg a IV. Országos Állatorvos-Agrár Sportnapot. A rendezvényen állatorvosok, agrármérnökök, szőlészek-borászok, kertészmérnökök, erdőmérnökök, vadászok húznak sportcipőt.
Dr. Sótonyi Péter szerint az állatorvosok és az agrárszektorban dolgozók között a sportnak mindig is nagy presztízse volt. Az Állatorvostudományi Egyetem rektora a szombaton megrendezendő IV. Országos Állatorvos-Agrár Sportnap és Családi Hétvége kapcsán a Rádió1-nek nyilatkozva hangsúlyozta, a fiatalok többsége azonban egy virtuális világban él, ezért az ilyen sportnapokra nagy szükség van, ahol együtt sportolhatnak, személyes kapcsolatokat alakíthatnak ki az egyetemisták.
„Ezért is tartottam nagyszerű ötletnek azt az országos rendezvényt, amelyet immár negyedszer rendeznek meg Tatán. Az állatorvosok mindig is híresek voltak a sportszeretetükről! Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az egyetemünkön, egy gránittáblán ott vannak az olimpiai, világ- és Európa-bajnokaink. Mindig van egy-két olyan hallgatónk, akik élsportolóként kimagasló eredményt ér el. Említhetném az olimpiai bajnokainkat, de akár Baji Balázst is, az első olyan magyar sprintert, aki világbajnokságon dobogóra tudott állni” – mondta az Állatorvostudományi Egyetem rektora.
Az eseményen egyébként részt vesz Baji Balázs is, aki elmondta: több sportágat kipróbál, többek között biztos, hogy beül egy sárkányhajóba.
A sportnap fővédnöke:
Dr. Sótonyi Péter, rektor, Állatorvostudományi Egyetem
Védnökök:
– -Dr. Bognár Lajos, országos főállatorvos
– Dr. Gönczi Gábor, a Magyar Állatorvosi Kamara elnöke
– Dr. Magyar Zoltán, a Nemzet Sportolója, kétszeres olimpiai bajnok tornász, állatorvos
– Győrffy Balázs, országos elnök, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
– Czene Attila olimpiai bajnok úszó, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke
– Michl József, Tata város polgármestere
A rendezvény Nagykövete:
Dr. Hargitay András, világ- és Európa-bajnok úszó, állatorvos
Baji Balázs fantasztikus évet zárt 2017-ben. Megnyerte az Universiadét, a világbajnokságon bronz-, az Európa-bajnokságon ezüstérmet nyert. Az év folyamán háromszor is megjavította a 110 méteres gátfutás országos csúcsát.
A hölgyekhez hasonlóan a férfiaknál is összeállt az október 2-8. között megrendezésre kerülő montreali világbajnokságon résztvevő tornászok névsora. A viadalon Kardos Botond, Boncsér Krisztián, Kállai Zoltán, Selmeczi Bánk, Dudás Norbert és Vecsernyés Dávid képviseli a magyar színeket.
Mindenre fény derült a nagyszabású hétvégi gálameccs előtt. Mint ismeretes az olasz válogatottal játszanak Kásásék egy meccset Portofinoban szeptember 23-án. Eddig csak a gálameccsről tudtunk, de mostmár teljesnek tűnik a program is. A nagy meccs előtt a női olasz válogatott és a francia gárda játszik egymás ellen, míg Kásásék találkozója után a Pro Recco csapatának […]
Teleki András mellé, még egy fiatal játékos érkezett az olasz együtteshez. Mint ismeretes, a 20 éves Teleki András a Savonában kezdi meg a 2017/2018-as szezont. Az U20-as válogatottal az idén vb negyedik pólós mellé most egy újabb légiós érkezett. A brazil válogatott Grummy 23 éves. Tavaly a spanyol Mataroban játszott és 66 gólt szerzett. A […]
Jövő héten kétnapos edzőtáborba vonul a csapat. Húsz fővel készül a 2002-es válogatott a jövő héten két napot. A csapat a Széchy uszodában fog gyakorolni. A meghívottak névsora: Bőröczky Marcell (FTC), Dávid Zoltán (BVSC), Dubinák Szabolcs (KSI SE), Fótos Tamás (Vasas), Gábor Lőrinc (KSI), Gercsó Zsombor (KSI), Gyapjas Brendon (FTC), Hörömpő Botond (Szolnok), Kevi Bendegúz […]
A Vasasban nem fog idén pólózni légiós, most a két új magyar igazolását mutatta be a klub. Fotó: vasassc.hu Egy játékost Miskolcról, még egyet az UVSE-től csábított el a piros-kék gárda, most őket ismerhettük meg közelebbről. „Főként az az oka a váltásomnak, hogy több játéklehetőséget szeretnék kapni, erre pedig a Vasasban lesz módom – mondta […]
A jubileumi Nemzeti Vágta Jótékonysági Sztárfutamán induló Bács Péter színművész felajánlásának köszönhetően 200 000 Ft-al támogatja az OTP Bank szövetségünket. Péter Dávid és Jobbágy József Speciális Olimpikon gyorskorcsolyázók a helyszínen nézték végig a futamot és szurkoltak Bács Péternek.
Íme a hivatalos kezdőcsapatok a ma esti Milan-SPAL bajnoki mérkőzésre a Serie A 5. fordulójából….
Szövetségünk célja, hogy az ország minél több területén alakuljanak amerikai futball egyesületek. Ezt elősegítendő szakmai segítséget nyújtunk az újonnan létrejövő szerveződéseknek! Persze nem egyszerű dolog a sportágban összetoborozni, majd működtetni egy csapatot, egyesületet. De valahogy minden klubunknál elkezdték a munkát …
Az élvonalbeli Debreceni VSC 10-1-re győzött a megyei első osztályú Csongrád TSE otthonában a labdarúgó Magyar Kupa hatodik fordulójában.
Az UEFA tájékoztatásának értelmében a 2019-es női Bajnokok Ligája döntőjét Budapesten, a Groupama Arénában rendezik meg. Magyarország még sosem adott otthont UEFA-klubtornadöntőnek. Csányi Sándor szerint a nemzetközi szövetség elismeri és támogatja a női labdarúgás fejlesztéséért tett erőfeszítéseinket.
A budapesti vb negyedik válogatott jelezte, nem vesz részt az idei világliga küzdelemben. Mint ismeretes, – a FINA szervezésében – a Világliga mellett, idén a LEN is elindítja saját sorozatát válogatottak számára. Az Európai Úszószövetség jelezte, hogy az Európa kupa párhuzamosan fog zajlani a Világligával, de a görög férfi és női válogatott már lemondta a részvételt […]
Jövő hétvégén Sukorón kerül megrendezésre a Dunai István emlékverseny, amely a 2002-es 2003-as születésű versenyzők számára komoly erőpróba lesz. Ez a viadal jelenti ugyanis az első lépcsőfokot a jövő októberi Buenos Aires-i ifjúsági olimpiára.
Magyarország legnagyobb vállalata lesz a főtámogatója az új szezontól a Bajnokok Ligája-győztes Szolnok férfi vízilabdacsapatának. “A legnagyobb állt a legjobb mellé, amikor aláírtuk a megállapodásunkat a Szolnoki Vízilabda SC-vel, amelynek így a MOL-csoport lett a kiemelt főtámogatója” – kommentálta a szerződéskötést Szollár Domonkos, a MOL-csoport kommunikációs igazgatója, hozzátéve, hogy az olajipari cég számára rendkívül fontosak […]