Gokart – Szárnyalt a magyar bajnoki címvédő a szlovák futamon, kizárták, végül 5. lett
Jól kezdett a magyar bajnok a szlovák bajnoki futamon. A gokartos Juráncsik Balázs az ausztriai Bruckban megrendezett versenyen az első futamot megnyerte, majd a másodikat is.

Később – elmondása szerint jogtalanul kizárták az utóbbiból. A harmadik futamot a 18. helyről kezdve hatodikként zárta, így összesítésben 5. lett.
A magyar versenyző elmondta, technikai kifogással marasztalták el, de ezzel nem értett egyet. Ennek ellenére a harmadik futamban egy felszabadult gokartozással bizonyítani is akart. „A harmadik futamban a 18. helyről indultam, és csak meg akartam mutatni, hogy mire vagyok képes. Úgy gondolom, hogy sikerült is, hiszen végül a hatodik helyen zártam ebben a körben” – összegzett Juráncsik Balázs, aki nagyon sok tapasztalatot szerzett a szlovák bajnoki futamon.
A magyar bajnokság szeptemberben folytatódik Hajdúhadházán. Juráncsik az összetett 2. helyéről várja a folytatást a magyar bajnokságban.


A U18-as Vb-n harminc góllal győztünk Törökország ellen. Az első meccsen simán vette az akadályt női válogatottunk, hiszen 32-2-re győzött Törökországgal szemben. Folytatás kedden 17.30-tól a kazahok ellen. U18-as női világbajnokság, (Belgrád) Törökország-Magyarország 2-32 (0-7, 0-8, 2-10, 0-7) Gólszerzők: Guclu, Simsek, ill. Hajdú 6, Aubéli 5, Varró 5, Landvay 5, Irmes 3, Fekete 2, Tiba […]
A harmadik játéknapon Vladimir Gojkovics együttese legyőzte a házigazda görögöket. Fotó: KOE Hibátlan mérleggel győzött a montenegrói csapat a görög felkészülési tornán. Második a házigazda, harmadik a holland, negyedik pedig a német válogatott lett. Szamartzidis Kupa: Harmadik játéknap: Görögország – Montenegró 10-13 (4-3, 2-3, 2-4, 2-3) Görögország K. Genidounias 1, G. Dervisis, K. Gouvis, N. […]