Az Advertum Kft. üdvözli a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökségének azon határozatát, amellyel csütörtöki ülésén visszavette magához a másfél éve a ligára átruházott vagyoni értékű jogokat.
"A csütörtöki döntésnek örülünk, mert még nagyobb biztosítékot jelent a 15 évre szóló szerződésnek, amelyet a ligával kötöttünk" – mondta Klausmann Viktor, az Advertum szóvivője pénteken az MTI-nek. "A határozat nyomán szükség van egy kiegészítő szerződésre az MLSZ-szel, de a bajnoki rajtra, azaz egy-két héten belül várhatóan ez is megszületik."
Klausmann hozzátette, hogy erre azért is szükség volt, mert a rádiós jogok eddig nem szerepeltek megnevezve a vagyoni jogok között, s így most az MLSZ egységesítve adhatja majd át a korábban rögzített jogokat az Advertumnak.
Az Advertum Kft. tavaly ősszel kötött szerződést az MHLL-lel, mely szerint a cég 15 évre megszerezte az első osztályú csapatok pályáin a kamerával szemközti öt reklámtábla értékesítési jogát, valamint az első és második vonal rádiós közvetítési jogának értékesítési lehetőségét. Cserébe a nyíregyházi cég – a kormánygaranciával kapott 5,2 milliárd forintos kölcsönből – átvállalta a liga 3,1 milliárd forintos APEH-tartozását. Az Advertum időközben több vállalattal is reklámszerződést kötött, illetve elkezdte a rádiós jogosultságok felvásárlását.
MTI