Az amerikai szövetség Jones kegyelmi kérelme ellen

marion_jones.jpg

Az Egyesült Államok Atlétikai Szövetsége arra kéri George W. Bush amerikai elnököt, hogy ne adjon kegyelmet a márciusban bebörtönzött Marion Jonesnak.

A hamis tanúzás, csekkhamisítás és tiltott szerekkel való visszaélés miatt elítélt sprinter egy texasi büntetés-végrehajtási intézetben tölti hat hónapos szabadságvesztését.
   
"Ha csökkentenék a büntetését vagy kegyelmet kapna, az nagyon rossz üzenet lenne a fiatalok felé. Azt sugallná, hogy lehet csalni és meg is lehet úszni" – mondta Doug Logan, a helyi szövetség elnöke.
   
Jonest januárban ítélték el, de korábban a sport berkein belül már megbüntették: megfosztották olimpiai és világbajnoki érmeitől, ezen kívül eltiltották az ötkarikás játékoktól.
   
A 32 éves futó tavaly október 5-én vallotta be, hogy – bár tudtán kívül – 1999-től két éven át doppingszereket használt. A sydneyi olimpián, valamint a 2001-es vb-n is remeklő klasszis – aki soha nem bukott meg a doppingvizsgálatokon -, a vallomással egy időben közölte, hogy visszavonul.
   
Az amerikai sztár Sydneyben megnyerte a 100 és 200 m-t, valamint a 4×400-as váltót, bronzérmes lett 4×100-as stafétával, valamint távolugrásban. Az edmontoni világbajnokságon második lett 100-on, és megnyerte a 200-at.

MTI