Az arab világ sereghajtójánál folytatja a volt NB I-es csatár – hivatalos

A szaúd-arábiai bajnokság sereghajtója, az Al-Hazem szerződtette a 28 éves nigériai támadót, Ezekiel Hentyt.

A csatár nem ismeretlen a magyar labdarúgás követői számára, hiszen Henty 2017 és 2020 között az NB I-ben vitézkedett. Először a Vidi igazolta le a játékost az Egyesült Arab Emirátusokból, ahol a Bani Yas csapatát erősítette. A támadó 20 mérkőzésen lépett pályára székesfehérvári játékosként, ezeken öt gólt és három asszisztot jegyzett.

2018-ban a Puskás Akadémia először kölcsönbe, majd végleg megszerezte a labdarúgót, Felcsúton mindent összevetve 30 mérkőzésen 13 gól és 2 gólpassz fűződött a nevéhez. A 2018-19-es szezonban kölcsönben, a – Kleinheisler Lászlót is a soraiban tudó – horvát Eszék csapatának játékosa volt.

Henty most a Slovan Bratislavát hagyta ott új csapatáért, amely 17 mérkőzésen 11 pontot szerzett, így a liga utolsó helyén áll.

Sallai távozhat a Bundesligából: “Felvették a kapcsolatot a menedzserével és a klubjával” – sajtóhír