Az első komolyabb párizsi elemzés – Selmeci Attilával

Minden idők ötödik legjobb ötkarikás szereplése, a magyar olimpiai csapat legeredményesebb szakága, három egyéni olimpiai bajnoki cím – mely a magyar aranytermés fele –, több igen értékes döntős helyezés; statisztikai alapon remekül teljesített a magyar úszócsapat. Selmeci Attilát, a MÚSZ szakmai alelnökét kértük arra, hogy ennél azért fúrjunk kicsit mélyebbre.

– Egy ilyen összefoglalást a 2021-ben megrendezett tokiói ötkarikás játékok másnapjától kell kezdeni – kezdte értékelését Selmeci Attila. – Tokió vitán felül Milák Kristóf dominanciájának jegyében zajlott. Az ottani eredményei és a megszerzett arany- és ezüstérem egyaránt előre vetítették azt, hogy 2024-ben ő lesz a magyar úszósport vezéregyénisége. Annál is inkább egyértelmű volt a helyzet, mert a sportág akkor már közel állt egy aktuális generációváltáshoz, hiszen többen harmincon túl, illetve harminc közelében jártak. Kristóf két érme mellett Rasovszky Kristóf ezüstje is sokat nyomott a latba, ezt hangsúlyoznom kell. Az utolsó másfél év történései viszont nehezítették a sportág vezetőinek helyzetét, amikor arról kellett megnyilvánulniuk, mit is várhatunk versenyzőinktől az olimpián.

Nehezítették a nem várt események, de tavaszra azért tisztult a kép, nem?

Igen, ami engem illet, abban mindenképpen bíztam, hogy Kristóf két éremmel zárja majd a párizsi szereplését, mellette bíztam Kós Hubiban is. És ott voltak a nyíltvizesek is, elsősorban Rasó. Arra gondoltam, hogy nekünk mindenképpen „jár” három érem, a négy már túl szépnek tűnt. Az érmek színeit viszont nem akartam megjelölni, de egy aranyat azért biztosra vettem. A legszebb reményeimet is túlteljesítő csapatunk a három elsőség mellett egy ezüst és egy bronzzal, továbbá 4., 5. és 6. helyezésekkel zárt. A mélyebb analízis még nem történt meg a szövetségben, amikor majd minden részvevőnket alaposan kielemzünk, az azonban már most is előre bocsátható, hogy voltak gyengébb teljesítmények is ebben a csomagban.

Kérem, az egyes emberekről mondjon néhány, személyre szóló megjegyzést.

Milák, Kós, Rasovszky és Betlehem – a négy érmesünk – egyaránt ragyogóan szerepelt. Külön méltatást érdemel a 25 éves Németh Nándi, aki valóban hajszálnyira volt a bronzéremtől, hiszen 0.01 másodperccel maradt le a dobogóról. Ugyanígy csúszott le a bronzéremről a medencében is kiváló Betlehem Dávid 1500 méteren. A 6. helyen végzett 4×200 méteres női gyorsúszó váltó eredménye azért különösen értékes, mert a négy lány közül kettő még ifjúsági korú, tehát komoly fejlődés előtt állhatnak. A 4×100-as férfi gyorsváltó 8. helye lehetett volna jobb, mert egy jól felkészült Milák Kristóf indulása esetén mindenképpen többre lett volna képes ez a kvartett.

A sok dicséretet hallatán arra gondolna az ember, hogy talán nincsenek is olyanok, akiktől esetleg többet vártak volna?

Azért akadtak ilyen embereink is. Például Szabó Szebitől 50 gyorson kicsit jobbra gondoltunk, miként pillangón Kapás Boginál is némiképp többel kalkuláltunk. Az is köztudott volt, hogy van egy fiatal lányunk, aki nagyon nagy reményekkel vett részt az olimpián, és ezt a várakozást a média is táplálta. Ez a 16 éves reménység, a tatabányai Jäckl Vivien előtte több versenyen is részt vett, ami valószínűleg neki még sok volt, és a formaidőzítése sem sikerült optimálisan. Ő a korábban úszott 4:34-es idejével simán döntős, sőt, érmes lehetett volna, de Párizsban ettől jóval elmaradt. Ezek nagy tanulságok, amelyeket fel kell dolgoznunk.

A fiatalokat egyébként is egészen másként kell felkészíteni, mint azokat, akiknek már megvan az olimpiai rutinjuk…

Sokkal szélsőségesebb reakciók várhatók tőlük, mint rutinosabb társaiktól. Betlehem Dávid példája azt erősíti, hogy vannak, akiket egyenesen „feldob” ez a hatalmas lehetőség és képesek minden várakozást felülmúló eredménnyel mindenkit meglepni. Mások viszont egyenesen megroppannak ettől a semmi máshoz nem hasonlítható atmoszférától, és saját lehetőségeikhez képest szinte lebénultan versenyeznek, messze elmaradva korábbi legjobbjuktól is. Ettől a lemaradástól függetlenül is nagyon bízom abban, hogy Vivien a Duna Arénában úszott idejét a későbbiekben nem csak megismétli, hanem képes lesz meg is haladni.

Összességében elégedett a párizsi eredménysorral?

Dióhéjban azt lehet mondani, hogy nagyon-nagyon jól teljesítettünk, de hátra senki nem dőlhet, hiszen négy év múlva újabb olimpia következik, Los Angelesben. A mérce pedig már nagyon magasra van téve. A bevett gyakorlat szerint ugyanis az előző olimpián elért eredményeket kellene minimum megismételnie a magyar úszósportnak. Márpedig három olimpiai első helyet, a további érmeket és döntős helyezéseket újfent elérni óriási feladatot és terhet is jelent. Vegyük sorba az induló pozícióinkat. Ha megnézzük a férfi és női szekciót, látható, hogy a férfiak vitték a prímet, hiszen mind a négy érmet ők szerezték, a nők viszont egyéni számokban nem tudtak döntőbe kerülni. Korábban több számban is voltak női esélyeseink, most egyik lehetőséggel sem sikerült élni. A történtek ismeretében egyértelmű, hogy a női vonalat különös igyekezettel kell erősítenünk. Volt olyan versenyzőnk, Jackl mellett Pádár Nikolett, aki a döntő közelében lehetett volna, de balszerencsés rajtja miatt kizárták. A másik, ugyancsak tehetséges lány Ábrahám Minna. Mindketten Amerikában folytatják a felkészülésüket, és koruk, valamint tehetségük alapján eljuthatnak 2028-ban a döntőbe, minimális elvárásként. Azt sem kell különösebben taglalni, milyen óriási lehetőségek vannak Jäckl Vivienben. Azaz a női vonal sem reménytelen, de látni kell, hogy ma a férfiaknál egyértelműen jobban állunk.

A sportágat ismerve, az olimpiai versenyek színvonalát látva, ezen eredmények mögött óriási mennyiségű és minőségű munkának kell állnia.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy ezek az eredmények nem csak a versenyzők, hanem néhány edző kiemelkedően eredményes munkájának is köszönhetők, akik előtt mély főhajtással kell megemelnünk a kalapunkat. Talán legjobb példa erre a veszprémiek mestere, Szokolai László, akiről a versenyzői által elért eredmények alapján kijelenthető, hogy a hosszútávúszásra felkészítő szakemberek között a legjobbak közé emelkedett – világviszonylatban. Nagyon bízom benne, hogy amennyiben az ő műhelye a jövőben is megkap minden támogatást, akkor továbbra is szállítani fogja a kiemelkedő eredményeket. Németh Nándor edzőjével, Plagányi Zsolttal folytatnám a sort, aki a sprinttávokon nyitott új lapot a sportág történetében, korábban ugyanis ez a terület eléggé fehér foltnak számított. Most ő ismételten bebizonyította, hogy jó sprintereket is lehet Magyarországon nevelni. Nem feledkezhetünk meg arról a két, sikeres évről sem, amelyek során Virth Balázs irányította Milák Kristóf felkészülését. Őszintén sajnálom, hogy ez a kapcsolat most végleg megszakadt. Mindenképpen ide kívánkozik Magyarovits Zoltán neve is, aki hosszú évek komoly munkájával igen magas szintre vitte fel Kós Hubertet. És feltétlenül említést érdemel a Fradiból Kutasi Gergő is, aki Fábián Bettinának az edzője. És persze azok a kollégák is jól dolgoztak, akik a váltókba adták az embereiket. Így a már említett Magyarovits Zoltán mellett Gellért Gábor, Kovács Ottó és Máté Hunor.

Érdekes megközelítést kínálnak az egyes úszásnemek, miként az is szempont lehet, hogy ezeken belül vannak-e lyukasabb számok, ahol esetleg egy-két árnyalattal könnyebb betörni a legjobbak mellé-közé?    

Vannak érdekes és elgondolkodtató tények. Például az, hogy nem voltak ott Párizsban az orosz úszók, akiknek ottléte esetén több számban is más lett volna a helyzet, mint így, távollétükben. Ki tudja, mi lesz négy év múlva? Én egyébként inkább magából a magyar úszósportból indulnék ki. Tény, hogy van egy gyenge úszásnemünk, a mellúszás. Sok összetevője lehet annak, hogy hosszú évek mellúszó sikerei után a magyar úszósport immár évek óta sem férfi, sem női vonalon nem tud kinevelni nemzetközi szinten is ütőképes mellúszókat. Erről a témáról igazándiból csak nagyon hosszan lehet és érdemes beszélni, annyit azonban elmondanék, hogy évtizedekkel korábban a legtöbb klubban a mellúszás oktatásával kezdték az úszás tanítását. Ennek megfelelően sokkal több volt a mellúszó, viszont mára ez a tendencia megváltozott, és kiindulásként a hátúszás került előtérbe.

Mi minden lehet ennek a szakmai ízlésváltozásnak az oka?

A hát- majd a gyorsúszás előtérbe helyezésében bizonyára szerepe van az amerikai-ausztrál képzési rendszereknek, ott ugyanis ezt a két úszásnemet favorizálják. Mivel a mellúszás alapvetően más oktatást igényel, mint a másik három úszásnem, valahol megértem, hogy az edzők többsége inkább az egymás mellett sokkal könnyebben oktatható három úszásnemre fordítja az energiáit, mint az „egyke” mellúszásra, ahol a gyerekek lassabban úsznak, másféle törődést igényelnek és így tovább. A mostohább feltételek ellenére „előkerülő” mellúszó tehetségeket többször össze kell hoznunk olyan edzőtáborozásokra, ahova a mellúszást korábban sikeresen oktató edzőket is meghívnánk. Amint például Mohácson, Hódmezővásárhelyen vagy éppen Győrben voltak nagyon ígéretes mellúszóink, úgy jelen időben is vannak rejtett tartalékaink, akiket fel kell kutatnunk. Jelenleg az UTE palántái között is készülnek tehetséges mellúszók, akikkel kapcsolatosan korábban az is gond volt, hogy – elsősorban a lányok – ígéretes kezdés után 2-3 évvel később el-elmaradoztak. Talán a túl korai specializáció, talán más oka lehetett – megannyi feladat nekünk, edzőknek ezen kérdések érdemi megválaszolása. Én ezen a téren is optimista vagyok, s bízom benne, hogy megtaláljuk azokat a fiatalokat, akikkel érdemes kiemelten és koncentráltan a mellúszásra készülnünk.

A többi úszásnemben sokkal kevesebb a gond?

Mindenképpen, hiszen akár a hosszútávúszást, akár a sprint számokat nézzük, összehasonlíthatatlanul jobb az összkép, mint a mellúszásnál. A hátúszásnál Kós Hubi után egy kis megingással kerültünk szembe, hiszen Telegdy Ádámnak nem sikerült az olimpia, Kovács Benedek sérülés miatt nem tudta magát visszaverekedni a csapatba. Viszont mögöttük ott a rendkívül tehetséges Jászó Ádám, tehát vannak esélyeink. Most, az olimpia után mindenki tiszta lappal indul. A legfontosabb tennivalónk az, hogy reálisan számba vegyük azokat, akikkel négy év távlatában is számolhatunk.

Ez azt jelenti, hogy maximális erővel és mielőbb fel kell kutatniuk az újabb fiatal tehetségeket?   

Mindig azt mondom, hogy ezt a tehetséggondozást nem most kell elkezdeni, mert ha így történne, az már későinek számítana. Nagyon örülök, hogy ezt az utat már Tokió után elkezdtük járni és többek között így bukkant fel a jövő egyik lehetséges, komoly egyénisége, Jackl Vivien személyében. Ezeknek a fiataloknak évente három edzőtábort rendezünk, amelyek igen jó tapasztalatokkal működnek. Az első összetartásra szeptember és december között, a másodikra január-február folyamán, a harmadikra pedig – amennyiben belefér – május végén kerül sor. Ilyenkor iskolai kikérések vannak, a körülmények pedig kifejezetten jók. Általában 50-50 fiatalt hívunk meg ezekre az táborokra, amelyeknek két, nagy előnye is van. Az edzők látják egymás munkáját és azt folyamatosan át is beszélik. A másik, hogy akkor lehet igazán eredményes munkát végezni, ha a legjobbak együtt készülnek, látják egymás edzéseit és egymást motiválják, az edzéseken is kőkemény csatákat vívnak. Ezekbe a táborokba csak a félévenként frissülő ranglisták első-második helyezettjei nyerhetnek meghívást, ami külön motiváló tényező. A lányoknál a 13-14 és 15-16 évesek legjobbjai jönnek, a fiúknál pedig a 14-15 és 16-17 évesek a kedvezményezettek. Ez a tehetséggondozó program csak egy a több közül. És itt most nem említem az Úszó Nemzet Programot, amelynél a legkisebbek, a 6-8 évesek kerülnek a fókuszba. Összevetve nyugodtan állíthatom, hogy a magyar úszósportban olyan programok működnek, amelyeket kevés ország vallhat a magáénak. Itt kell megemlítenem a „Jövő bajnokai” programot, amely a 11-13 évesekkel foglalkozik kiemelten. A felsoroltak alapján ki merem jelenteni, hogy ez a többszörös „átfésülés” felszínre kell hozza a valóban legtehetségesebb fiatalokat.

Az említett korosztályokra bontott programok bizonyára sokba kerülnek.

Szerencsére ezt a szövetség központilag tudja finanszírozni. Felelősséggel állítom: ha ezek a kiemelési lehetőségek nem lennének, akkor nem beszélhetnénk a következő olimpia lehetséges magyar sikereiről. Ezek a ráfordítások olyannyira megtérülnek, hogy akár már Los Angelesbe is eljuthatnak és eredményt is elérhetnek többen, akik most, a következő hónapokban kerülhetnek fókuszba.

A kivételes eredményesség ellenére is megjelent több olyan újságcikk, amelyek kétségbe vonják a magyar edzők tudását, felkészültségét, rátermettségét.

Ezt saját példámmal is meg tudom cáfolni, hiszen jómagam nyolc évig készítettem fel Milák Kristófot, aki ez idő alatt az ifjúsági olimpiai bajnoki címtől kezdve a világcsúcsokon át eljutott az olimpiai és világbajnoki győzelmekig. Egy pillanatig sem szabad megállni, folyamatosan nyitott szemmel kell járni és nem szégyen másoktól tanulni! Javasolni fogom Wladár Sándor elnök úrnak és Sós Csaba szövetségi kapitánynak, hogy a fiatal, tehetséges és szorgalmas edzőket küldjük ki egy-két hetes tanulmányútra, hogy testközelből lássák a legjobbak felkészülését. Amit az ausztrál és kanadai lányok produkáltak, az egyenesen döbbenetes volt. A tanulás, a folyamatos megújulás alapkövetelmény. Bizony volt idő, amikor mindenki behúzódott a maga kis birodalmába, és még véletlenül sem láthatták mások, ki hogyan végzi az edzéseit. Ma már más világot élünk, adott a kölcsönös nyitottság, a tapasztalatok cseréje, ami csak jót hozhat mindenki számára. Ez a jövő útja, ezt kell továbbra is csinálnunk, mert ez az egyik legfontosabb eleme a majdani sikeres olimpiai szereplésünknek.

A párizsi, sikeresnek bizonyult felkészülés elemeiből mit emelne ki mindenképpen?

Azt, hogy különböző szinteket jelöltünk meg a támogatások odaítélésénél. Más elbírálásban részesültek az éremesélyesek, más kategóriát alkottak a döntőbe jutásra esélyesek, és megint mást a fiatalok, akik az „odaérhetnek” csoportba kerültek. Ez a szisztéma nagyon jól működött, ezen a jövőben sem szabad változtatnunk. Aki elég tehetséges és valóban akar is nagy eredményeket elérni, azokat – kis túlzással – akár a Holdra is el kell küldeni. Az egyenlősdit pedig végképp száműzni kell!

Mit gondol, a korábbi nagy magyar úszósikerek miért születhettek meg? Mi minden volt ezeknek az eredményeknek az előfeltétele?

Mert volt, tisztelet, fegyelem és alázat. Ezt tanultuk a legnagyobb edzőktől, Széchy Tamástól és Kiss Lászlótól, és a legnagyobb versenyzőktől, így Darnyi Tamástól és Egerszegi Krisztinától: ők valóban alázatosak voltak. Nevek nélkül, de egyértelműen kijelentem, mostanában hallani olyan hangokat is, hogy a kevesebb is elég. Ha ez a mentalitás teret nyer, akkor nem lesznek eredményeink. Fontosnak tartom, hogy a jövőben minél több, korábbi világnagyságunk ellátogasson ezekbe a korosztályos táborokba, és saját példájukat felelevenítve mondják el, mekkora küzdelmek árán jutottak fel a csúcsra. Sajnos, a médiában olyan írások is megjelennek, amelyek megzavarják a fiataloknak a gondolkodását. Holott bárhova el lehet menni, Amerikától Ausztráliáig, a sikerekért mindenhol kőkeményen meg kell dolgozni. Ezt csinálta Ledeckytől Titmusig mindenki. Én nem csak hivatalból vagyok optimista, amikor kijelentem: négy év múlva is lesznek eredményeink, négy év múlva is lesz miről beszélgetnünk!

Miközben látható, a verseny egyre élesebb.

Óriási a küzdelem, az erőviszonyok pedig mind jobban kiegyenlítődnek. Előfordult az, amit korábban senki nem gondolt: a 200 méteres férfi gyorsúszásban az 1-8. helyezettek között csupán tizedmásodpercek döntöttek. Korábban szinte ismeretlen országok képviselői követelnek maguknak helyet a legjobbak között. A nőknél egészen extra dolgok történnek – az önmagában talány, amit az ausztrálok csinálnak. Viszont azért azt csak elmondanám, hogy még Tokió előtt voltunk edzőtáborozáson Thaiföldön, ahol szinte karnyújtásnyira tőlünk láthattam őket. Azt a munkát, amit szerény körülmények között, egy pályán több úszóval (!) elvégeztek Titmus és társai, az minden elképzelésemet felülmúlóan sokkoló volt! Tökéletes alázat és elszántság, maximális igyekezet jellemezte őket. A konditeremben együtt kondiztunk. Az ausztrálok kimentek a párás hőségbe, letették a törülközőjüket, és ott csinálták a sorozatokat felülésből. Mindent meg lehet csinálni, mindent el lehet végezni, csak hozzáállás kérdése az egész! Annak idején, a Széchy-Kiss érában vasárnap reggel is edzettek a legjobbak, és zokszó nélkül végezték az előírtakat. A nőknél az amerikaiak mellett kialakult kanadai-ausztrál dominancia is az ilyen hozzáállás gyümölcse. A férfi sprinterek 100 méteren győztese, a kínai Pan Csan-lö 46,40 másodperces eredménye láttán sokan elkezdtek sutyorogni. Én, amíg nincs cáfolat, jóhiszemű vagyok. És arról is szót ejtenék, hogy más úszásnemben – például a pillangózóknál is – robbanásszerű fejlődés várható. A kihívás mindenesetre óriási, azaz már tegnap el kellett kezdeni a felkészülést Los Angelesre.

Ön 2022 óta tölti be a MÚSZ alelnöki tisztét – jelenleg 66 éves, milyen tervei vannak a jövőt illetően?

Megbízatásom első fokon a 2025 májusi tisztújításig érvényes. Amennyiben az úszó társadalom elfogad engem ebben az általam betöltött feladatkörben, úgy szívesen folytatnám a munkámat.

Jocha Károly

A Az első komolyabb párizsi elemzés – Selmeci Attilával bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.