6 arany, 5 ezüst és 4 bronzéremmel zárta a magyar válogatott a belgrádi Kajak-Kenu Európa-bajnokságot. Ez Magyarország számára az éremtáblázat első helyét jeleni.
A mezőny két legeredményesebb versenyzője két hölgy lett. Kozák Danuta és Balla Virág is 3-3 számban indult a hétvégén. Az ötszörös olimpiai bajnok kajakos két arany és egy ezüstéremmel zárta a kontinensviadalt. 500 méteren egyesben és négyesben is első, míg 200 méteren egyesben második lett. Utoljára maradt a legrövidebb szám.
„A rajt nem sikerült jól, de nagyon boldog vagyok, hosszú hétvége hosszú másfél hét volt ez. Nem tudom, mi lesz a jövőben, a következő válogatón 200-on is elindulok, nem csak 500-on. Egy nagyon kicsi pihenés fér csak bele, utána máris folytatni kell a kemény munkát.”- nyilatkozta Kozák Danuta a szövetség kérdésére.
Balla Virág Devecseriné Takács Kincsővel 200 és 500 méteren arany, míg egyesben 200 méteren bronzérmet szerzett. Az utolsó, 200 méter páros előtt mindössze 50 perce volt a győri versenyzőnek.
„Megcsináltuk a rajtot, szerintem a többiek meglepődtek, hogy ennyire el tudtunk jönni. 100 méter után már azt éreztem, hogy nagyon simám megvan. Ez már nem az én erőm volt, hanem Kincsőé”
A belgrádi Európa-bajnokságnak nem csak az éremtáblázat volt a tétje. A kontinensviadal a jövő évi Európa Játékokra kvalifikált. A magyarok a férfi kenu 200 méteres szám kivételével minden számban ott lesznek jövőre Minszkben, amin olimpiai kvótákat lehet már szerezni.