A világbajnoki cím után tavaly Európa-bajnoki címet is szerzett Nagy Rita, akit 2024-ben az év legjobb hazai női sportolójának választott a Magyar Kick-box Szakszövetség. A röszkei kick-boxos a felnőtt világversenyeken hosszú éveken át ott volt a legjobbak között, de a sok-sok dobogós helyezést követően csak 2023-ban sikerült eljutnia a végső győzelemig, és ezt tudta most ősszel megismételni az Eb-n. Szerinte mindenkinek meg kell találnia a saját célját, és utána már könnyebb motivációt szerezni annak eléréséhez.
Nagy megtiszteltetés, nagyon örült neki – így kommentálta az Év Sportolója címet a Combat DSC versenyzője, aki sikeres évnek nevezte 2024-et.
“Az előző évben megnyertem a világbajnokságot, és szerettem volna 2024-ben az Európa-bajnokságon is győzni. És ez sikerült is. Bár voltak nehézségek tavaly, például az év elején sérüléssel bajlódtam, de végeredményben egy jól sikerült esztendő volt. Összességében az elmúlt két évet mondanám pályafutásom csúcsának, és nemcsak a címek miatt. Az előző időszakban valószínűleg amiatt nem sikerült megnyerni a legnagyobb versenyeket, mert túlságosan görcsösen akartam a győzelmet. Az elmúlt két évben aztán ezt a görcsösséget el tudtam engedni. Szerintem ez segített hozzá, hogy végre összejöjjenek a nagy sikerek. A gondolkodás módom változott meg. Úgy mentem fel a tatamira, hogy nem stresszelek, nem nézem azt, hogy milyen nagy versenyen is vagyok, hanem egyszerűen csak jól érzem magam a bunyóban, és ha jól érzem magam, akkor jól is fog menni a bunyó is. És ez bejött a vb-n és az Eb-n is” – így emlékezett vissza a történésekre Nagy Rita, aki a kick-box mellett kiegészítő sportként ökölvívással is foglalkozik, nem is akárhogyan: 2023-ban második helyezést ért el az ökölvívók országos bajnokságán.
A most 26 esztendős sportoló kilenc évesen kezdte a kick-boxot szülőhelyén, Röszkén. Édesapja javaslatára ment le edzésre, aki birkózott, míg nagyapja ökölvívásra járt fiatal korában. Rita pedig – mint később kiderült – továbbvitte a családban a küzdősportos vonalat.
“Emlékszem, hogy amikor 2007-ben lementem az első edzésre, az rögtön nagyon megtetszett. És már az első gyakorlások valamelyikén elhatároztam, hogy egyszer világbajnok leszek! Nagyon szerettem mindenféle mozgást, sokat játszottam a testvéreimmel, barátaimmal, a kick-boxban pedig a küzdelem volt az, ami a legjobban megtetszett. Minden edzésen nagyon vártam a küzdelmeket, és azóta is ez a kedvencem” – mesélte a mára már világklasszissá vált versenyző, aki később átigazolt a szegedi Combat DSC-hez.
“Az első nagy sikert a 2015-ös évhez kötöm, akkor nyertem meg a junior Európa-bajnokságot a kick-light szabályrendszerben. A következő évben győztem a világbajnokságon is, utána pedig jött a felnőtt pályafutás. Erősségemnek a kéztechnikámat érzem, és szerintem kiemelkedő a fizikai erőm. Emellett az elszántság és a kitartás az a két jellemvonás, ami hozzásegített a jó eredményekhez. A kick-boxot most elkezdő gyerekeknek azt javasolnám, hogy mindenki találja meg a maga saját kis célját, hogy ezt miért szeretné csinálni, és ha megvan a cél, akkor utána könnyebb motivációt találni, hogy elérjük a célunkat” – vallja Nagy Rita.
A honvédségnél dolgozó sportoló saját távolabbi céljairól annyit árult el, hogy az idei világbajnokságon mindenképpen szeretne ott lenni és kihozni magából a legjobbat. Azután pedig majd meglátja, hogy mit hoz a jövő, de a kick-boxtól nem akar elszakadni.
“Addig szeretném űzni, amíg örömet okoz lemenni az edzésekre. Utána pedig az edzősködés részét látom folytatásnak. Már egy éve tartok itt, Röszkén edzéseket, van két csoportom, külön kisebbek és nagyobbak, a versenyzés mellett nekik tartok edzéseket. Ők még nem indulnak versenyeken, de szeretném, ha a későbbiekben ők is versenyeznének” – mondta Nagy Rita.
A tavalyi év legjobb hazai női kick-boxosa – akinek a felkészítését kick-boxban Stricz Richárd, ökölvívásban pedig Gál László és Gál Konrád irányítják – jelenleg az alapozó időszakot tölti, és várhatóan februárban lép ismét tatamira.