Az MLS-be szerződött a Ferencváros játékosa – HIVATALOS

A Ferencvárostól szerződése lejártával távozó amerikai hátvéd az MLS-ben folytatja pályafutását…

(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)

Az MLS-ben szereplő Toronto FC bejelentette, hogy szabadúszóként szerződtette a Ferencvárostól az elmúlt idény végeztével távozó Henry Wingót.

A 28 esztendős jobb hátvéd 2021 januárjában a norvég Moldétól érkezett a Ferencvároshoz. A zöld-fehéreknél 102 tétmeccsen lépett pályára, két gólt és nyolc gólpasszt jegyzett, az elmúlt szezonban 19 bajnokin és négy nemzetközi kupameccsen jutott szóhoz. A legutóbbi idényben már csak kiegészítő embernek számított, így nem okozott meglepetést, hogy nem hosszabbították meg lejáró szerződését.

Wingo korábban hazájában az MLS-ben szereplő Seattle Sounders együttesét erősítette 2017 és 2019 között az Európába igazolását megelőzően.

A hátvéd új állomáshelyével 2+1 évre szóló megállapodást kötött.

fociclub

A Az MLS-be szerződött a Ferencváros játékosa – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.