Az MLSZ holland jelöltjei, csalódást keltő színvonal

danny_blind.jpg

Megkereste az egykori Ajax-sztár Danny Blindet a magyar labdarúgó-vezetés a szövetségi kapitányi poszt betöltésének reményében – értesült az első számú holland sportnapilap, a Sportwereld szerdán.

A 42-szeres válogatott (1995-ben Bajnokok Ligája-győztes) hátvéd jelenleg a Sparta Rotterdam technikai igazgatója.
   
Blindet még hároméves szerződés köti a rotterdami klubhoz, és a lap szerint a Spartánál nem tartanak attól, hogy a szakember enged a csábításnak, s elfogadja a magyar ajánlatot.
   
"Száz százalékig biztosak vagyunk abban, hogy Danny kitölti a háromszezonos szerződését Rotterdamban" – mondta Peter Bonthuis klubigazgató.
   
Véleményét egyebek között azzal indokolta, hogy a magyar labdarúgás színvonala "nem túl magas". Emlékeztetett arra, hogy a Spartával néhány évvel ezelőtt Budapesten jártak, hogy megnézzék, tudnának-e közösen dolgozni az MTK-val, de – mint mondta – a színvonal csalódást keltett bennük.
   
Danny Blind már több külföldi ajánlatot visszautasított – írta még a Sportwereld.
   
Maga az érintett nem kívánt reagálni az ajánlatra, de azt megerősítette, hogy megkeresték Budapestről.
   
A lap úgy tudja, hogy a "nemzetközi tekintélyű nevet" kereső MLSZ-vezetők két másik holland edzőt is megkerestek, a Vitesse Arnhem első osztályú csapatát irányító, nagy tréneri múltú Aad de Most és a jelenleg klub nélküli Erwin Koemant, a PSV Eindhoven volt hírességét, aki tavalyig a Feyenoord vezetőedzője volt.
   
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) álláspontja az, hogy a válogatott szövetségi kapitánya Várhidi Péter.

MTI